Olvasónk küldte: Az antifák lényegében felbujtottak a Horthy emlékművek ellen (frissítve)
Egy kedves Olvasónk küldte az alábbi képet. Ha jól megnézzük a tartalmát – ami a közismert közösségi oldalon volt megtalálható -, nyugodtan értékelhetjük úgy, hogy lényegében törvényellenes cselekedetekre buzdítják ezen keresztül híveiket. Ezek a „toleranciabajnokok”, akik vizet prédikálnak, miközben bort isznak és megnyilatkozásaikból sugárzik a gyűlölet.
Bár az alábbi bejegyzést már nem találtuk meg, attól még kiváló bizonyíték arra, hogy ezen keresztül is bemutassuk az úgynevezett antifasiszták gondolkodásmódját. A többit a olvasóink megítélésére bízzuk.

Frissítés:
Időközben meglett a post is a hozzászólásokkal együtt, amiben jól látható, hogy a magát AntifaInfo-nak tituláló személy az, aki ezt a burkolt felbujtást megtette:
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













