Október 6-án történt

Bene Gábor jogász és a segítői demonstrációt szerveztek az aradi vértanúk ünnepén az előtt a budaörsi laktanya előtt, aminek az elnevezését Petőfi Sándorról, Mária Teréziára változtatták. Sokan fölháborodtak ezen. Több, mint 30 – főként ismert – személyiség jelezte a közreműködését, legalábbis ennyi volt meghirdetve a nemzetegyesítőnek nevezett tüntetés plakátján. A tájékozatlanok osztották a felháborodást és természetesnek tartották, hogy a nemzeti oldal, sőt a társadalom nagy része magáénak érzi a követelést: – adják vissza a laktanya nevét, mert micsoda dolog az, hogy a hős magyar költő nevét egy Habsburg uralkodóéval cserélik le?

A tájékozottabbak már tisztában voltak azzal, hogy ez a laktanya sohasem volt Petőfié – mint ahogy ezt ott hangoztatták – hanem egyrész Mária Terézia tulajdona volt, ő alapította, 1892-től az ő nevét viselte, később pedig az utolsó magyar király – IV. Károly – nevét. 1947-ben – a szovjet megszállás és a pártállami diktatúra kezdetén –  ez az elnevezés nem tűnt szerencsésnek, ezért adták neki a Petőfi – nevet. Akkor és a következő évtizedekben a diktatórikus hatalom szakmányban adta Kossuth, Petőfi, Széchenyi és hasonló – neveket a szó szoros értelmében mindennek – a termelőszövetkezettől a hivatalokon át a szórakoztató helyekig. Nem mintha azoknak bármi közük lett volna a névadóikhoz, hanem mert a hatalom saját magát próbálta népszerűsíteni a közismert és közkedvelt hazafiak neveivel.

A demonstráción szereplők száma részben tucatnyival kevesebbre csappant a meghirdetetteknél, talán éppen a legnagyobb nevek hiányoztak, s az összetételük is részben megváltozott, köszönhetően egyrészt a tájékozódásnak, másrészt annak, hogy feltehetően nem mindenki volt a számukra vállalható a jelzett résztvevők közül. Viszonylag kevesen jelentek meg tüntetni, amint ezt a mvsz által közreadott videón is kifejezésre juttatták.

Annak idején még sem a magyarok – de még a székelyek sem – változtatták meg Mária Terézia nevét. Ezt a tüntetők nem vették figyelembe, hanem az államszocialista névadás mellett tették le a voksukat. Azt sem vették figyelembe, hogy Petőfinek semmi köze sem volt ehhez a laktanyához, sőt az ő katonai pályafutása tele volt botrányos konfliktusokkal. A tevékenysége pusztán annyiban érintette a hadsereget, hogy Bem tábornok segédjeként, tiszti rangban a verseivel lelkesítette a katonákat, hogy fokozza a harci szellemüket. Bem tábornok egy közkatonát kivégeztetett, amiért Petőfi magatartását – amiért rangjától is megfosztották – kifogásolta. Az államszocialista névadás melletti tüntetés ezért önmagában ellentmondásosnak bizonyult, ráadásul, ehelyett elsődlegesebb lett volna a diktatúrából megmaradt Lenin, Marx, Engels, Károlyi Mihály, stb. utcák és terek neveinek a megváltoztatása miatt demonstrálni. De csak maradt az államszocialista gyakorlat melletti tüntetés. Ezután vajon követelhető az összes Habsburg – nevet viselő intézmény esetében – pl. Krisztina, Stefánia, Lipót, József, stb. is a névváltoztatás?

Áldozatául estek ennek az alkalomnak a tájékozatlanok, akik pusztán azért csatlakoztak, mert annyit értettek az eseményből, hogy most ki kell állni a kurucok mellett a labancokkal szemben. A féligazságokra épülő megmozdulás nem érintette azonban a tájékozottabbakat, akik nem ragadtak le a félműveltek szintjén és jórészt el is maradtak az eseményről. Véleményem szerint az önmagában ellentmondásos, álnemzeti megmozdulás sértette az aradi vértanúk emlékét. Különösen akkor forogtak a sírjukban, amikor a Batthyány Lajos mártír miniszterelnök nevében felszólaló mvsz-vezér, akinek korábban Bene Gábor a parlamenti küszöböt soha el nem érő pártjának nevében felajánlotta a köztársasági elnök posztjára történő jelölést – kifejtette, hogy a kormány meggyalázta Petőfi emlékét és két miniszter bocsánatkérését vagy lemondását követelte. A tömegnek hallgatóságtól pedig kiprovokálta, hogy – miközben őt éljenzik – a miniszterelnök menesztését, lemondását is kiabálják meglehetősen durva formában. Nem tett mást, mint – a mvsz alapszabálya szerint „nem politizáló” – szervezet nevében, politikai aktivistaként folytatta azt a gyakorlatát, amit az utóbbi választás előtt is gyakorolt: – minden megszólalásával bírálta, szidalmazta a konzervatív-keresztyén, nemzeti magyar kormányt, támogatva ezzel az ellenzéki csoportosulások térnyerését – az ország és mindannyiunk számára szerencsére eredménytelenül.

A féligazságokkal félrevezető, félműveltség szintjén topogó, álnemzeti megmozdulás nemcsak a három millió szavazattal megerősített magyar nemzeti kormányzatot sértette, hanem lejáratta a magyar nemzeti oldal jobbik és nagyobbik részét és méltatlanná vált a magyar október ikonikus gyászünnepéhez.

 

Debrecen, 2023. október 9.

Kiss Endre József, ny. ref. lelkész