Nyílt levél a „könyvégető” Dúró Dórának

Mélyen Tisztelt Képviselő Asszony!

Olvasva a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, valamint a Pagony Kiadó, Önt  lejáratni igyekvő, de önlejáratásnak  is beillő nyilatkozatát, úgy érzem néhány sorban – magyar keresztény újságíróként is, nagypapaként is – meg kell köszönnöm  azt, amit Ön tett a minap gyermekeink érdekében.

Ez ugyanis nem párt-ügy. Nem arról szól, hogy melyikünk, milyen szellemiséget vall magáénak. Ebben az ügyben egyformák az érzéseink, egyformák az aggódásaink, és egyformán ítéljük meg/el azt a veszélyt, amely ellen egyformán hadakozunk. Ön, koránál fogva és előre láthatólag jóval tovább majd, mint én. És ezért is vagyok hálás Önnek. Hiszen látom, hogy van remény arra, miszerint a magamfajta kiöregedő konzervatívok után is lesz, aki megvédi a legszentebbet, a támadhatatlant, a tisztaságot, s bennük született magyar jövőt: a gyermekeket, akikről Jézus is úgy nyilatkozott, mint etalonokról az üdvösséghez: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3)

Tudom, hogy egy könyv megsemmisítése csupán jelképes véleménynyilvánítás, amit a kiadó és a forgalmazó, valamint a könyvkiadók és könyvterjesztők valamilyen szervezete is elítélt, és azonnal nácizni és kommunistázni kezdett, Önt pedig innen-onnan fenyegetik. Ne törődjön vele… Aki hangosan fenyeget, az ártalmatlan. Ez egy elenyésző, nagyhangú, erkölcstelen és ostoba, aberrált, gyermektelen kisebbség, amely pénzért képes gyermekeink tiszta lelke ellen is háborúzni. Olyan kisebbség, amely nem fogja fel ésszel, hogy egy szülő, nagyszülő az élete árán is megvédi a gyermeket, ha bárki bántani merné… ha a gyermek lelkét akarják megsemmisíteni, akkor is mindent megteszünk, hogy ezt megakadályozzuk. Ön, mint a Magyar Országgyűlés választott képviselője, mint édesanya, mint felelős keresztény magyar állampolgár megtette az Öntől elvárhatót. Felhívta a figyelmet egy aljas támadásra. Mint Savonarola, vagy mint az „Ábel a rengetegben” című regényben a gvárdián… de említhetném ifjú korom nagy divatját, a titkon terjesztett „pikáns” füzeteket, amelyeket vagy a tanárok, vagy a szülők égettek el a Marczibányi téri általános iskola kazánjában. Mert akkor még ez volt az európai normalitás. Ma, ez a magyar normalitás, mert Európából az Ön által „bezúzott” könyveket szponzorálják. És a kiadó felhorkan, nácizmust, kommunizmust emlegetve, noha pont azt terjeszti, mint 1917-ben a moszkvai bolsevikok…

Nos, röviden ennyit akartam Önnek megírni, köszönettel és abban a reményben, hogy nem Ön az egyetlen édesanya, és nem én vagyok az egyetlen gyakorló apa és nagypapa, akik elítéljük, és ha mód van rá, meg is semmisítjük a perverzitás gyermekeinket veszélyeztető, rothadó magvait.

Olykor eszembe jut… mint most is: milyen szép világ volna, ha mindenben, ami nemzetünket szolgálja és a nemzet céljaiért van, éppen ennyire egyetértenénk. Hiszen minden, ami a nemzetet érinti, a gyermekeinket, unokáinkat is érinti, akárcsak ez a könyvbe kötött métely…

Isten áldja Önt és gyermekeit!

Stoffán György 

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)