Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik
A kormány jogi lépéseket fog tenni a Norvég Alap ügyében
Magyarország nem fogadja el Norvégia „diktátumát”, és a kormány jogi lépéseket fog tenni a Norvég Alap ügyében – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.
„Magyarország nem fogadja el Norvégia diktátumát, a két ország közötti megállapodás szerint konszenzussal kell kijelölni a Norvég Alap forrásait elosztó szervezetet” – áll a közleményben.
A kormány a hét pályázóból bárkit hajlandó volt elfogadni a „Soros György által támogatott” Ökotárson kívül, Norvégia viszont ragaszkodott a „Soros-szervezethez”, és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt – írták.
Norvégia ezzel megsérti az EGT-tagságból származó kötelezettségeit, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni. A kormány az ezzel kapcsolatos feladatokról nyilvános határozatot fogadott el – tették hozzá.
„Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak” – írta közleményében a Miniszterelnökség.
MTI
A Miniszterelnökség közleménye
Budapest, 2021. augusztus 4., szerda (OS) – Magyarország nem fogadja el Norvégia diktátumát, a két ország közötti megállapodás szerint konszenzussal kell kijelölni a Norvég Alap forrásait elosztó szervezetet.
Hét pályázóból Magyarország a Soros György által támogatott Ökotárson kívül bárkit hajlandó volt elfogadni, Norvégia viszont ragaszkodott a Soros-szervezethez és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt. Norvégia ezzel megsérti az EGT tagságból származó kötelezettségeit, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni. A kormány az ezzel kapcsolatos feladatokról nyilvános határozatot fogadott el. Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak.
(OS)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







