No pasarán! – gondolatok a "szép új világról"

Nézem a Hír Tv tudósítását Budaházy botrányba fulladt eredményhirdetéséről. Az eseményen nemcsak rajongótábora nem tudta útját állni kitörő érzelmeinek, melyet hangos véleménynyilvánítás formájában adtak tudtára országnak-világnak, de végül aztán magát a sztárt is ki kellett vezettetni a teremből, amikor a tekintetes bíróság elkezdte megmagyarázni a széles nyilvánosságnak, mi is az, amit a jelenleg regnáló alkotmányos berendezkedés zsarnokságnak tart és mi az, amit még nem. Asszem kielégítőbb eredményre jutunk, ha e tárgykörben inkább Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című etalonnak számító munkájához fordulunk segítségért.

No, mármost a helyzet az, hogy megint nem figyelünk oda. Megint nem vesszük észre azt a szerves folyamatot, ami idáig vezetett bennünket.

Nem tehetek róla, de nekem rögtön az Ó utcai házomlás katasztrófájának képsorai ugrottak be. Emlékszünk még, ugye? 1994. február 4-én összeomlott egy lakóház Budapest VI. kerületében. Az Ó utca 24. tragédiája emberéletet is követelt.

Egy rövid részlet Kőszeg Ferenc parlamenti képviselőnek a tragédia után egy héttel tett napirend előtti felszólalásából: 

„„A múlt hét péntekén a budapesti Terézvárosban összeomlott egy százéves, háromemeletes lakóház. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon a dolgok, az intézmények rendesen csak rendkívüli helyzetekben működnek. Ha baj van, az ország, a város, a kerület összekapja magát, és a máskor akadozva forgó kerekek egyszerre olajozottan működnek.”

Az akkori balesetben meghalt egy 43 éves asszony, ketten pedig súlyosan megsérültek.

Nosza, gyerünk átnézni az összes ilyen jellegű házat!

Emlékszünk a nemrégiben elhunyt motoros rendőrre is, igaz? Csak miután szolgálatteljesítés közben elhunyt, vizsgálták át pánikszerű gyorsasággal az összes rendőrmotor műszaki állapotát. Szintén központi utasításra.

Talán kissé erőltetettnek tűnik elsőre, ha idecitálom a vörösök legújabb vörösiszap-katasztrófáját, pedig higgyék meg nekem, zökkenőmentesen belepasszol a sorba. Most, amikor ezt a kis írást pötyögöm, a híradások szerint elhunyt a kilencedik áldozat is. Tessék megnézni, a baj bekövetkezte után elrendelték az összes ilyen vagy hasonló zagytározó ellenőrzését.

De megint csak utána!

Idézzük csak vissza, hogy is fogalmazott Kőszeg Ferenc napirend előttijében?

„Ha baj van, az ország, a város, a kerület összekapja magát, és a máskor akadozva forgó kerekek egyszerre olajozottan működnek.”

És addig? Hát addig nem. Legalábbis a jelek szerint.

És szintén a jelek szerint, legalábbis a tekintetes bíróság indoklását hallgatva, ugyanígy állunk a zsarnokság tekintetében is. A teljes magyarázatot ugyan nem hallhattuk a Hír Tv tudósításában, csak annyit tudhattunk meg, hogy az, ami eddig itten vót, no, kérem tisztelettel az sok mindennek tekinthető csak zsarnokságnak nem.

Kérdezem én, meddig nem tekinthető zsarnokságnak? Honnan kezdődik az, amire már a tekintetes törvényszék is asztat találja mondani, hogy na e’ mán aztán tényleg zsarnokság, még pediglen a javából?!

Emberélet szükségeltetik hozzá? Ha igen, akkor hány? Mer’ hogy a szemkilövetés nem elég, azt a vak is láthassa! Úgy mondják ezt mifelénk, hogy szükséges, de nem elégséges feltétel.

Valahol azért mindannyian érezzük a dolog diszkrét báját, igaz? Loholunk az események után. De szigorúan mindig csak utána! Legalább egy embernek minimum meg kell halnia ahhoz, hogy valami érdemi változás történjék az adott témakörben. A történelem visszakanyarodik az ősidőkhöz, az inkákhoz, aztékokhoz hasonlóan mi is emberáldozato(ka)t mutatunk be, csak a kivitelezés módjában van eltérés, olykor megpróbáljuk természeti katasztrófának álcázni, mert hát kultúremberek vónánk vagy mi a szösz, meg amúgy is utáljuk bepiszkolni a kezünket.

Előző, „Vörös iszappal besározódva” című szösszenetemben, már foglalkoztam a mennyire praktikus a jogállamnak nevezett valami kezdetű kérdéssel, abból az aspektusból vizsgálva a dolgot, amikor rosszul rögzült értelmezések és érdekek miatt felcserélődnek a szerepek, nevezetesen a jogot tekintik alapnak az erkölcs helyett. Márpedig minden olyan esetben, amikor a jog nem az erkölcs talaján áll, maximum csak utólag loholhatunk a történések nyomában, mindig csak kárenyhítésre vagyunk kárhoztatva, hiszen egy lépéssel mindig lemaradásban leszünk a valósághoz képest. Hogy miért? Hát azért, mert a jogállamot előállítók és működtetők menetközben oly módon variálják át a jogállam működésének, működtetésének szabályrendszerét, hogy az éppen nyilatkozó jogi képviselő hosszúra nyúlt nyilatkozatából te, a témában járatlan kívülálló, egy árva mukkot se értsél meg. Orrod alá tolják a papírt, az apróbetűs részről említést se tesznek, csak írj alá! Látod ugyan, hogy van valami légypiszok a papíros alján, de te azzal ne törődj, csak írjad alá!

Itt tartunk ma! Ráadásul a most zajló eseménysorozat rávilágít még egy igazságra, nevezetesen arra, hogy itt nemhogy kétharmados, de semmiféle forradalom nem zajlott le, sem a szavazófülkékben, sem sehol másutt. Történelmi tanulmányaimból én ugyanis arra emlékszem, hogy a forradalmakra az a jellemző, hogy a régi helyébe lépő új gyakorlatilag pillanatok alatt elsöpri az előző garnitúrát, legtöbbször fizikai megsemmisítés útján. Hogy most ez Guillotine vagy lámpavas alkalmazásával történik, az már csak technikai részletkérdés.

Hálivúdi eksönmúvikban látunk ilyent, amikor a bűnözőt beviszi a szerv, majd befárad a jól öltözött ügyvéd és a delikvens pillanatok alatt kint van. „Szép, új” világ. Mammon világa. Üdv a fedélzeten.

És igen, legalább egy tekintetben egész biztosan igaza van Misi bácsinak, amikor azt mondja, hogy a Kádár-rendszer élhetőbb volt a jelenleginél, abban legalább felismerted az ellenséget. Fel tudtad venni ellene a harcot (például megtanultál a sorok közt olvasni), ki tudtál térni előle, és ami a legérdekesebb, néha még emberszámba is vettek. De most? Most leminősítettek. A kutyát nem érdekli, hogy egyetértesz-e ezzel a minősítéssel. Az egy ember egy szavazat lassan amerikanizálódik az egy dollár egy szavazat elvére. Te már csak egy fogyasztó vagy, akit nem emberi mivolta, értékrendje, személyisége alapján ítélnek meg, az egyetlen, ami számít, mennyire vagy tőkeerős, mennyit ér a vásárlóerőd.

Az ellenség pedig láthatatlan. Ahogy Bogár professzor úr nagyon helyesen egy múltkori írásában fel is tette a kérdést: tulajdonképpen ki is az a piac?

Az arctalan pénzviszonyokba menekülő fináncoligarchák mondják meg neked és nekem, hogy mikor, mit és kit kell ellenőrizni, és természetesen azt is, hogy mikortól mi számít zsarnokságnak. Kell-e emberáldozat hozzá, s ha igen, akkor minimálisan hány.

És akkor csodálkozol, hogy a Che-pólók népszerűsége mellett most film készült Castro egykori harcostársáról?

Ne csodálkozz!

Még itt vannak, s mivel a lámpavas alkalmazási módja ma már inkább városépítészeti jellegű csupán, még nagyon sokáig itt is maradnak velünk.

Aszongyák: No pasarán! (Nem törnek át!)

Ne engedd, hogy nekik legyen igazuk!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

 

Nemzeti InternetFigyelő