KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Hungária 100-as azonnal vegye át a parancsmegtagadótól a helyszíni parancsnokságot!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem titkolom, hogy ismét titkos rádióforgalmazási rendőrparancsnoki fedőkódot adtam albizottsági beszámolóm címéül. A ma meghallgatott Pigler István rendőr ezredes szerint ez volt a helyszíni parancsnokságot tőle – 2006. október 23-án délután, parancsmegtagadása miatt – átvevő Gulácsi Sándor ezredes fedő rádióforgalmazási jele, aki viszont jó bolsevikként végigverte – pártsemlegesen – a tömeget fogdmegeivel, napestig.

Véget ért tehát egy föltűrt ingujjú korszak ismét, a mai hat meghívott meghallgatásával.

A csodaszép nevű, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottsága 2002 és 2010 között, és különösen a 2006 őszén, az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összeférhetetlen, elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottsága befejezte a betervezett meghallgatásokat, és nekilát, hogy a politika és az Isten-adta nép legfőbb elvárása szerint megvonja ebből eredő következtetéseit és ajánlásait a végrehajtók részére.

Azért idéztem pontosan a bizottság hivatalos nevét, mert pontosan utal létrehozója politikai szándékaira a figyelmes polgár számára.

Mindössze háromszor volt lehetőségem eleget tenni az albizottság meghívásának megfigyelőként és érintettként

Pontosan felsorolom kik meghallgatására került sor a mai napon:

– Dr.Hegedűs Antal dandártábornok, a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője,

–  Dr.Bánhegyi Gábor dandártábornok, a Katonai Főügyészség Katonai Ügyek Főosztálya vezetője,

–   Dr Gatter László, a Fövárosi Bíróság elnöke,

–  Dr. Bodor Tibor, a Pesti Központi Kerületi Bíróság (büntető ügyszak) csoportvezető bírója

–   Pigler István rendőr ezredes,

–  végül Nemes Sándor nyugalmazott rendőr ezredes (a megszüntetett REBISZ volt parancsnoka)

Nagyon fontosnak éreztem ezt a meghívotti, meghallgatott teljes fölsorolást, hiszen a gyorsan nyugdíjba menekített volt REBISZ parancsnokon kívül valamennyien aktív szolgálatot látnak el munkahelyükön jelenleg is.

Nagyon fontos ezt tudni a lehetséges büntető jogi felelősség megállapítása szempontjából.

 

Megint nem megyek bele ennyi meghallgatott  esetében politikai kivetkeztetéseim egyénre szabott megvonásába, mert tíz oldal sem lenne elegendő a ma hallottak felsorolására. Lássuk tehát, van e a törvényalkotónak, vagyis Országgyűlésünknek komoly esélye – a meghallgatások tükrében – a felelősségre vonásra?

A válaszom: van, de az a nullához közelít!

Mérhetetlen cinizmus és pofátlan magabiztosság jellemzi a megálmodott felelősségre vonás szakmai és erkölcsi  felelősségét magukon hordozó ügyészeinket.

 

A feltett, firtató kérdésekre adott válaszaik – különösen az 1956-os forradalom 50. évfordulóján -, és az azt megelőző álláspontom szerint a rendőrségi zavargások utólagos szerecsenmosdatását elvégezték a vétlen áldozataik bíró elé citálásában és gyorstalpaló elzárásában.

Ahogy ebben a mocskos szerepjátékban a tagadottan, de eligazított „független” bíráink is – százas nagyságrendű koncepciós ítélethozatalok gyorstalpaló meghozatalával – részt vettek.

Ahogy ezt minkét főbíró utólag igazolta, és legitimálta. (Még az sem hatott meg, hogy a Fővárosi Bíróság elnöke a bizottság előtt nyilvánosan megkövette az esetleges bírói tévedés miatt ártatlanul börtönbe került, és hosszú eljárás alá vont áldozatait!)

Ahogy az egymás részére profin hazudozó rendőrök által elkövetett közös, tömeges bűncselekményeket védelmezte a nyugalmazott REBISZ parancsnok, mind-mind előrevetítik a tisztességes felelőségre vonni akarók minimális esélyeit.

Az egymás bűneit takargatni akaró politikai szándék végig tetten érhető volt a meghallgatások során.

Csak kevéssé vigasztal az a valóban korszakalkotó rendőri tisztesség , aminek nyomait észleltem Pigler rendőr ezredes meghallgatása során, aki valóban – észlelve, hogy parancsnokai mibe akarják őt és rábízott beosztottait belehajszolni (tömeges, vétlen ezrek meggyalázásába) -, inkább – kijelentése szerint – megtagadta a kiadott parancs végrehajtását, és az ünneplő tömeg Erzsébet téri „megregulázására” és oszlatására már nem volt hajlandó.

Ekkor vette át tőle – feltehetően Gergényi Görény (Tátra-1) utasítására – Gulácsi ezredes (Hungária 100) a helyszíni parancsnokságot, hogy aztán belföldi  és külföldi, rendőrnek felöltöztetett keretlegényeivel megalázza ünnepelni készülő nemzetünket.

Ezek után csak reménykednünk lehet, hogy minden kemény tény ellenére, az albizottság elég tényt és anyagot gyűjtött össze, és meglesz az elvárható politikai akarat a kemény következtetései megvonására.

Sokadszorra állítom – nem jogászként, de sok-sok jogásszal erről együtt gondolkodva -, hogy jelenlegi hatályos polgári és büntetőjogi rendszerünk alkalmatlan az elkövetett köztörvényes és politikai bűnök eredményes üldözésére, és elkövetőik felelősségre vonására.

A végrehajtásra rendelt ügyészi és bírói karról is nyíltan ki kell mondanunk, hogy oly mértékben terheltek a múltbeli cselekedeteik árnyaival, hogy át kell gondolnunk tömeges leváltásukat, mint ahogy sebész késsel kell  a rendőrséghez is hozzányúlni.

Választóink legfontosabb elvárása volt az elkövetett bűnök felelőseinek bíróság elé állítása, és bizonyítottság esetén elítélése, erre adtak a regnáló narancsosoknak kétharmados politikai felhatalmazást.

Lesz-e ereje a politikának ezzel szembe nézni, különös tekintettel a már végleg eldöntött alkotmányozási szándékokra, ez itt a kérdések kérdése. Márpedig nem lehet úgy alkotmányozni – különös tekintettel Szent Koronánkra -, hogy azonnal ezzel összefüggésben ne gondoljuk át 1100 éves államunk tapasztalatait, adaptálható hagyományait, és ezzel kapcsolatosan a jelenleg használhatatlan polgári és büntetőjog újragondolását.

Mert nincs, és nem is lehet, egészséges hosszú távú nemzetépítés, megtorlatlan bűnök hálójában!

Minden állam alapja: az elkövetett bűnök után következő büntetés!

Adja Isten, hogy ezt a politika jelenlegi felhatalmazottjai is így gondolják!

 

Szebb Jövőt!

 

Reiner Péter

[slideshow]

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “A Hungária 100-as azonnal vegye át a parancsmegtagadótól a helyszíni parancsnokságot!

  1. O.V. megválasztása elött többször is kifejtette, hogy a jelenlegi közéleti berendezkedés neki nagyon is megfelel.
    Amíg VALAKI, vagy VALAKIK nem söpri el, vagy félre a cionkommunizmus 60 éve fenálló közéleti szereplőit, azoknak leszármazottait MINDEN SZINTEN, az égvilágon semmi változás, semmi jó, az ország üdvét jelentő felemelkedés NEM VÁRHATÓ.

  2. Így igaz P J ! Azt is mondta nevezett, hogy a „felelősségre vonás” és az „elszámoltatás” számára az ’50-es éveket idéző hangulatot keltenek, ezért nem akar nagyon komolyan foglalkozni a múlt, hibáival. Inkább a jövő építésére figyel! ( hogy újra legyen mit ellopni)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük