KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nincs itt semmi baj! – avagy: Devizahitelesek tüntettek Budapesten (NIF kommentárral)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

tiltakoztak a devizahitelesek„Matolcsy egy uzsorás”

A Kúria devizahitelekről szóló jogegységi határozata miatt tartottak demonstrációt a Magyar Szociális Fórum és a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet szervezésében szombaton Budapesten a Kúria, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt.

A Kúria épülete előtt több mint hatvan ember részvételével kezdődött tüntetésen Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum elnöke azt mondta: a Kúria hétfői döntésével azt üzente, hogy „ne számítsunk igazságra, mert a jogrend nem a miénk, hanem a társadalmon élősködő kisebbségé”…

A Kúria „szentesítette a csalók és kizsákmányolók jogát” – jelentette ki. Ugyanakkor elítélte azokat, akik velük szemben az igazukat és emberi jogaikat akarják érvényre juttatni – tette hozzá.

Falus Zsolt, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke azt mondta: a devizahitel mint pénzügyi termék „egyszerű, de modern pénzügyi uzsorás eszköz”.

Falus Zsolt és Mácsai Rozália, a civil szervezet elnökségi tagja a jogegységi döntés kapcsán egy „gondolatébresztő dokumentumcsomagot” adott át megfontolás céljából a Kúria egyik bírósági titkárának.

A tüntetők rendőri felvezetéssel vonultak át a Kúria Markó utcai épülete elől a Bajcsy-Zsilinszky úton és a József Attila utcán át a József nádor térre, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) épületéhez.

A demonstrálók nemzeti színű zászlókat és transzparenseket tartottak a kezükben, amelyeken egyebek mellett az volt olvasható, hogy „Csalók hitelkárosultjai!”; „Örökségül adósságot?”.

Az NGM épülete előtt Banai Péter Benő, a minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára vette át a tiltakozók „gondolatébresztő dokumentumcsomagját”. Mint elmondta, a kormány már több lépést tett a devizahitelesek megmentéséért.

A helyettes államtitkárt tiltakozók füttykoncertje fogadta. Az épület előtt a tüntetők többször azt skandálták, hogy „Hazaárulók”, „Matolcsy egy uzsorás” és „Igazságot akarunk”.

A demonstráción rendbontás nem történt.

A Kúria hétfői jogegységi döntése értelmében nem ütközik jogszabályba, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés.

NIF kommentár:

Nincs itt semmi baj, kérem! Ha CSAK kb. hatvan embernek fáj a KÚRIA döntése, akkor minden rendben,… Döbbenetes, hogy emberek a saját érdekükben sem mozdulnak meg! Nevetséges cirkusszá degradálták így a szervezők a családok tízezreit sújtó döntés miatti tiltakozást. Ha nem tudtak tízezreket odahívni, akkor nem kellett volna ott hőbörögni, hanem egy delegációt küldeni az érintett szervekhez! Így kiröhögik őket, és fütyülnek rájuk!. A kormány pedig közben alattomosan segíti a bankokat, hiszen, ha valaki él az árfolyamgát lehetőségével, akkor új szerződést írnak, amiben véglegesen és legálisan rögzítik az adósságot, és a delikvens fizethet élete végéig, mint egy katonatiszt!

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Az külön megérne egy „misét”, hogy hogyan lehetnek ennyire közömbösek az emberek a saját gondjaik iránt? Az is igaz, hogy nagyon kapkodva lett ez a demonstráció megszervezve,… Lehetett volna már rég szervezkedni, hogy amennyiben kedvezőtlen lesz a döntés, abban az esetben ekkor és ekkor, itt és itt demonstrációt szerveznek, ha a döntés a hitelfelvevőknek kedvező, akkor a tiltakozó gyűlés elmarad. Ekkor egy gyors ráerősítés elég lett volna, hogy jöjjenek az emberek. Hogy ez most hozzá nem értés, tapasztalatlanság miatt van, vagy szándékos elbagatellizálás akart lenni, ezt én nem tudom eldönteni, de nem tartom lehetetlennek az utóbbit sem, ugyanis a bankoknak van arra is pénzük, hogy nevetségessé tehető „tüntetést” szervezzenek maguk ellen…, hiszen ezzel a valódi károsultakat tehetik súlytalanná. Mert ki az, aki egy 60 fős tüntetést komolyan vesz, egy ilyen súlyos gond esetén? Ezzel azt sugallják (s itt a bankok érdeke, meg a kormányé is!), hogy nincs is olyan nagy baj, csak néhány izgága alak veri a tamtamot!

Emberek! Akiknek devizahitel gondjai vannak, vegyék komolyan és nagy tömegben fogjanak össze (mondom én, aki hallgathatnék is, mert nincs ilyen hitelem). S legyenek észnél, mert a kormány csapdába csalja azokat, akik az árfolyamgát igénybevételével jogilag kifogásolhatatlanná módosíttatják az uzsorának felfogható aljas átverést, amit deviza alapú hitelnek neveznek a bankok, holott semmiféle deviza nem vesz részt a tranzakcióban!

Híradmin – NIF szerkesztő

Forrás: 168 óra online

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

27 thoughts on “Nincs itt semmi baj! – avagy: Devizahitelesek tüntettek Budapesten (NIF kommentárral)

  1. Nekem sincs devizahitelem. Először meglepődtem, hogy csak 60 ember tiltakozott, aztán arra gondoltam és gondolok, hogy rossz időpontot választottak! Karácsony előtt vagyunk, ráadásul szombaton munkanap volt. Így sokan el sem tudtak menni. Bizakodó vagyok, hogy ez lehetett gyér létszám oka. A két ünnep között kevesen dolgoznak, ha addigra szerveznének egy ilyen tiltakozást, talán több száz ember lenne és vidékről is Pestre utaznának.
    Ilona

    1. Sajnos nem volt tudomásom erről a megmozdulásról, ezért nem lehettem jelen.

      Dühös

    2. Kedves Ilona!
      Arra nem gondolt,hogy hazudik a zsidó-média?
      Eddig ahány tüntetésen voltam mindig kb.az egyharmadát írták a valós részvételnek.
      H.B.

  2. A NIF minden dolgozójának és szeretteiknek békés, boldog, meghitt Karácsonyt kívánok!
    Ilona

  3. Nem értem a szerkesztő csodálkozását! A Nép már régen megértette a mindenkori hatalom üzenetét mégpedig azt, hogy a feje tetejére állhat bárki akkor is a tolvajok, gyilkosok, lakhely árulók kénye-kedve szerint vezetik az országot! Emlékezzen csak vissza a likud fidesz választási hazugságaira, azt hazudták hogy elszámoltatják a bolsevik zsidó rabló bandát! Ehelyett teljes gyarmati sorba taszították az országot, még ami volt kis maradék önállóságunk azt is oda adták brüsszelnek! Ez a saját érdekük is mert így tudják azt garantálni hogyha esetleg megbuknak akkor őket sem lehet majd felelősségre vonni! Ennyi az összes történet, se több, se kevesebb! Teljesen hidegen hagyja őket, hogy a Nép milyen nyomorban él, csak ők gazdagodjanak, ami szemlátomást száguld mit a Japán gyorsvasút! Aki felmeri emelni szavát a hatalom ellen úgy jár mint legutoljára a navot feljelentő volt dolgozó, őt fogják tönkre tenni, mint annak idején azt a képviselőt aki valóban kiakarta deríteni az olajozó maffia (sintér-pintér) viselt dolgait és földön futóvá tették amihez a likud fidesz hathatós segítséget adott! A likud fidesznek ( az összes többi párttal egyetemben mert kivétel nélkül mindegyik bűnszövetség) először saját magát, aztán a végrehajtó hatalmat a bírókkal az élen kellene börtönbe zárni teljes vagyon elkobzás mellett ahhoz hogy újból higgyen neki a Nép! Dióhéjban ennyi, hogy miért voltak csak ennyien a tüntetésen!
    kató rudi

    1. Nem ígértek elszámoltatást. Itt a bizonyíték : http://www.youtube.com/watch?v=UTcdhiCu-yo
      Még csak hazudniuk sem kell, csak másként kell értelmezni amit mondanak. Ha nem pozitív, hanem negatív feltételezéssel állunk a dolgokhoz, akkor látható, hogy pontosan az történt, amit ígértek. Semmi.
      eSzeL

  4. Szegény Kató aki rudi!

    A devizahitelesek nyomorából is tud antiszemita fegyvert kovácsolni nem semmi… Ez pártfeladat, vagy saját ostobaság gyűjtemény???

    A zsidók szószerinti kifosztása 1944-ben ugyebár jogos, humanista , igazságos cselekedet volt?

    Nem kéne már inkább sütni, főzni takarítania?

    Mara Tomi

    1. Eszed annyi amennyi látszik! Azok fosztották ki a zsidókat akik felakasztották őket a másik zsidók a rosenfeld és bandája vbagyis az olyan tetvek mint te félék! Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a vagyonos zsidóknak akik ezt az egészet megrendelték és levezényelték hogy megszabaduljanak a csóró fajtájuktól a hajuk szála sem görbült, együtt bratyiztak a végrehajtókkal!
      kató rudi

    2. Kedves Mara aki Tomi!
      Vajon ki húzta le a devizahiteleseket? – nem a zsidók?
      Hogy valójában kik álltak a zsidók 44-es kifosztása hátterében?
      Azok a zsidók akik finanszírozták a bajuszos osztrák hatalomra jutását és harcát.
      H.B.

  5. Nekünk nincs és nem is volt deviza alapú hitelünk. Tüntetni viszont voltam. Értük. És jól meglepődtem, mert nagyon kevesen voltunk. Pedig biztos vagyok benne, hogy csak Pestről összegyűlhetnének legalább 50 – 100 ezren. De az aki annyira ostoba, hogy azért nem megy el, mert nem akarja a JOBBIK szekerét tolni … Mit lehet erre mondani? Egyedül a JOBBIK tolja az ő szekerét. Az nem tűnik föl. A fityesz, vagy az emeszpé szekerét tolhatja, az ugyan nem fog segíteni a hülyének. A környező „országok?” kormányai a sokkal enyhébb banki csalások ellenére sem a bankok mellé álltak.
    A másik ugye, hogy az igazság nem attól függ, hogy mekkora az ellene fellépő tömeg. Az igazság akkor is az, ha csak 1 ember áll ki mellette. Tiszaeszlár óta eladó az igazság Magyar országon.
    eSzeL

  6. Úgy látom, a „devizások” tragédiáját kívülről nézők még mindig nem látják, hogy a baj már akkora, hogy egyszerűen NINCS napi 5000.- Ft. pestre járni tüntetgetni! Azonkívül pontosan látjuk, hogy az elmúlt év tüntetéseiből, hogy a „törvényes keretek közötti szelíd nyomásgyakorlás” = vászontarisznyára lakat! A kúria döntésével a békés megoldás lehetősége végleg elszállt, és végnélküli milliós tüntetgetésekkel sem lehet a dögkeselyűt vegetáriánussá tenni, és az éhes rókát rávenni, hogy ne fosztogassa, hanem őrizze a baromfiudvart! Az áldozatok pontosan látják, érzik hogy teljesen felesleges idő, energia, stb. Nekem is sok idő kellett, hogy belássam: VÉR NÉLKÜL NEM FOG MENNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bécibá

  7. Egy äthidalo padlora raktam elöször 5Kg
    Majd 10Kg
    Majd 100 Kg
    Majd 1 000kg

    A munkatärsaim neztek,es csak 1% kuk szolt,hogy hülye vagy Ernö?
    Kette fog törni a padlo. A töbiek kärörvendve vigyoroktak, es csendben värtäk mikor törik kette a padlo.

    A magyar nem hülye,a magyar mär tudja mi fog törteni a bankokkal.
    Attol,hogy nem megy ki az utcära,attol meg mosolyoghat a bajsza alatt,es värhatja a bankok összeomläsät.Megtakaritäsa ugy sincs,csak adosäga.A bankok összeomläsa nem erintene negativan.
    Igy hät csak a bajsza alatt mosolyog,hogy pänikol a sok geci bankär.

    ujvilägrend

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  8. Nem értem, hogy miért a Kúria ellen szerveznek tüntetést. A Kúria kénytelen alkalmazkodni a hatályos törvényekhez (meg persze a hátrulról érkező enyhe presszióhoz). A jogalkotó ellen kéne tüntetni, hogy miért nem tesz immár közel négy éve semmit, vagy amit tesz, azt miért csak azokért, akiknek nem okoz különösebb gondot fizetni a hiteleket. Miért engedi, hogy családfők, anyák a gyerekeikkel a vonatok elé álljanak a kilátástalanság miatt? Szinte naponta lehet értesülni ilyenről, na persze nem az idegen kézben lévő médiából, mert ezek a hírek nem férnek el a remekül teljesítünk című hírek mellett. Az is kérdés, hogy ha már százával alakultak különféle károsultakat védő, segítő szervezetek, akkor nekik miért esik nehezükre összefogni, miért kell széttagolni ezerfelé azt a csapatot, amely egyként fellépve hatásosabban tudná megmozgatni az embereket. S ahogy említette Ilona is, elgondolkodhatnának a szervezők azon, hogy a karácsony nem feltétlenül az ordítós, anyázós, füttyös demonstrációk ideje.

    Liliom

    1. Nehogy az derüljön ki a végén, hogy a Kúriát csak odalökték most az emberek elé, akik ellesznek ezzel a csonttal a választásokig, s fel sem merül bennük, hogy a valódi felelősökkel foglalkozzanak. Majd a választások után pedig meghozzák a törvényt, hogy a károsultak a felelősök teljes egészében.

      Liliom

      1. „Nehogy az derüljön ki a végén, hogy a Kúriát csak odalökték most az emberek elé, akik ellesznek ezzel a csonttal a választásokig, s fel sem merül bennük, hogy a valódi felelősökkel foglalkozzanak.”

        Kedves Liliom!
        A kurviát semmi sem kötelezte,hogy a joggal,de főleg az igazságérzettel ellenkező döntést hozzon a bankszterek pénzén kívül úgyhogy nem ildomos védeni őket.
        H.B.

        „Ha a zsidó törvénykedik nem zsidóval, testvéred ré­szére döntöd el az ügyet.”

      1. Kedves HB, nincs állami alkalmazott rokonom és én sem vagyok az.
        Melyik mondatom inspirálta a kérdés feltevésére?

        Ha azt gondolja, hogy nem a károsultak oldalán állok, téved.
        A károsultak oldalára elkelne egy derekas legény, aki egyszerre mondatja ki velük, hogy ELÉG VOLT! Nem vállalná el a szerepet?

        Egyszerre kéne mindenkinek eldobnia az összes csekket és minden befizetési kötelezettséget sarokba rakni, én azt sem bánnám, ha a közmű csekkeket is kihajítanánk az ablakon és adót sem fizetnénk – semmilyet sem – egészen addig, amíg nem rendeződik normálisan ez az egész rablás, az emberek és az ország kifosztása, tönkretétele, a fiatalok elüldözése vagy a legszerencsétlenebbek öngyilkosságba hajszolása. Nagyon kíváncsi lennék, hány percig nem kapnának az urak és cselédeik odafönt levegőt, amikor ez megtörténne.

        Liliom

  9. Én is úgy látom, hogy a hiábavaló küzdelem elfáraszt. — Rengeteg következmények nélküli eseményt átéltünk már ezekben a ‘demokratikus’ időkben. Ki emlékszik ma olyanokra, hogy rálőttek a rendőrpalotára, mi történt a Postabankkal? Emlékszik-e valaki arra, hogyan lett Bajnaiból miniszterelnök, hogyan próbálták ezt a ’tisztséget’ valakire rátukmálni hetekig? És ez a Bajnai lesz hazánk megmentője, akinek most tapsolnak, és naponta mutogatják a televíziókban? Ki emlékszik arra, milyen jelzőket aggattak az előző ‘korszakban’ arra a Fideszre, aki most antiszemitázik, rasszistázik? Emlékeztek-e még, mely időpontban vonult vissza a Fidesz a közszolgálati televízió reggeli szereplésétől, amikor csak negatív, támadó kérdéseket kapott az akkori műsorvezető(k)től? Ma a média birtokában ő ugyanazt teszi. Nemrég láttam Budaházy György kálváriáját egy Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással készült beszélgetésben. A hatalom és pénz birtokában mindent meg lehet tenni, ezt látjuk. El lehet hallgatni, és hallgattatni.–
    Mennyi ideje zajlik a devizahitelesek reménytelen harca? Ezt az egészet nem szervezték meg igazán, de ha nem is így lett volna! Figyelem az erről szóló híreket, beszélgetéseket. Olyan már ez, mint az imamalom. Talán 10 év múlva megoldódik, vagy titkosítják 50 évre? Egy biztos, az emberek elvesztették a reményüket. A kormány valahol nem akarja megoldani a kérdést, és biz ‘nem akarásnak nyögés a vége’.
    TÉva

  10. Minimum két hét kell az előkészülethez, ha nulláról indulunk: buszrendelés ,szervezés, értesítés, többségnek még internet hozzáférhetősége sincs, sőt telefon is kérdéses. Mindenképpen úgy kell szervezni , hogy azonnal indulni tudjunk! Minden civilszervezetet kell hívni, akik eddig valamit is tettek már! Nem szabad átengedni az álcivileknek a kezdeményezést, hiszen a bankoknak és a politikának játszanak! Radikálisabb erő kell, sokkal radikálisabb, de erőszakmentes, és kitartás a végsőkig! 60 ember nevetséges! Meg kell kötni a szövetséget a devizás civilek között! Sértődés nélkül kompromisszummal nagy erőt képviselhetünk! Nem szabad egyéni sértődésen alapuló megosztásnak helyet adni, mert el fogjuk veszíteni igazságos harcunkat! Mert erre várnak! Időt húznak, kifárasztásra játszanak! Nem mindennapos kicsi erőlködés ,hanem hatalmas tömeg, felkészülve több napra is! Már a hazánk jövője itt a tét, nemcsak a devizásoknak az ügye! Hatalmas kifosztásnak vagyunk áldozatai,egész magyarságunk áldozat! Várjuk tétlenül a nemzet, hazánk elsüllyedését? A süllyedő hajóban mindenki áldozat lehet, nemcsak a devizások! A rettentő sok eladósodott önkormányzat hitelét is nekünk kell kifizetni, amit az állam átvállallt! S akkor még hol van a sok sportklub, a külföldre szöktetett sok rablott pénz! Szálljon mindenki magába, nézzen körül, mivé lettünk! Kié ez az ország? Rablóké, gyilkosoké? A becsületes , törvénytisztelő, dolgozó emberek nek falhoz lapulva kell járni, feje felett a munkanélküliség réme? Várni a külföldi segítséget? Vagy összefogunk, és kitartunk mínuszban és szélben is ,megszervezzük magunkat, , nincs karácsony, nincs Szilveszter, menni kell a hívó szóra tömegesen! Alvókat ébreszteni, egymást biztatni , langyosan nem lehet legyőzni a hiénákat!

    VERITAS

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Kedves VERITAS!
      AZ UTOLSÓ SZÓIG EGYETÉRTEK ÖNNEL.
      Csak akkor van esélyünk ha összefogunk.
      FEL KELL HÍVNI RÁ A MAGYARSÁG FIGYELMÉT,HOGY A NEMZETÜNK LÉTE FOROG KOCKÁN!!!
      H.B.

      „A magyar nép nem csak egy nemzet a földi nemzetek sorában, hanem ő az emberiség „magva” és a fő teherviselője annak hitének és moráljának, ezáltal már érthető, hogy a megtestesült Gonosz céltáblája és örökös ellenfele is itt a Kárpát-medencében, a Földanya Kebelében!”

  11. És mit ígértek a szervezők? A hitelek eltörlését, forradalmat, az uzsorások élve megnyúzását? Nem. Sétálni hívták a publikumot, hogy hallgassa meg néhány széplélek szónoklatát, és aztán ballagjon haza abba az irányba, ahonnan jött.
    Köszi, de ebből már tele van a padlás. Ilyen langyos hígfosra már senki nem vevő. Mindenki tudja, hogy ez csak színjáték, ez megy a rendszerváltás óta az ilyen tüntetéseken. Teljesen természetes, hogy ennyien voltak. Kicsit sétáltak, megunták, oszt’ hazamentek.

    üdv. Aranyapa

  12. Orbán csak mantrázza-mantrázza, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Üres duma. Ha 4 bank kivonuil/na, jön helyette másik 4. Csodálom, hogy Dr Léhmannt még nem gyilkolták meg! Apropos! Minden országnak olyan a kormánya van, amilyent megérdemel.

    Loviaguin Alexander

  13. Meg kell szüntetni a banki kapcsolatokat, kikerülni minden bankot. A munkabért nem kötelező számlára utalni, kérhető a kp kifizetés. Megtakarításra nem igazán van lehetőség. A gazdagoké Svájci számlákon van. Menjenek a bankok haza, ott raboljanak. Egyébként minden bankot el kellett volna számoltatni már 2008 tól. A bankárok teljes vagyon elkobzását is meg kellett volna már tenni, mert kilopják az ügyfeleik szemét is.
    Dühös

    1. Kedves Dühös!
      Rátapintottál a dolog lényegére.A józan ész azt diktálja,hogy akit egyszer valahol átvertek az ne menjen oda többet.
      Amikor valaki mégis újra odamegy azt úgy értékelik,hogy nem bánja ha átverik és újra át fogják verni és meg is érdemli.
      H.B.

      „Tűrhetelen, hogy egyes népek pénzügyeit a „kiválasztott nép” tagjai irányítsák. Minden nemzetnek joga és kötelessége, hogy saját jóléte érdekében ezt szabályozza. Ennek megfelelően az eljövendő hungarista államban a Kárpát-Duna Nagyhaza népeinek érdeke lesz az első, és nem Izrael fiaié!”

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük