Hirdetés

Nemzeti ünnepet a Rákóczi-szabadságharcnak!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

rakornemzun131025_01

Nemzeti ünnepet a Rákóczi-szabadságharcnak! – hangzott a felhívás a Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére.

A nemes célhoz és nemes kezdeményezéshez nemzeti szervezetek és civilek csatlakoztak, támogatták. Október 25-én, pénteken a résztvevők 10.00-kor elindultak a Parlamenthez igazságot követelni Rákóczi örökségének. A menet a Kossuth térig haladt, ahol Morvai Krisztina EP-képviselő beszédet mondott.

Ezután a Rákóczi Öröksége Mozgalom vezetője szólt a megjelentekhez. Mint elmondta: „Méltatlan módon elhallgatott a 2918 napig tartó Rákóczi-szabadságharc. Sajnos 1711 után Magyarországon soha, senkinek nem volt fontos, mint az sem, hogy nemzeti ünnep legyen. Mi ennek fogunk véget vetni!”

Az Országgyűlés épületébe négyfős delegáció vitte be azt a petíciót, mely tartalmazta a nemzeti ünneppé nyilvánítás kezdeményezését.

Ez a civil kezdeményezés, mely nélkülözte a politikai pártokat és nemes kezdeményezésével mindegyik felett állt, méltó módon bizonyította be azt, hogy csak szándék és akarat kell. Akik ott voltak, kimutatták, hogy támogatják a szándékot, és közös az akarat.

Erre a nemes célra, melyet a Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezett, a méltóságos II. Rákóczi Ferenc fejedelem jelmondata kimagaslóan igaz kell legyen: „Iustam causam Deus non derelinquet – Isten az igaz ügyet nem hagyja el”.

Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület

[youtube=http://youtu.be/RxnzNM86dg4]

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás