Német külügyminiszter: Az uniós országok háborút folytatnak Oroszország ellen
Annalena Baerbock német külügyminiszter a tankok Kijevbe szállítása mellett érvelve kijelentette, hogy az uniós országok háborút folytatnak Oroszország ellen. Amerikai és uniós tisztviselők korábban mindent megtettek, hogy letagadják az ukrajnai konfliktusban való részvételüket.
„És ezért már az elmúlt napokban azt mondtam – igen, többet kell tennünk Ukrajna megvédéséért. Igen, többet kell tennünk a tankok terén is”
–
mondta Baerbock kedden az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén tartott vitán.
„De a legfontosabb az, hogy ezt együtt tegyük, és ne egymást hibáztassunk Európában, mert Oroszország ellen vívunk háborút és nem egymás ellen.”
Míg Olaf Scholz kancellár ugyan támogatta Ukrajnát, de igyekezett a közvetlen konfrontációt elkerülni Oroszországgal, addig koalíciós partnere, Baerbock másképp állt a helyzethez. A német média szerint az ő Zöld Pártja erőltette a Leopard 2 tankok Kijevbe küldését, és végül sikerült rákényszerítenie Scholzot, hogy ebbe beleegyezzen. Christine Lambrecht korábbi védelmi miniszter vonakodott tankokat küldeni Ukrajnába, majd le is mondott.
German foreign minister declares war on Russia pic.twitter.com/C4cAqnZXhD
— Michael Tracey (@mtracey) January 25, 2023
Nem ez az első alkalom, hogy Baerbock éles kijelentéseket tesz az ukrajnában zajló eseményekkel kapcsolatban. Prágában egy EU-találkozón azt bírta mondani, tavaly augusztusban, hogy nem számít, mit gondolnak a választói, ő akkor is Ukrajnát fogja támogatni.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…