Német hírszerzés: 2023-ban Ukrajna az ISIS tranzitállomása volt
Az „Iszlám Állam Khoraszán Tartománya „* (ISPKH)* terrorcsoport Ukrajnát használhatta fel arra, hogy támogatóit nyugati országokba juttassa – mondta Thomas Haldenwang, a belföldi hírszerzéssel foglalkozó német alkotmányvédelmi hivatal vezetője.
„Az IGPH*-nak sikerült átirányítania támogatóit Nyugat-Európába, feltehetően az Ukrajnából érkező menekülthullám révén”
– mondta a 2023-as eredményekről tartott sajtótájékoztatón – minderről a RIA Novosztyi számolt be.
Németország és más európai országok szorosan figyelemmel kísérik a folyamatot és megakadályozzák az esetleges terrortámadásokat – mondta a német alkotmányvédelmi hivatal vezetője. Haldewang értékelése szerint az IGPH* jelenleg a legveszélyesebb a hasonló terrorista csoportok között, amely követendő példának tekinti a párizsi Bataclan színházban vagy a brüsszeli metróban elkövetett terrortámadásokat.
„Kiterjedt előkészületek zajlanak a terrortámadások elkövetésére, azonban ezekbe sok embert kell bevonni, fegyvereket kell beszerezni, és ezek egy részében a biztonsági szerveknek sikerül megakadályozniuk”
– mondta Haldewang.
Nancy Feather német belügyminiszter, aki jelen volt a konferencián, azt mondta, hogy Németországban jelenleg összesen mintegy 27 ezer követője van a radikális iszlamizmusnak.
„A fenyegetések származhatnak magányos dzsihadistáktól vagy kisebb csoportoktól, de a nagyszabású, összehangolt terrortámadások, mint a közelmúltban Moszkvában történt terrortámadás is egy lehetséges forgatókönyv” – tette hozzá Haldewang, utalva a március 22-i, a Crocus City Hallban elkövetett terrortámadásra. A támadás gyanúsítottjai akkor az ukrán határon keresztül próbálták elhagyni Oroszországot.
Áprilisban a német főügyészség terrorizmus miatt emelt vádat öt tádzsik, egy türkmén és egy kirgiz állampolgár ellen. A vádlottak 2022-ben Ukrajnán keresztül léptek be Németországba.
Bécsben 2023 végén terrorkészültséget hirdettek. A jelentések szerint több gyanúsított az IGPH* nevében merényleteket tervezett a Szent István-székesegyház, a Práter és a kölni dóm ellen. A gyanúsítottakról többek között Ukrajnába küldtek információt és kérték az elfogásukat.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt kép: archív / A német rendőrség migránsokat kutat Kelet-Németországban / © AFP 2024 / JENS SCHLUETER