KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: EU parlament épülete / Twitter

Nem meglepő: megszavazta az EP a hazánk elleni határozatot – Meg akarják akadályozni a magyar tanácsi elnökséget.

Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta az az Európai Parlament hét frakciójából öt, együtt a testület többségét alkotó Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), a Renew Europe, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens(EFA) és a Baloldal (GUE/NGL) által előterjesztett határozatot.

A hazánk elleni állásfoglalást elsöprő többséggel fogadta el az EP:

442 képviselő igennel szavazott, 144 nemmel, 33 pedig tartózkodott.

Ezen se lepődtünk meg: hazánk ellen szavazott a magyar baloldal

A szavazás jegyzőkönyvéből kiderült, hogy „menetrend szerűen”, a magyar baloldal hazánk ellen szavazott, a jobboldal pedig hazánk mellett. A DK-s Ara-Kovács Attila, a momentumos Cseh Katalin, Donáth Anna, a DK-s Dobrev Klára, Molnár Csaba, valamint Rónai Sándor és Ujhelyi István is megszavazta.

A fideszes-KDNP-s képviselők mind ellene voltak, ahogy Gyöngyösi Márton is ellene szavazott.

Daniel Freund nagyon örül

A német zöld képviselő, (aki egyébként azonos listaösszetétel mellett nagy ívben kizúgna az EP-ből) a Twitter-oldalán örvendezett:

 „Az Európai Parlamentben széles többséggel támogatták állásfoglalásunkat, amely megkérdőjelezi az Orbán-kormány képességét a 2024-es tanácsi elnökség megszervezésére.

Nem engedhetjük, hogy egy autokrata álljon az EU élére!”

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Mandiner
Kiemelt kép: EP / Twitter
Ez is érdekelheti:  Trump: „Három-négy hónap” a világháborúig

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Nem meglepő: megszavazta az EP a hazánk elleni határozatot – Meg akarják akadályozni a magyar tanácsi elnökséget.

  1. Ez hatalmas csalás ,mert nem igaz amit ez a sok liberális állít !! Félnek ,hogy kiderül a sok korrupció amit elkövettek ,ezért szórakoznak hazánkkal!! BESZARI ALAKOK !!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük