Négyhuszonnégyes
Ha csak üldögéltem a konyha küszöbön és szemem a horizonton kószált, egyszer-egyszer feltűnt a távolban egy vonat, ahogy áthúzott előttem. Jó kilométerre lehetett a vasútvonal, s mint valami játékvonat, úgy suhant előttem a sok kocsiból álló szerelvény. A mozdony legelöl gőzölgött, és hol könnyebb, hol nehezebb terhet vontatott. Ha személykocsikat vitt, azokat könnyebben bírta, mint a teherkocsikat. Ez utóbbiból sokkal több volt utána akasztva, mint a személyvonatnál.
Volt úgy, hogy szinte hallottam a mozdony nyögését, erőlködését, pedig a hang nem jutott el hozzám, csak a látvány. Amikor dél körül megjelent a gyorsvonat, pillanatok alatt átfutott előttem a mozdony és a szerelvénye, és mint a semmit, úgy vitte a kocsikat. Az ablakban néha gombostűfej nagyságú alakok is feltűntek, ezek voltak az utasok. De jó lehet nekik, utazhatnak! – így gondoltam rájuk.
Apukám vasutas volt, váltókezelő, így szakszerű felvilágosítást kaptam a vasúti dolgokról. Elég korán megértettem, hogy miért van a tehervonat, miért a személyvonat. A gőzmozdony húzza az egész szerelvényt, és ezt szemmel is láttam. A távolból jól meg lehetett különböztetni a mozdonyt a kocsiktól. Elég kicsi voltam, de a magyarázatot megértettem, hogy szénnel tüzelnek a mozdonyban, ez adja az erőt neki, hogy a sok kocsit elbírja.
– Az összes mozdony közül a négyhuszonnégyes a legerősebb, a legnagyobb!
Ezt apám mondta, és felvilágosított, hogy ezt a magyarok készítik, az egész világon a legtöbbet érő masina. Büszkén mondta, én pedig büszke voltam arra, hogy az apukám vasutas.
– Ha nem lenne vasút, megállna az élet, nem lenne sem tüzelő, sem ennivaló! – mondta tovább, aláhúzandó a vasút fontosságát. Nem volt fecsegő típus, de ha a vasútról volt szó, szívesen beszélt.
Magyarázta, hogy neki a foglalkozása, a munkája a vasúton van, s a vasutasok fontos emberek. Bár ő csak apró csavar volt a gépezetben, de munkáját fontosnak tartotta. A munka becsülete, manapság üres szólam csupán, de ő nagyra tartotta ezt a dolgot. Az egész magatartása, mentalitása alá volt rendelve a munkának. Bele is rokkant, szegény!
Volt egy időszak, amikor minden nap vártam, mikor jön a gyorsvonat. Meg is jelent, pontosan, és egyforma erővel repítette a kocsikat, az utasokat. Akkoriban nagy kedvem lett volna utazni, vonatozni. Nem azért, hogy lássak városokat, tájakat, hanem az utazásért magáért. Tanyai kisgyerek lévén, még nem volt fogalmam arról, hogy az utazás csak eszköz a cél elérése érdekében. Nekem az utazás önmagért tetszett volna.
Később, amikor egyetemista koromban már unalomig utazhattam, elfeledkeztem a kisfiúi vágyakról – már sokszor terhes volt az utazás az iskola és a szülői ház között. Megismerhettem közelről is a négyhuszonnégyest! A gyorsvonatot rendszerint ilyen masina húzta. Igaz, közben villanyvontatású mozdonyok lettek helyettük, modernizálódott a közlekedés is.
El is tűntek a színről a gőzösök, mind egy szálig.
Észrevétlen tűntek el az életünkből ezek a gőzmozdonyok, csak a vasúti múzeumban láthatók ma már.
Nem tudom, a négyhuszonnégyesek merre járnak, kár értük. Persze, mindenért kár, ami az életünkben hasznos volt, erős, és fiatal. Eltűnnek az életünkből, és mi is eltűnünk az életből. Ez a világ rendje, ez a sorsunk. Csak azért félti az ember a jövőt, félti az ifjúságot, a nemzetet, a hazát. Hogyne féltené, hiszen minket is féltettek a szüleink. És, hogy jogos-e a féltés most, csak a jövő dönti el majd.
De bízni kell az ifjúságban, mert rajtuk áll vagy bukik a nemzet, a haza sorsa is! A jövő az ő kezükben van, megmaradnak-e magyarnak, velük lesz-e az Isten?
Mert az a tengernyi szenvedés, amennyit a magyar nép, a magyar haza kiállt a múlt században, az fájdalmas, nagyon! Megérdemelné legalább az igazságos jövőt, hogy ne legyen már a nemzet egyharmada idegen uralom alatt, idegen népeknek alárendelve. Ennyi igazságot méltán várunk el a jövőtől, mi magyarok.
Az ifjúságtól várjuk, hogy visszaszerezzék a nemzet egységét, becsületét, hogy igazságot szerezzenek a népnek, nemzetnek.
Legyen bennük erő, mint a négyhuszonnégyesben, és kitartás és akarat!
Isten, óvjad a magyar hazát!
Erdélyi János
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Mementó 2006 emlékmű
És az eltűnésünk előtt visszavágyunk oda, ahol elmerengtünk a jövőnkről…
„és vágyunk arra,hogy valaki megvalósítsa az álmainkat.(?)
akkor már csak a múltunkon merenghetünk…
„Az ifjúságtól várjuk, hogy visszaszerezzék a nemzet egységét, becsületét, hogy igazságot szerezzenek a népnek, nemzetnek.
Legyen bennük erő, mint a négyhuszonnégyesben, és kitartás és akarat!”
Isten, óvja Magyarországot.
Azt azért mégis csak ki kellene deríteni,hogy kinek/kiknek a vezetése alatt kezdődött hazánk szuverinitásának leépülése – nem a felelősségre vonás miatt,mert az már nem lehetséges hanem azért,hogy ne követődjenek újra el ugyanazok a hibák (pl.idegenszívűeket engedni vezető beosztásba).
Az ugye nem kétséges,hogy melyik alattomos,befogadott népcsoport ált és áll a háttérben?
Véleményem szerint a mai ifjúság nem alkalmas arra,hogy helyrehozza a régmúlt hibáit és újra erős Magyarországot építsen fel – sajnos.
H.B.
Jön új nemzedék, mely erős lesz, és nem szégyenli többé, hogy magyar
A vének nemzedéke önmagán erőt vesz, s nemcsak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország, és végre büszke lesz minden fia,
Mert bámulatba ejti egész Európát ezerszáz évnek elteltével Pannónia
(Nostredamus)
kortól és nemtől függetlenül,” ember küzdj és bízva, bízzál !!
De elsőként, válogasd ki magatok közül a parazitát,ki nem vet,mégis arat,mint az égi madarak. De az előbbi, .nem kér,könyörög, ő követel,s jogot formál minden szerzeményedre. A legbelső szobádban rejtett, féltett , gondolatodra,szerettedre is. Ellopta Apáid múltját,meghamisította történelmed, s most a jövődet(?) tervezi. De a jelen, most még a tiéd ! Nem lesz holnap,a holnap, maként jön eléd. Annyit tégy, ami Tőled telik. Az bőven elég,de azt, tedd .TF
Egyetértek az előttem szólóval.
H.B.