Szenzációs magyar kárpótlási siker Délvidéken
Dr. Bozóki Antal kiváló újvidéki magyar ügyvéd és egyszemélyes nemzetpolitikai intézmény (iránymutató jogi honlapja itt érhető el maratoni, több mint 9 éves küzdelemmel hatalmas jogi sikert ért el a szerb állammal szemben egy jóvátételi ügyben. Közleménye szerint sikerült közel hárommillió forintnak megfelelő jóvátételt kiharcolni egy délvidéki magyarnak, akit három évesen zártak szüleivel és több ezer délvidéki magyarral, némettel együtt a II. világháború vége felé a járeki haláltáborba.
Délvidék ismételt szerb megszállását követően a magyartalanításra ítélt Sajkás-vidéki falvak felnőtt lakosait a partizánok gyalogszerrel hajtották Járekra, a gyerekeket viszont “kíméletből” – hogy micsoda ördögi kímélet volt ez, azt ma már tudjuk — szekerekre és vonatra rakták. Közel ezer magyar gyermek is meghalt ebben a táborban, amelybe főleg a kollektív bűnösnek tekintett németeket zárták, de voltak magyarok is nem kevesen.
Dr. Bozóki Antal szerint a mai napig nincsen hivatalos, vagy megbízható adat a Délvidék elvesztése után kivégzett, börtönbüntetésre ítélt, munkatáborokba hurcolt, kiköltöztetett, elüldözött, az atrocitások elöl Magyarországra „átköltözött”, vagy „szállított” vajdasági magyarok számáról, csupán becslés, és az eddigi kutatások különböző számadatai. A tömeggyilkosságok csökkenő intenzitással, de 1945 tavaszáig tartottak, annak ellenére, hogy a katonai közigazgatás Bácskában, Bánátban és Baranyában már február közepén megszűnt. A visszaemlékezések, szemtanú-beszámolók és helyi dokumentumok alapján akár a 40 ezret is eléri a a vérengzések magyar áldozatainak száma. További „ezreket utasítottak ki a jugoszlávok az országból és vagy minden nélkül, egy szál ruhában, vagy 20 kg-os csomaggal dobtak át magyar területre. Az ottmaradt ingó és ingatlan vagyont elkobozták”.
A szerb igazságügy-minisztérium nem volt hajlandó peren kívül rendezni a meghurcolt magyar ügyét, majd a per elbukása után határidőben nem is fizette ki a jogerősen megítélt kártérítést, ezért közel egy évig tartó végrehajtási eljárás során sikerült behajtania délvidéki kollégának az összeget!
Erős nyomásra született meg a jóvátételi törvény Szerbiában.de a végrehajtás akadozik.
Ennek ellenére az Európai Bizottság tavaly őszi, Szerbiáról szóló országjelentésébena nemzeti közösségek helyzetét kiválónak nevezte és nem emel szót a rehabilitációs törvény szabotálása miatt.
Eközben pedig az Európai Parlament ma jóváhagyta az EU-Koszovó társulási megállapodást, amely megállapodás előfeltételeként az EU kipréselte a koszovói kormányból az – délvidéki magyarokénál kisebb lélekszámú- észak-koszovói szerbek számára biztosítandó magas szintű belső önrendelkezést, területi autonómiát, lényegében egy állam az államban megoldást. Erről a szerbek és az EU hallani sem akarnak a 300 ezer fős délvidéki magyarság kapcsán, dacára annak, hogy a két közösség helyzete analóg és teljes diszkriminatív, önkényes döntés az, hogy a magyar közösség részére ezt nem követelte meg az EU. Sajnos persze mindez azért is van így, mert a VMSZ és a magyar kormány sem követelte ki, sőt a magyar törvényhozás Szerbia tagjelöltté válását ezen feltétel nélkül támogatta. Ez hatalmas hiba volt!!
Ezúton gratulálok a nemzeti jogvédő kollégánknak és egyúttal vele együtt arra buzdítok minden érintettet , hogy kérjék a II. világháború során elszenvedett jogsérelmekért a rehabilitációt, amelyre csak 2016. december 15-ig van lehetőség!
Strasbourg, 2016. január 21.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
www.gaudinagytamas.hu
NIF
szevasztok!
Gratulálok az ügyvéd úrnak, csak így tovább. Akik jogosultak – elszenvedők, ne késlekedjenek, mert kiszaladnak az időből! De szerintem a háborús bűnök és jóvátételek soha nem évülnek el!
tisztelettel: spari…
Nagy baj, hogy a mindenkori “magyar” kormanyok, igy a mai is, nem a magyarsag erdekeit kepviseli, hanem idegen erdekek harcosa, belfoldon es EU szinten is. Addig nem lesz igazi erdekkepviselete az elszakitott magyarsagnak, es az osszmagyarsagnak, amig legalabb a Jobbik nem kerul kormanyra ! Mert sem FIDESZtol, sem MSZPtol, sem masoktol nem varhato, hogy ne idegenek talpat apoljak, hogy a magyarsagert kul- es belfoldon igaz magyar kormanykent dolgozzanak ! Aki ezt nem latja, az nagyon sajnalni valo ember es csak a Haza,
a Nemzet vesztet segiti, a mihaszna, magyarellenes, sajat zsebre is dolgozo politikusokkal es idegen gazdaikkal egyutt ! Pasztorfi Istvan