KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: a Patriots For Europe alapítói

Nagy bejelentés: Budapestre költözik a Patrióták Európáért EP-frakciója

A döntés jövő héten válhat hivatalossá.

Két lengyel politikus is, Anna Bryłka és Tomasz Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért nevű európai parlamenti frakcióhoz, amely így már 86 képviselőt számlál. A bejelentés után Gál Kinga fideszes EP-képviselő a Facebookon üdvözölte az új tagokat, és kiemelte, hogy a frakció immár 13 országból, 14 pártot képviselve működik.

Közben a Népszava információi szerint december 6-7-én Budapesten tarthatják a Patrióták Európáért (PfE) EP-frakció tagjai a kihelyezett ülésüket. Mint a cikk rámutat, az esemény helyszínéről való végső döntést az Európai Parlament házbizottságának szerepét betöltő Elnökök Értekezlete jövő csütörtöki tanácskozásán hozza meg – írja a szerző.

Mint emlékezetes, a Patrióták Európáért frakció létrehozásáról 2023. június 30-án írt alá megállapodást Orbán Viktor a Fidesz elnökeként Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjével, valamint Andrej Babišsal, a cseh ANO párt elnökével Bécsben. A frakció hivatalosan július 8-án alakult meg, és jelenleg az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportjaként működik.

Mandiner

 

Kiemelt képen: a Patriots For Europe alapítói

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: A karácsonyi tűzszünet egy egyszerű, emberi érzésből kiinduló javaslat

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!