KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Morvayt rasszistázzák az EP-ben!

Real-Men-Don-t-Rape
Az Európai Parlament női jogi bizottsága szerint kizárólag a rasszizmus vezérelheti azt, aki problémát lát a migráns férfiak által elkövetett tömeges, nők elleni erőszakos cselekményekben.

Az európai nőket szinte nap mint nap érő szexuális abúzusok, inzultusok és erőszakos cselekmények – amelyek az európai nőket mindennapos tevékenységeik átgondolására és átalakítására kényszerítenek – “természetesen” nem képezik az Európai Parlament, sem pedig annak női jogi szakbizottságának napirendi pontját.
Girl-Gang-raped-534x300
Más megfogalmazásban: az Európai Parlament abszolút nem óhajt foglalkozni azzal, hogy ezernél is több bűncselekmény történt, többek között Kölnben, szilveszter éjszakán, de azóta is migráns férfiak által európai nők sérelmére.
Morvai Krisztina megtörte a jeget és felvetette, hogy a problémával igenis foglalkozni kell, és az európai nők elárulásának nevezte, hogy erre, úgy tűnik, nem kívánnak sort keríteni. A választ a migráns nők helyzetéről szóló jelentés jelentéstevője, Honeyball asszony adta meg: Morvai rasszista és ez motiválja őt a téma felvetésében.
rape-no-means-no
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Morvayt rasszistázzák az EP-ben!

  1. Erre legszivesebben nagyon cifrát mondanék, de igazából ordasat!
    Ez egy nő, aki ígyx viszonyul a hétszázhatvan erőszakos bűntényhez?
    Már majdnem, ha nem egészen háborús bűncselekmény, amit ezek a beszabadultak elkövettek.
    Merkel megérdemelné a börtönt.
    Képzeljék el, hogy a szomszédom, nagy Internet búvár, mesélte, hogy a svédek megbüntetnek egy tizenöt éves leányt, mert parprika sprayt használt az őt megtámadó és leteperő bevándorló ellen, aki a ruháját is félig leszakította róla. Ezt, aki megtámadta elő sem állították, de a leányt megbüntetik, mert Svédországban tilos a paprika sprayt használni, az bűncselekmény, megáll az ember esze. Ezek után nincsen ok csodálkozásra, ha az EU biztos lerasszistázza Morvay Krisztina asszonyt. Sokaktól hallottam már, és osztom magam is, ezt az EU-t itt kéne hagyni már, egy hatalmas trágyadomb az egész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük