Morvai Krisztina viszontválasza a fideszes EP-képviselők nyílt levelére

Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke
Tőkés László, a néppárti magyar képviselőcsoport tiszteletbeli elnöke
Szájer József, az Európai Néppárt Képviselőcsoportjának alelnöke
Gál Kinga, a szabadságjogokkal foglalkozó bizottság első alelnöke részére

Tisztelt Schmitt Pál, Tőkés László, Szájer József és Gál Kinga Képviselőtársaim!

A 2006 ősze óta tartó magyarországi emberi jogi válsághelyzettel kapcsolatos levelemre írt válaszukat köszönettel megkaptam.Sajnálatos módon nem ismertem meg álláspontjukat a levelemben felvetett két legfontosabb kérdésről:

1. Hajlandó-e a Fidesz EP-delegációja támogatni a 2006 ősze óta tartó magyarországi emberi jogi válsághelyzet kivizsgálására irányuló európai parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására irányuló kezdeményezésemet? Mint tudják, egy ilyen vizsgálóbizottság létrehozását legalább 40 képviselő közösen indítványozhatja. A terv megvalósításához feltétlenül tudnom kellene, hogy számíthatok-e Önökre? Esetleg megosztanák-e velem és a magyar nyilvánossággal, hogy látják-e a vizsgálóbizottságnak bármiféle akadályát, s ha igen, mi az? Természetesen szívesen egyeztetek Önökkel a bizottság felállítására irányuló kezdeményezés tartalmát, szövegét illetően, de az alapkérdés megmarad: hajlandóak-e a leghatékonyabb eszköz, a vizsgálóbizottság felállításának kezdeményezésére? Úgy gondolom, hogy a demokratikus politizálás lényeges eleme, hogy az ilyen kiemelkedő súlyú kérdésekben a választópolgárok véleményünket megismerhetik, mert azt előttük világossá és egyértelművé tesszük.

2. Elmaradt a válasz arra a kérdésre is, hogy hajlandóak-e közös tiltakozást bejelenteni az ellen, hogy az állampolgári jogokkal (szabadságjogokkal) foglalkozó EP-szakbizottság elnökhelyettesévé azt a Göncz Kinga asszonyt tették, aki tagja volt azon kormányoknak (Gyurcsányénak és Bajnaiénak), amelyek a szemkilövetésben, a magyar emberek megalázásában és megfélemlítésében, az utcai tüntetőkkel szembeni jogtiprásban, az emberi jogok semmibevételében jeleskedtek és jeleskednek? … Meglepetésemre Önök válaszlevelükben Göncz Kinga emberi méltóságának védelmét helyezték előtérbe, és semmiféle megrökönyödésnek nem adtak hangot amiatt, hogy egy elnyomó diktatúra kormánytagja Gál Kingával közös pulpituson ülve komoly emberi jogi pozíciót kapott az Európai Parlamentben.

Levelüket meglepetésemre a következő, sokatmondó figyelmeztetéssel fejezték be: „Vannak határok, amelyeket nem lehet következmények nélkül átlépni.” Ezt esetleg fenyegetésnek vegyem? Mondják, kedves Képviselőtársaim: e szavakat biztos, hogy hozzám kell címezniük, nem inkább a Hazánkat kezükben tartó diktátoroknak?

Engedjenek meg még egy megjegyzést, megállapítást! A magyarországi emberi jogi válsághelyzet nem 2006. október 23-án kezdődött, és nem is akkor ért véget. Magyarország mai helyzetének pontos megítélésében ezen összefüggéseknek komoly szerepük van, ezért engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam a diktatúra kialakulásának kronológiáját, a teljesség igénye nélkül.

Amikor 2006. szeptember 17. napján Gyurcsány Ferenc ördögi hazugságbeszéde, az őszödi beszéd nyilvánosságra került, megkezdődött a hosszú heteken át tartó – sőt, most is létező – Kossuth téri tiltakozássorozat. A tömeges rendőrterror szeptember 19-én éjszaka kezdődött el, amikor a Kossuth térről hazafelé tartó tüntetőket, illetve munkából vagy máshonnan a városban tartózkodókat vertek össze a rendőrök tömegesen, tettek rabszállító autókba és börtönöztek be. Erre mondta másnap Gyurcsány, a Hibbant Néró, hogy a rendőrség „példamutatóan járt el”. Erre figyelemmel a levadászások, brutalitások, bebörtönzések folytatódtak, s a két nap elteltével százas nagyságrendben voltak összevert, a börtönben is megkínzott politikai foglyok a rács mögött. E foglyokat a diktatúra médiája randalírozó csőcselékként állította be. Társadalmi hátterük igen különböző volt, kiemelkedő számban volt közöttük „középosztálybeli családokból származó” egyetemista, illetve fiatal értelmiségi. Mind az utóbbiakról, mind a bebörtönzöttek, összevertek kb. kilencven százalékáról azóta bebizonyosodott, hogy teljesen ártatlanok voltak. Ehhez képest a Rákosi-időket idéző módon egy-két perces meghallgatásokat követően ezeket az embereket, hangsúlyozom, tömegesen, azaz százszámra előzetes letartóztatásba helyezték, így is biztosítva teljes kiszolgáltatottságukat, megfélemlítésüket, kínzásukat és megalázásukat. A többpártrendszer és a demokrácia lényegéből következik, hogy a Fidesznek mint legnagyobb ellenzéki pártnak haladéktalanul az ENSZ-hez, az EU-hoz, az Európa Tanácshoz, az ide akkreditált nagykövetekhez és a nemzetközi sajtóhoz kellett volna fordulniuk (a legnagyobb nyilvánosság mellett), tájékoztatva őket arról, hogy Magyarországon totális diktatúra kezdődött el, s minden lehetséges eszközt be kell vetni ennek felszámolására. Ez nem történt meg. Az általam nagyra becsült Ékes Ilona fideszes képviselőasszony úgy járt be a börtönbe a fogvatartottakhoz, mint egy megszállás alatt lévő ország nyílt diktatúrájában egy megtűrt szerzetesrend kedves nővére. Úgy tűnt, hogy az ellenzéki pártpolitikusok tudomásul vették: „Ezek ennyit engednek meg nekünk, többet nem, akkor felháborodhatunk, de nem tehetünk semmit. Gondozzuk szeretettel a politikai foglyok és hozzátartozóik lelkét!” Ekkor alakult ki az MSZP-SZDSZ vezetésben az a biztos tudat, hogy ők a magyar néppel bármit megtehetnek, minden következmény nélkül. Ekkor kezdődött el az a jogtipró diktatúra, amelynek kicsúcsosodása volt az október 23-i szemkilövetés és bántalmazássorozat, amikor már a Fidesz-párti tömeget is „csőcseléknek” tekintették. A Fidesznek másnap, az Európai Parlament néppárti vezetőivel együtt megint csak ki kellett volna állnia a nemzetközi sajtó és a nemzetközi szervezetek elé, az EP-ben már ekkor vizsgálóbizottság soron kívüli felállítását kellett volna kérni, és nyíltan kimondani – a képek, a történések legnagyobb nyilvánosság előtti bemutatásával – hogy Magyarországon nyílt diktatúra van. Ennek hiányában a terror folytatódott, s folyamatosan tart, minden egyes utcai demonstráción a legutóbbi időkig – amikor 216 békés tüntetőt bántalmaztak közvetlen közelről az arcukba fújt, maró könnygázzal s ütlegekkel is, majd állítottak elő Rákosit megidézve egész éjszakán át egy börtönudvaron. Mindennek következtében az egész ország megfélemlítettségben él, a suttogások korszaka visszatért, az emberek a legszolidabb véleménynyilvánítástól is félnek. S a nyakunkon ülő diktátorok azért merik megtenni mindezt, mert úgy érzik: megtehetik. Itt a baj, kedves fideszes Képviselőtársaim! Nem engem kellene megrendszabályozni, hanem őket!

Nem lett volna szabad, és ma sem lenne szabad lemondanunk az ellenállás jogáról. Nem szabadna tudomásul vennünk, hogy Magyarország megszállás alatt álló ország lett, ahol nemzeti vagyonunkat szétrabolhatják, az embereket nyomorba dönthetik, s mi legfeljebb csak sopánkodhatunk, de nem szabadulhatunk meg a diktatúrától és a megszállóktól. Meg kell szabadulnunk tőlük, és meg tudunk szabadulni tőlük! A bátor fellépésnek, a nemzeti radikális oldal megerősödésének vezető szerepe volt abban, hogy az országot terrorizáló egyik törpepárt, az SZDSZ összeomlott, s hasonló utat jár a baloldaliságot hazudó, neoliberális, népnyúzó MSZP is.

Ehhez azonban bátorság és elszántság kellett, s annak kimondása: nyugodtan „szélsőségesezhettek” bennünket, ez a mi Hazánk, mi itt itthon vagyunk, nem hagyjuk magunkat kifosztani és megtaposni, felemeljük a fejünket, és visszavesszük tőletek a Hazánkat! Meggyőződésem, hogy ebben a szellemben kell továbblépnünk, nem pedig folyamatos megalkuvásokkal. Ehhez nélkülözhetetlen a jogtiprásokat kivizsgáló bizottság felállítása, a diktátorok európai legitimációjának megdöntése, az igazság és a magyar emberek méltósága iránti nyílt és töretlen elkötelezettség.

Ebben kérek Önöktől együttműködést és közös harcot, mert ezt várják el tőlünk a választóink, s ez az elszánt összefogás Magyarország érdeke! A megszállással, a diktatúrával szembeni bátor fellépés eszköze persze a magyar földért, a magyar mezőgazdaságért, a magyar kisgazdákért és családi gazdákért, a magyar kisvállalkozókért és munkavállalókért való közös kiállás is.

Budapest, 2009. július 27.Tisztelettel:Morvai Krisztina