Zeit-Fragen: A G 192 hangját meg kell hallani


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

ensz_szekhazJúnius 24. és 30. között a New York-i ENSZ központban konferenciát tartottak a világ pénzügyi és gazdasági válságáról és annak hatásáról a fejlődésre. A taggyűlés elnöke, Miguel d’Escoto Brockmann, az ENSZ 192 tagállamát – akiket a G 8-ra és a G 20-ra célozva G 192-nek nevez – „a legmagasabb szintű” konferenciára hívta meg. Ennek előzménye a tavaly decemberben, Dohában (Qatar) lebonyolított nemzetközi konferencia volt a fejlődés finanszírozásáról. Különösen a fejlődő országok súlyos helyzete miatt kérte több tagállam az elnököt a konferencia megtartására. Néhány hónapon belül sikerült a taggyűlés elnökének nemcsak a G 192-őt, hanem a civil társadalom és a privát szektor kulcsképviselőit is összehozni.

A Nobel-díjas közgazdász Joseph Stiglitz vezetése alatt egy szakértői bizottság, az un. „Stiglitz-Bizottság” a konferencia előtt kidolgozott egy átmeneti tudósítást a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjáról, valamint a tagállamokkal történt tárgyalások folyamán egy vázlatot, amely az egyetértéssel kibocsátott záródokumentum alapja lett.

A megoldásnál és az ahhoz vezető úton mindenki egyenrangú

A konferenciával egy folyamat kezdődött el, egy párbeszéd, amelyben nemcsak a G-20 országok vettek részt, hanem az egész nemzetközi közösség. Minden országnak meg volt az egyenrangú joga, hogy meghallgassák. A taggyűlés elnöke példamutatóan az államok képviselőinek szentelte magát, mindenkit meghallgatott; nem volt semmi sietség. Sőt, a hozzászólások nagy száma miatt még két nappal meghosszabbították a konferenciát.

Az egyes országok állásfoglalásaival párhuzamosan négy kerekasztal foglalkozott a főtémával „a világszerte mélyülő pénz- és gazdasági válság és hatása a fejlődésre”. Ezekben a különböző államok képviselői szakértőkkel beszélgethettek, például olyan témákról, mint az „Egyesült Nemzetek és tagállamaik szerepe a nemzetközi pénz- és gazdasági rendszer reformjában és megerősítésében (1. kerekasztal). Vagy olyan témáról, mint „Különböző kezdeményezések és intézkedések a válság a fejlődésre gyakorolt hatásának fékezésére” (2. kerekasztal). A harmadik kerekasztal témája „A válság hatása a munkára, a kereskedelemre, beruházásokra és a fejlődésre a nemzetközileg megállapított fejlődési és milleniumi célok bevonása mellett”. A negyedik kerekasztal témája „Az ENSZ fejlődési rendszerének a hozzájárulása a válság megoldásához”.

Egy párbeszéd kezdete

A taggyűlés elnöke és Joseph Stiglitz következetesen amellett foglaltak állást, hogy a népeket, mint egyenrangú és szuverén partnereket fogadják el és ne hatalmas pénzügyi tömbök vagy egyes iparosodott államok dominálják őket.

A konferenciát megelőzően sok mindent elkövettek, hogy jelentőségét lebecsüljék, hogy meg se rendezzék. A háttérben heves küzdelmek folytak, a G 20 képviselői ellenezték a konferenciát. De a taggyűlés elnökét ez nem befolyásolta. Amikor a szemére vetették, hogy egy kivételével államfők nem is jelentek meg a konferencián, csak ennyit mondott: „Nem az a fontos, hogy ki jelenik meg, hanem az, amiről a végén egyetértünk, amit elindítunk”.

Az állami képviselők nagy része és különösen a fejlődő országok képviselői, akik a taggyűlésben felszólaltak, mély hálájukat fejezték ki a taggyűlés elnökével szemben, hogy megrendezte ezt a konferenciát.

A konferencia sokat ígérő kezdete a világban sürgősen szükséges egyenrangú párbeszédnek. Világossá vált, hogy az eddigi gazdasági praxis, amely különösen a fejlett országok részéről kizsákmányolásra, konkurenciára, önzésre és mohóságra épült fel, leszerepelt. Olyan világgazdaságra van szükség, amely erkölcsi elvekre épül, mint szolidaritás, együttműködés, koherencia, igazságosság és átláthatóság, egy gazdaságra, amelynek középpontja az ember.

Meddig akar még a Nyugat arrogáns és ignoráns módon viselkedni?

Sajnos nyilvánvaló, hogy még nem minden állam képviselője akarja ezt feladni. Így tűnt fel egy hihetetlen éles hangú nyilatkozattal az egyik kerekasztal mellett a július elseje óta az EU elnökséget ellátó Svédország képviselője. Arrogánsan kiosztotta a helyeket: az EU és a G 20 döntsön, az ENSZ pedig csak törődjön a fejlődő országokkal. Az Európai Komisszió Fejlődésért illetékes vezető igazgatója, Stefano Manservisi, teljesen nyíltan fogalmazta meg az EU vezetési igényét a válságra adott reakcióval kapcsolatban: „Európa megmutatta, mutatja és meg fogja mutatni, hogy ő az, aki vezet”.

A konferencia egész tartama alatt érezhető volt a konfliktus az EU, a G 20 iparosodott országai, oldalukon az IMF-fel, a Világbankkal és a WTO-val egyrészt, és az ENSZ a G 77-tel (eredetileg ennyi fejlődő ország fogott össze; ma 130 ország) és a civilszervezetekkel másrészt, között. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) és a Világbank azonban igyekezett hangoztatni, hogy a kívánt reformokat megvalósítják.

Mindazonáltal több fejlődő ország valamint a civil társadalom képviselői kritizálták az IMF-t, a Világbankot és a WTO-t. Különösen az afrikai országok képviselői számoltak be negatív tapasztalataikról ezekkel a szervezetekkel és kritizálták az egyenlőtlen kezelést és a számos pénzügyi visszaélést: Az odaítélt pénzek csak 20%-a éri el, ha egyáltalán, a célállomást. A maradék 80% eltűnik valahol.

Latinamerika: Együttműködés és összefogás konkurencia helyett

Komoly benyomást tettek a latin-amerikai országok. Őket külön meg kell itt említeni. Kiemelték: A legszegényebb országoknak nem lehet a konkurencián alapuló gazdasági rendszerrel segíteni. Amire sokkal inkább szükség van, az a szolidaritás, együttműködés és összefogás.

Azok, akik a válságot okozták, nem vehetnek részt a válság leküzdésében, mondta Ecuador elnöke, a közgazdász Rafel Correra, sokat emlegetett beszédében a taggyűlés előtt. Nemrégen Ecuador az ő elnöksége alatt visszautasította olyan adósságok megfizetését, amelyek kriminális módon jöttek létre, amit azóta a legtöbb ország elfogadott.

Rafael Correra megállapította: „Mindannyian tudjuk: A válság az USA pénzügyi piacain keletkezett, de már nemcsak egy pénzügyi válság és az egész világot megfertőzte. Kiderült, hogy a déli országok, amelyeket semmiféle felelősség nem terhel a válságért, annak a legnagyobb áldozatai. Az Egyesült Államok éveken keresztül hatalmas kereskedelmi és államháztartási hiányt tartott fenn – a Nemzetközi Valutaalap hallgatólagos egyetértésével. Minden más országot leértékelésre és az egyensúly helyreállítására kényszerítettek volna. Ebben az esetben azonban a kettős mérce, ami az IMF vezetésében uralkodik, a bűnpártoláshoz, az pedig a kapitalizmus válságához vezetett. És most a G-20-ak csak úgy egyszerűen fel akarják tőkésíteni, a nélkül, hogy akár csak egy széket az igazgatóságban elmozdítanának”.

A kritika jogos. A G-20 csúcstalálkozón megegyeztek, hogy az IMF-t és a Világbankot megerősítik és ők kapják a legnagyobb szerepet a felemelkedő és a fejlődő országok pénzügyi válságának a megoldásában.

Ecuador elnöke egyenesen képviselte álláspontját a beszédét követő sajtókonferencián is: amikor megkérdezték országa olajmezőinek sorsáról, azt válaszolta már túl vannak a dolgok nehezén. Az olajmezőket külföldi tulajdonból ismét nemzeti tulajdonba vették: „Az olaj az országé”, mondta és felháborodottan hozzáfűzte: „Néhol még csak azt sem engedélyezték nekünk, hogy az olajmezőkre lépjünk”. Közben megváltoztak az országban az olajárak. Kereskedelem és szerződéskötés csak baráti országokkal lehetséges és csak egyenlőségi alapon. „Nem akarunk alamizsnát. Igazságosságot akarunk”, tette hozzá.

Egy fontos témánál; „A népek jogai a lényeg, nem a vállalatok profitja” („Peoples Rights not Corporate Profits”), amit a civil társadalom képviselői rendeztek, Ecuador elnöke kipellengérezte a „washingtoni konszenzus” nem demokratikus jellegét. „Négy-öt hatalmi szervezet dönt és ezt ’konszenzusnak’ nevezi? Milyen konszenzus az, amiről a többieket még csak meg se kérdezik. Ez a hatalom hegemóniájának az arroganciája.”

Ezért a teremben minden jelenlevő állva megtapsolta. Hogy ma a tőke a nép fölött áll, elfogadhatatlan. Először jön a nép, azaz az ember, fűzte hozzá Rafael Correa.

A szegény országok bizonytalan helyzetének fő oka a tőke mozgásszabadsága. Az individualista neoliberális paradigma összeomlott. Ha megvizsgáljuk a történelmet, nem a szabad és nyitott piacú országok fejlődtek, hanem azok, ahol az állam óvta a gazdaságot, mondta Correa.

Kuba képviselője kritizálta, hogy a G-20-as találkozón nem tárgyalták meg a globális pénzügyi rendszer valódi reformját. Szerinte erről a világközösség minden tagjával intenzív párbeszédet kellene folytatni. A nemzetközi pénzügyi rendszer antidemokratikus és sürgősen megreformálandó. A válság csak akkor megoldható, ha minden ország érdekét figyelembe veszik. Ő is egy új paradigmáról beszélt, amelynek a középpontjában az ember áll.

Venezuela képviselője is csatlakozott ehhez a kritikához: A válság okozói a neoliberális erők. Hatásai katasztrofálisak: Munkanélküliség, tőkekivonás, az önbecsülés és a jövőbe vetett hit elvesztése. A legszegényebbek és a legsebezhetőbbek szenvednek leginkább. Az IMF teljesen erkölcstelen feltételeket támaszt. Az IMF és a Világbank zárjon be és engedje át másoknak egy új pénzügyi rendszer kidolgozását. A dollárt pedig töröljék el.

Venezuela kioldotta magát a neoliberális ölelésből és ma szabad. A regionális együttműködés Nicaragua, St. Vincent és a Grenadin, Barbados és Ecuador között a résztvevő népek javát szolgálja. Mindenkivel az egyenrangúság, a szolidaritás, a kiegészítés és a testvériség jegyében működnek együtt. Így jön létre a béke, ami a szociális igazságosságra épül fel.

Guayana képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kis országokat nem kezelik egyenrangúan. A kis országokat sokszor elhanyagolhatónak tekintik, mivel ha tönkremennek is, nem jelentenek a többinek nagy problémát.

Nicaragua képviselője emlékeztetett arra, hogy a válság csak pár lépésre az ENSZ otthonától, a Wall Street-en kezdődött.

A konferencián felmerült a hatalmas adósságok megoldásának szükségessége, ami megfojtja a fejlődő országokat. A Világbank becslése szerint kb. 40 ország tart az adósságválság felé.

Egy első lépés

Egy konszenzusos nyilatkozat kialkudásának a feladata, amelyen minden állam részt vesz, nem volt könnyen megoldható. Mégis elérték. A dokumentum emlékezteti az iparosodott országokat a G-20 csúcson tett ígéretükre, hogy a világgazdaságot egy billió (ezermilliárd) dollárral beindítják. Ebből nagyobb részesedést kívánnak a fejlődő országok számára. Továbbá meg kell tárgyalni az adósság és a tőkemozgás problémáját. A nemzetközi pénzintézeteket sürgősen reformálni kell és az ENSZ-nek legyen a jövőben nagyobb befolyása.

Mindenekelőtt a megkezdett folyamat folytatódjon. A taggyűlést megbízták egy állandó munkacsoport felállításával, amely minden érintett témát és problémát tovább visz.

A taggyűlés elnöke a záródokumentumot egy „hosszú folyamat első lépésének nevezte, ami a világot egy új útra tereli, a szolidaritás, stabilitás és a fenntarthatóság felé”. Később megjegyezte: „Felbátorított, hogy oly sokan szükségesnek találták a Global governance etikai részének a felélesztését – kötelességünk és közös felelősségünk, hogy etikai meggondolásokat integráljunk a gazdasági, pénzügyi, politikai és szociális döntésekbe. Ezt a kőkemény pénzügyi és üzleti világ döntéshozói még mindig nem veszik kellőképp figyelembe.”

Először az ember

Miguel d’Escoto Brockmann, több latin-amerikai ország, a G-77 országok és a Szentszék hangoztatták ezen a konferencián, hogy ismét az embert kell a középpontba állítani: Először az ember, aztán a gazdaság.

XVI. Benedek pápa arra hívta fel az államokat, hogy vegyenek részt a konferencián és együttesen keressenek megoldásokat a válságra. A Szentszék állásfoglalásai a konferencia alatt jótékony hatással voltak. A Szentszék képviselője feltette a kérdést: Mi az emberi személy? Azt felelte: Először jön az ember, aztán csak a teóriák. Hangsúlyozta az etika jelentőségét, mivel a gazdaság etika nélkül semmi sem, és azt a kérdést is felvetette, hogyan lehetne megváltoztatni a gazdasági gondolkodás logikáját ebben az irányban.

Dr. Eva-Maria Föllmer-Müller

2009. 07. 13.

Eredeti cikk:  Die Stimme der G 192 muss Gehör finden

Fordította: Vajta Dénes (Nemzeti InternetFigyelő)

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Zeit-Fragen: A G 192 hangját meg kell hallani” bejegyzéshez

  1. Vajon mit szól mindehhez Sipánka (Lendvai Ildikó), aki anyai gonddal óvott bennünket attól, nehogy a politikába véletlenül is erkölcsöt keverjünk? Vagy talán ez a G-192 társaság nem “politikailag korrekt”? De “Ben Soros” Orbán Viktor véleményét is szívesen meghallgatnám.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Egy öntudatos pécsi polgár: De mégpedig azonnal!!!
Bella Árpád: A bennmaradás záloga
Újabb nyílt olvasói levél a Fidesz divatdiktátoraihoz
Close