Mi lesz veled Molnár Oszkár? – avagy Meddig rágódunk még a legújabb gumicsonton?

Edelény első embere kihúzta a gyufát. Ki merte mondani az igazságot (értsd: újbeszél újmagyarul: nyíltan zsidózott.) Ráadásul asztat is mögtudhattuk, magyarnak lenni ma Magyarországon főbenjáró bűn. Kihúztad a gyufát, mert Magyarországon a magyarok érdekeit mindenki másénál előbbre helyezted, és ezt nagy nyilvánosság előtt ki is merted jelenteni?

Kihúztad a gyufát, mert néven merted nevezni az igazi bajt, a zsidó nagytőke félreérthetetlennek és fékezhetetlennek tűnő térhódítását? (Asszem jó helyen kapizsgálunk, valahol itt lehet az igazi probléma!) És ezt nagy nyilvánosság előtt ki is merted jelenteni?

Tanácstalanul állsz, karodat széttárod, s oly formán nézel szemeddel, mint nézni szokott a halandó, ha nem érti a dolgot.

No, mármost a helyzet az, hogy balliberális megmondó-embereinknél kizárólag a legkényelmesebb, a legaljasabb, és persze a korrektség kedvéért rögtön azt is tegyük hozzá, egyben a legálságosabb kommunikáció az, amivel találkozhatsz. Már ezt sem érted, mint ahogyan én sem értem, de igazán akkor döbbensz rá, amikor kívülről jön a megerősítés, és ennek ellenére sem reagálnak érdemben, hogy miért nem reagálnak érdemben.

Mire, pontosabban kire gondolok?

A téma kapcsán nem régiben tett látogatást a Mokka reggeli beszélgetős műsor stúdiójában Moldova György. Most ne is pazaroljuk a drága időt és energiát arra a felettébb érdekes módra, ahogy a mester mosakodni próbált, nevezetesen, hogy ő az inkriminált részeknél nem írta oda, hogy „cigány”, a téma szempontjából ez teljesen indifferens. Mert miről is van szó?

Az edelényi fő hallja kend azt találta mondani, hogy az államalkotó kisebbség soraiban akadnak olyanok, akik gumikalapáccsal ütik a hasukat a gyermek kihordásának ideje alatt abból a célból kifolyólag, hogy ne teljesen 100-as csöppség gyűjjék a világra. Mer’ hogy a „defektes” kicsikér’ több lóvét ad az állam! Ahogy Palya Bea mondaná: Hoppá! Na, mostan a helyzet az, nem tudom feltűnt-e a kedves Olvasónak, hogy egyetlen egyszer sem teszik fel a kérdést az efféle beszélgetésekben, különösen Moldova György Miskolcról szóló riportkötete után érezzük ezen kérdésfeltevés égető hiányát, ahol ugyanerről ír a szerző: Mi van, ha igaz? Mi van, ha tényleg megtörtént nem egy esetben, amiről Moldova is ír riportkötetében, és amiről Edelény első embere is említést tett?

Miért van az, hogy bizonyos dolgokat eleve kizárnak, bizonyos dolgok, témák, problematikák tabunak számítanak újbeszél újmagyarban, azokról egész egyszerűen tilos beszélni? Be vannak tiltva? Egy teljes jogú Európai Uniós tagállamban? Amely fennen hirdeti magáról, hogy állítólag demokratikus jogállam és itten semmiféle sérelem, s csorba sem eshet a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságán? Hát hogy is van ez, drága Istenben szeretett felebarátim? Miért van az, hogy újbeszél újmagyarban még csak érintőlegesen sem lehet említést tenni egy túlontúl felülreprezentált, hazánkban élő embercsoportról, mely népszámlálás idején magát sem etnikai, sem vallási kisebbségként nem hajlandó megjelölni, definiálni vagy azonosítani, ám egyre többet és egyre hangosabban követel.

Soroljuk a tényeket? Traubisoda, gigantikus mértékű fővárosi ingatlan-beruházások, Sukoró? És akkor arra, hogy elemelem a benzinkútnál a gój pénztárcáját 1600 euróval, még egy árva szó nem sok, annyit sem pazaroltunk. Pedig nemcsak nagyban, de ahogy a pécsi zsidó fő hallja kend csúfos bukása is kétségbevonhatatlanul prezentálja számunkra, kicsiben is nyomulnak, mégpediglen ezerrel. Nem csak a földet akarják kihúzni a talpunk alól, lassacskán már a zsebeinkben is turkálnak, de legalábbis semmit sem szabad előöl hagynunk, mert arra azonnal ráteszik a mancsukat.

Azonban mielőtt bárkit is elragadna az indulat, az objektivitást megőrzendő, lapozzunk bele az Ingatlan Befektetés újság 15. számába (http://www.ingatlanbefektetes.hu/index.php?page=showujsag&ujsagfile=sz0515/c03.html):

„A rendszerváltás óta mintegy 2 milliárd eurós izraeli működő tőke érkezett a Magyarországra, ennek 60 százaléka, csaknem 1,2 milliárd euró az ingatlanágazatba áramlott. Az izraeli ingatlanberuházók közül kiemelkedik a plazákat építő Plaza Centers, az eddig csaknem 2000 lakást építő és mintegy 5000 megépítését már előkészítő Autóker Holding, valamint a CEE, az Olimpia Group és a B.C.R.E Brack Capital.”

Tetézzük a bajt, tegyünk rá még egy lapáttal! A HunHir.hu témába vágó cikkéből szemlézünk, ott is megdöbbentő és elgondolkodtató dolgokról olvashatunk, melyek a fősodratúnak nevezett médiából szintén rendre kimaradnak:

„A budapesti ingatlanfejlesztések több mint 70 százalékát izraeli tőkehátterű vállalkozások valósítják meg. Szakemberek szerint a piacon megszerzett profit minden második forintja vándorol zsidó zsebekbe. Nemcsak lakóparkok, hanem bevásárlóközpontok, szállodák és irodaházak tucatjai mögött áll a zsidó tőke, amely Budapest után felfedezte a magyar vidéket is. A megaberuházások mellett a másik célpont a lakás. A Jediot Ahronot napilap szerint a befektetők körében – Torontó után – Budapest volt a második legnépszerűbb város. A zsidók 1990-től több százmilliárd forintot fektettek be a magyarországi ingatlanbizniszbe. Aki erre azt merészeli mondani: azért, hogy tömegesen ide költözzenek a háborús övezetből, egyből megkapja, hogy holokauszttagadó, antiszemita. Pedig a történet arról szól: meg akarják valósítani évezredes álmukat, a Nagy Zsidó Kárpát-medencét. Ezért erősödött meg a cionista világhatalom magyarországi helytartóinak gyűlölet-hadjárata, hogy csírában elfojtsák a megszállás elleni tiltakozásokat.

A rendszerváltás óta egyetlen elemző sem mert vállalkozni az izraeli ingatlanbefektetők magyarországi tevékenységének, a budapesti piacon elért részesedésének pontos elemzésére, mert félt, hogy egyből rasszistának,antiszemitának, fasisztának kiáltják ki. Pedig nehéz elképzelni, hogy a magyar gazdaság bármely más szektorában bármely más nemzet hasonló mértékű befolyásszerzéséről a szakma vagy a nyilvánosság csak bizonytalan információk alapján értesüljön. A magyar ingatlanpiacon ugyanakkor az izraeli offenzíva régóta közismert. Időnként készülnek is piaci jelentések, amelyek viszont csak szőrmentén tesznek említést a jelenségről, s többnyire ezek a tanulmányok is megrekednek az általánosságok szintjén: más külföldiekkel összemosva utalnak az izraeli tőke hazai jelenlétére. Az index.hu internetes hírportál szerint nem véletlenül: a tanácsadó cégek, de a maguk az elemzők is tudatosan hallgatják el a dolgot. Kerülik ugyanis a politikailag kényesnek tartott témát.

Természetesen a helyzetet az is nehezíti, hogy egész egyszerűen nincsenek megbízható adatok. Már csak azért sem, mert az izraeli vállalkozások gyakran offshore cégeken keresztül jelennek meg a piacon. A rendelkezésre álló cégadatokból és az Ecorys Magyarország nemzetközi tanácsadó tanulmányából azonban kiderül: a legalább száz lakást értékesítő vállalkozások top tízes listáján hét helyet izraeli cégek foglalnak el. (…)

Szilvan Salom kijelentése szolgálhat némi támpontul. Izrael külügyminisztere múlt év októberében budapesti látogatásán úgy fogalmazott, hogy Magyarországra több mint kétmilliárd dollárnyi tőke érkezett hazájából, melynek nagy része a magyar ingatlanpiacon talált magának befektetési lehetőséget. Elvileg az információáramlást szolgálta volna a 2005-ben, mintegy húsz vállalkozás részvételével létrehozott Magyar-izraeli Ingatlan Együttműködési Fórum, a kezdeményezés azonban meglepő gyorsasággal elhalt.

(…)

Az izraeli cégek magyarországi aktivitására vonatkozóan több találgatás és magyarázat is napvilágot látott a sajtóban és a szűkebb szakmai berkekben is. Azt már maguk a zsidók is elismerik: az Izraelben és környékén állandósult háborús helyzet miatt az izraeli tőke menekül a térségből, s biztonságos helyet keres magának. Nem véletlenül fogalmazott úgy Simon Peresz államfő az izraeli kereskedelmi kamara ülésén, hogy az izraeli vállalkozások szépen terjeszkednek, és lassan fölvásárolják Manhattant, Magyarországot, valamint Lengyelországot. Mondatai nagy botrányt kavartak a magyar politikai életben. Hiszen ezzel a zsdó vezér azt mondta, hogy megszerezték ezeket a területeket, amelyre építik a házaikat, hogy jöhessenek.Ide, magyarországra, az ő új hazájukba, a mi most még az emberek tudatában meglévő hazánkba. Ezért kell börtönnel szankcionáltatni, meg a holokauszt- rémdrámával ilusztrálniazokat a törekvéseket,amelyek meg akarják tartani Magyarországot a többségében magyarok országának.

No persze nemcsak beruházók, hanem lakásvásárlók is érkeztek, s érkeznek szép számmal hozzánk a mediterrán országból. Az izraeli állampolgárok számára ugyanis a magyar főváros még mindig megfizethető és élhető. Izrael egyik legnagyobb példányszámú napilapjában 2003-ban megjelent cikk szerint 1998 és 2003 között az izraeliek 3,2 milliárd dollárt fektettek lakásokban külföldön, ami több tízezer ingatlan megvásárlását jelenti. A Jediot Ahronot napilap nem kevesebbet állított, minthogy a befektetők körében – Torontó után – Budapest volt a második legnépszerűbb város.

Bár az izraeli befektetők magyarországi jelenléte mostanában kerül egyre inkább a figyelem középpontjába, tévedés volna azt hinni, hogy csak néhány éve fedezték fel hazánkat. Az izraeli kisbefektetők már a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején megjelentek nálunk. Őket követték a nagyok, majd a nyomukban megjelent a pénzügyi finanszírozási igényeiket kielégíteni hívatott Leumi Bank is. (A pénzintézet ugyanakkor nem dicsekedhet fényes eredménnyel. Botrányok közepette be kellett zárnia budapesti székhelyét, s csak néhány éve vetette meg újra a lábát nálunk.)

Egy biztos: a budapesti ingatlanfejlesztések több mint 70 százalékban izraeliek beruházásában valósulnak meg. Szakértők szerint a megszerzett profit minden második forintja izraeli zsebekbe vándorol. Az ingatlanpiacon a kereslet azonban némileg csökkent, a nagyobb hozamelvárással, agilitással, gyors döntésekkel és nagyobb fokú kockázatvállalással jellemezhető izraeli vállalkozások pedig az ipar, a kereskedelem és a logisztika felé fordulhatnak, a lakásspecialisták pedig a környező országokban is helyet keresnek, hogy aztán megvalósítsák évezredes álmukat, a Nagy zsidó Kárpát-medencét.”

És akkor végezetül, de nem utolsó sorban, idézzük csak fel, mit mondott Molnár Oszkár 2008. karácsonyán, a város (Edelény) helyi tévéjének ünnepi műsorában, egy szépen csillogó karácsonyfa előtt ülve:

„Nacionalista vagyok, szeretem a hazámat, szeretem a magyar embereket és előtérbe helyezem a magyar érdekeket a zsidó nagytőkével szemben, amely be akarja kebelezni az egész világot.”

Most akkor gondolkodj el rajta kedves Olvasó, vajon jogos-e a polgármester úr aggodalma!

Most akkor gondolkodj el rajta kedves Olvasó, vajon nem így, vagy ehhez hasonlóan kellene-e viselkednie minden felelős magyar politikusnak, közéleti szereplőnek és állampolgárnak!

Mit gondolsz, vajon eljött-e már az ideje annak, hogy mindannyian felemeljük végre a szavunkat és kimondjuk, Magyarország elsősorban a magyaroké, mindenki más csak utánunk következhet!

(Csak úgy mellékesen, a szokásos módon zárójelesen kívánom megjegyezni, a gyengébbek kedvéért, még a térképre is rá vagyon írva, hogy ez a terület itten Európa kellős közepén – egyelőre még – a miénk! Nem az amiké, nem a zsidóké, nem a tótoké, nem a románoké, hanem a miénk, magyaroké. HUNGARY! Do you understand?)

A megbukott és dicstelenül leszerepelt neoliberális bagázstól, a két gyökértelen kaszttól, az internacionalistáktól és a kozmopolitáktól pedig vissza kell vennünk a közbeszéd tematizálását is! Adjuk vissza a szavainknak a valódi jelentésüket!

Mindig nézzünk a csomagolás mögé, és soha ne felejtsük el feltenni a mostanság oly nagy fontossággal bíró „Kinek az érdeke?” című kérdés mellett a másik, legalább ilyen nagy jelentőséggel bírót, amely valahogy így hangzik: „Mi van, ha igaz?”

Mi van, ha mindaz, amiről egyre több és egyre hangosabb szó esik – no nem az ún. mainstream, vagy fősodratú média szépen kidekorált stúdióiban, hanem a butapesti elefántcsonttornyon túl, az utca emberének köreiben – igaz?

Varga Tibor szokta volt mondani, s magam a legmesszebbmenőkig egyetértek vele: „Az igazság nem mennyiségi kategória. Hiába mondja csak egyetlen ember az igazat és tízezer a hazugságot, attól még annál az egynél lakozik az igazság”. De mi történik akkor, amikor kevesek hazudnak sokat és sokaknak, ráadásul eget-földet megmozgatnak azért, hogy a többséget meggyőzzék erről a vélt „igazukról”, amiről egyébként már mindenki más tudja, hogy hazugság?

Letagadható a zsidó nagytőke jelenléte Magyarországon? A válasz egyértelműen : NEM!

Letagadható, hogy kis hazánk szegényebb vidékein előfordulnak a gumikalapácsoshoz hasonló esetek? A válasz egyértelműen: NEM. (A hírneves író is írt róla riportkötetében!)

Húzzátok-halasszátok, nyújtsátok még a bukást, mint a rétestésztát, a véget úgysem kerülhetitek el. A bűnök pedig már jó ideje a felszínre kerültek, akinek van szeme a látásra és van füle a hallásra, az tökéletesen tisztában van azzal, hova juttattátok ezt az országot!

Mostanra azonban eljött a reménykedés ideje. Reménykedjünk abban, hogy nemcsak hazánk és a mi sorsunk fordul jobbra, de ezzel együtt eljön a szabad szó ideje is.

Ezzel kívánok mindnyájunknak szebb jövőt!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő