Mérgeskígyó mentheti meg az emberiséget a koronavírustól
A Molecules tudományos szaklap szerint a Brazíliában honos gödrösviperafaj mérgének egy molekulája 75 százalékban megakadályozta az új típusú koronavírus szaporodását a majomsejtekben.
A tanulmány szerint ez lehet az első lépés afelé, hogy megalkossanak egy olyan gyógyszert, ami hatékony lehet a koronavírus elleni harcban.
Kimutattuk, hogy a méreg egy komponense a vírus egy nagyon fontos fehérjéjét iktatja ki.”
– mondta el Rafael Guido, a Sao Pauló-i Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője, aki elmagyarázta, hogy a molekula valójában azt akadályozza meg, hogy a vírus szaporodni tudjon.
Az antibakteriális tulajdonságai miatt már ismert peptid előállítható laboratóriumban, mesterséges úton, tehát nem kell a viperát se befogni, se tenyészteni”
– magyarázta a szakember, így meggátolható az is, hogy a helyiek elkezdjék tömegesen levadászni az érintett kígyófajt.
Hozzátették, hogy a kísérlet következő lépcsőfokán a méreg különböző dózisainak hatásosságát mérik majd, ezen kívül azt kutatják, hogy képes-e a vírus sejtekbe hatolását megakadályozni. Az embereken végzett kísérletek még váratnak magukra, de a tudosók remélik, hogy hamarosan emberi sejteken is tesztelhetik a készítményt.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







