KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megölték Bagdy Emőke fiát az Egyesült Államokban

Az egyesült államokbeli Phoenixben brutálisan meggyilkolták a magyar pszichológus, Bagdy Emőke fiát – ismertette a Blikk értesülését a Mandiner. Mint jelezték, az eset az arizonai Phoenixben történt múlt szombaton.

Az elkövető a 18 éves afroamerikai Yaaliyah Ezekiel Jackson, aki  két hete volt próbaidőn szabadlábon, egy reintegrációs program keretében. Egész gyermekkorát intézetekben és fiatalkorúak börtönében töltötte. Állítása szerint a nővére lakásán vendégeskedett Bagdy Emőke fia, akit egy összeszólalkozás után, önvédelemből szúrt meg többször.

Jacksont letartóztatták, és nem fogadták el azt az állítását, hogy hirtelen felindulásból ölt

– nyilatkozta Bagdy Emőke.

Állítólag nyereségvágy állt a gyilkosság mögött.

Egyébként a 18 éves elkövető nem először ölt már embert, és úgy ismerik, mint akinek súlyos indulatkezelési zavarai vannak.

A fiamat – aki teológus volt – egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, két méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont stb. Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra. Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt. Vékony, 170 centiméteres jóságos kis ember

– mondta a Blikknek Bagdy Emőke.

– Kérem a jóérzésű embereket, ne zaklassák a családomat és engem a jövőben médiahírekkel és fölösleges levelekkel!

– kérte a pszichológus, aki nem tudja felfogni a tragédiát.

Magyar Nemzet

Kiemelt képen: Az elkövető, Yaaliyah Jackson-Maricopa (Forrás: County Sheriff’s Office)

Ez is érdekelheti:  Trump: Putyin boldog születésnapot kívánt nekem

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Megölték Bagdy Emőke fiát az Egyesült Államokban

  1. Amerikában régóta tombol az erőszak, és ehhez képest egyre kesztyűsebb kezekkel bánnak a java-részükben nigger elkövetőkkel. Ezt az erélytelen hozzáállást honosították meg hazánkban a gengszterváltás után, mégpedig a PUSZTULJ MAGYAR program keretében. Míg a niggereket erőszakkal hurcolták Amerikába, addig a cigányokat mi befogadtuk a hazánkba. Amerika eredendően jóvátehetetlen bűnt követett el azzal, hogy a niggereket a természetes élőhelyükről erőszakkal hurcolták el, ami egy idő után az egész amerikai társadalmat kezdte terhelni, mára már teljes mértékben túlterhelni. A cigányokat viszont mi jó szándékúan fogadtuk be a legcsekélyebb haszonszerzés szándéka nélkül, ennek ellenére az együttélés teljesen ellehetetlenült velük. A nigger és a cigány között van nagyon lényeges különbség. Annak ellenére, hogy a niggereket akaratuk ellenére hurcolták Amerikába, ott sokkal jobban beilleszkedtek az ottani társadalomba, mint itt a cigányok. Erre cáfolhatatlan bizonyítékok vannak. A niggerek közt nagyon sok tanult, művelt ember van, és a számarányukat illetően nincsenek alulreprezentálva semmilyen területen sem. Ellentétben a niggerekkel, a cigányok itt mély szegénységben és tudatlanságban élnek, és semmi késztetésük nincs arra, hogy valamicskét is feljebb emelkedjenek.

Itt várjuk hozzászólását!