Meglepő verdikt: bár megsértették jogait, mégsem jár kártérítés a 2006 őszi rendőrterror áldozatának
A bírósági tárgyalásról korabeli rendőrségi felvételeket is tartalmazó videós tudósítást Bognár Tibor és Almási Lajos készítették.
A Fővárosi Ítélőtábla 2016. január 28-án hozott meglepő és elévülési szabályokkal ellentétes jogerős ítéletével elutasította a 2006 október 23-i jogellenes Nádor utcai erőszakos rendőri oszlatás egyik áldozatának kártérítési igényét, akit dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselt.
A jogsértettet 9 és fél éve, 2006. október 23-án délelőtt a budapesti Nádor utcában a Kossuth térre megemlékezni igyekvő honfitársaival együtt Gyurcsány rendőrsége közel egy órán át körbezárta, gyülekezésüket annak békés jellege ellenére erőszakkal feloszlatta, majd kiszorították őket a tér közeléből, így megakadályozták részvételét az 1956-os szabadságharcra történő megemlékezésen.
Az Ítélőtábla mostani döntésében csupán annyit állapított meg – az elsőfokú ítélettel egyezően- hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség mindezzel megsértették felperes személyes szabadságát, amiért magánlevélben kell elnézést kérniük. Azonban a jogsértett felperes jelentős összegű perköltséget köteles fizessen a rendőri szerveknek.
Ezen Nádor utcai jogellenes oszlatás miatt korábban két jogsértett jogerős ítéletek alapján fejenként kétszázezer forint összegű nem vagyoni kártérítést kapott.
(http://gaudinagytamas.hu/k%C3%B6zel_8…)
A meglepő és a Ptk. elévülési szabályaival ellentétes jogerős verdikt szerint mivel öt évvel később terjesztette elő keresetét, ezért elévült 2006 őszi rendőrterror áldozatává vált vidéki hazafi, László kártérítési igénye annak ellenére, hogy nem vitásan megsértették személyes szabadságát a körbezárással és a Kossuth térre való bejutása erőszakos megakadályozásával.
A régi Ptk. jelen ügyre alkalmazandó szabálya szerint a követelések ugyan öt év alatt elévülnek, de ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt. Ezt nevezik az elévülés nyugvásának. Jelen esetben is erről van szó.
A gyurcsányi rendőrterror részeként végrehajtott akciót a Kúria 2011. december 8-án hozott felülvizsgálati ítéletével jogellenesnek nyilvánította (http://gaudinagytamas.hu/%C3%B6t_%C3%…), ez teremtett jogalapot a feloszlatás miatt jogsérelmet szenvedett résztvevők kártérítési igényének.
László keresetét 2012-ben nyújtotta be a fenti ítélettől számított egy éven belül, tehát követelése nem évült el. Esélye lehet így a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelemnek.
Ez sajnálatos módon nem egyedi eset, tavaly januárban egy másik tüntető, illetve Papp Lajos sebészprofesszor pereiben sem ítéltek meg (http://gaudinagytamas.hu/gyurcs%C3%A1…) kártérítést.
Ebben a perben is a körömszakadtukig védték a rendőri szervek a nyilvánvalóan jogellenes “intézkedést” és mentegették Gergényi és társai rendőrterrorjának végrehajtóit, azonban a mostani fellebbezési tárgyaláson a rendőrség képviselői már nem jelentek meg.
A 2002-2010 közötti jogsértések időszakából több száz jogsértetti kárigény még mindig rendezetlen, egy részük 2006 október 23-i eredetű: a hajnali Kossuth téri és a délelőtti Nádor utcai jogellenes oszlatások áldozataié. Más részük pedig a Bajtársiasság napján, 2009. július 4-én jogellenesen meghurcolt gárdistáké, hazafiaké. Utóbbiak közül közel több mint százan perelnek jóvátételért, ott már született kedvező elsőfokú ítélet. (http://www.gaudinagytamas.hu/az_%C3%A…)
Még mindig nem késő tisztességes egyezséget ajánlani a jogsértetteknek.
Ezt kívánná a jog és a tisztesség! Ennek hiányában végig visszük az eljárásokat.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Budapest, 2016. február 5.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz,hu) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu
Önnek mi a véleménye?
Változatlan – ide másolom:
“… László Kiss Szövőné Pók Reni • 2 órája
szevasztok!
Jó beszélsz, azaz írsz Reni- csak kiegészíteném!
AKI VALAKINEK KÁRT OKOZ, AZT KÁRTÉRÍTÉSRE KELL KÖTELEZNI!…” ez a jog, és érvényes! Tehát nem az adófizetők a károkozók, és abból kell fizetni a kártérítést – hanem aki okozta! Ebben az esetben a politika okozta! De kik képviselik? A politikusok! Tehát felelősségük súlyának megfelelően rangsorolni kell név szerint és tőle behajtani a kártérítés összegét és majd kifizetni aki kárt szenvedett akár egészségileg akár más anyagi jellegűek!
Mikor lehetséges ez: Ez akkor lehetséges amikor magyar – kimondottan magyar uralom lesz!
ADDIG JEGELJÉTEK AZ ÜGYEITEKET – ÉN IS AZT TETTEM! MERT SOHA NEM ÉVÜL EL, MÉG AZ Ő TÖRVÉNYÜK SZERINT SEM!
Az, hogy működtetik a működő képtelent és hébe –hóba van egy.két sikerélmény, az csak azért van, hogy altassák a tömeget, továbbra is – ismerjük – tudjuk trükkjeiket – módszereiket!
tisztelettel:
a REMETE id. Kiss László
ide írtam:
https://kuruc.info/r/37/154757/
“Meglepő verdikt: bár megsértették jogait, mégsem jár kártérítés a 2006 őszi rendőrterror áldozatának”
Akkor legalább az elkövetőket térítsék meg.
Egyébként teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval.
H.B.
Ehhez meg kell kérdezni :Gy. Ferit és az akkor hatalmon lévőket ,, az a helyes út ,
” ha a kutya megharap valakit,pl:mert nem volt pórázon,a gazdája a felelős érte. Ebben az esetben,mivel a kutya nem beszámítható,mert azt cselekedte amire betanították,így a gazdája, gyurcsányferi,kleptomániás, köztörvényes bűnözőként emlegetett “ebtulajdonos a felelős. A fenti esetnél kisebb cselekmények elkövetésekor,az ismételt támadásoktól tartva,elaltatják az “ebet. Ebben az esetben a zárt őrizet mindkettejük részére kötelező érvényű kellene,hogy legyen és minimum öt évig szájkosárral közlekedhetnének közterületen.
Azért itt komoly összetartó erő volt/van.
H.B.
http://matula.hu/index.php?section=article&rel=51&id=618