Megint „ünnepelünk”… (Levél Petőfi Sándornak)

Kedves Sándor!

Magyarország, amely ma nem ugyanazon határokkal rendelkezik, mint a te idődben, megint megünnepli a ti márciusotokat. Megint, mint minden évben, idén is hangzatos beszédek szállnak el az ünneplők feje fölött, s aki a beszédet mondja, idén csak azt látja szeme előtt, hogy miként kerülhet be a Parlamentbe, s az milyen javadalmazással jár. Sándor, te nem is tudod elképzelni, mi folyik ma itt, a te szeretett hazádban, amelyért oly sokat vállaltál, s amelyért verseid fohászkodnak.

Ha ti, akkori, függetlenséget akaró és azért harcolni is bátor fiatalok ma élnétek, elképednétek azon, amit ma a magyarral saját „független” kormánya, és Európa, valamint a Magyarország kétharmadát most uraló népek tesznek büntetlenül. Ha ti élnétek, akkor ma a lámpavasakon lógna a bűnösök hada. Azok, akik ellopták a nemzeti vagyont, akik hatalmas pénzeket vettek föl cégektől, állami vállalatoktól, akik százmilliárdokat loptak ki messzi államokba úgy, mintha államaink közötti szerződést kötöttek volna. Ti nem kímélnétek azokat sem, akik a nemzeti függetlenséget akarókat bebörtönzik, hiszen kiszabadítottátok Táncsicsot is. Mit tennétek azokkal, akik a „nemzet” és a „haza” szó hallatán tenyerükkel verték parlamenti asztalkájukat, vagy kivonultak az ülésteremből, amikor az ország feldarabolásának, és idegen kézre adásának évfordulóján, egy percig némán állva kellett volna emlékezni azokra, akik megszenvedték ezt a tragikus nemzetközi döntést. Sándor! Nem élmény ma magyarnak lenni, mert mindennap harcot kell vívni azért, hogy magyarnak vallhasd magad. Idegen nemzetek támadnak ránk, mai határainkon belül, és ama határokon belül is, amelyet te ismertél hazádnak. Rabolnak, ölnek minket Sándor, mert az államhatalom bűnözőket uszított reánk, akik büntetlenül gyilkolhatnak, lophatják el javainkat, s verhetnek agyon kilencven esztendős öregasszonyokat… Mi ebben az országban, ilyen körülmények között ünnepelünk titeket, akiket minden bizonnyal a mai hatalom terroristának, nacionalistának, szeparatistának, fasisztának, antiszemitának, és rasszistának kiáltanának ki, s néhol „bozgornak” is.

De tudod-e Sándor, hogy hogyan ünnepelünk titeket, a szabadság hőseit? Elmondom neked. A Parlament, amely a demokráciát jelképezné, vaskerítéssel vétetik körbe, nehogy a magyar odaférjen saját nemzeti ünnepén az ország vezetői mellé. S tudod-e miért van ez így Sándor? Mert félnek ezek a gazemberek, hiszen tudják, hogy a magyar nemzet ellen dolgoztak nyolc éven keresztül, a magyar családokat taszították nyomorba, miközben ők milliárdokat loptak. Tudják, hogy a magyarság ellen lázítottak sokféle ostoba eszme követelményrendszere szerint, s azt is tudják ezek a gazemberek, hogy bűneikért lakolniuk kell. Hát ettől félnek, s azt gondolják, hogy a vaskerítés megoldja a problémát.

Kolozsvárott az oláhok tüntetnek ellenünk, mert Kolozsvár ma az övék, a Felvidéken a tótok fosztogatnak, mert ma a felvidék az ő kezük alatt porlad el, s népdalunkból, az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak”-ból, amelyet te is sokszor énekeltél az alföldi kocsmák lámpásainak fényénél, tót himnuszt faragtak. Délen a rác az úr, s ott is verik a magyart… Munkács, Huszt és Beregszász büszke várait, városait az ukrán bitorolja. Németújvárott már nem beszélik a magyar nyelvet, hiszen a labancok sem engedték 1990-ig a templomokban sem énekelni a magyar himnuszt, s a Boldogasszony Anyánkat.

Ebben a csonka országban, amely ma Soprontól Biharkeresztesig, s Esztergomtól csak Szegedig tart, ezernyi párt ezernyiképpen ígérget március 15-én. Mind szabad és csodás Magyarországot hazudnak, s most, amikor választások előtt állunk, még őrültebb és indulatosabb minden és mindenki. A gyűlölet korbácsolja a lelkeket, s így méginkább távolinak látszik a rend és a nyugalom, a szabadság és az egyenlőség. Egymást gyalázzák a pártok, s a nemzet, a haza senkinek sem számít. A rablók tudják, hogy leáldozott a napjuk, a győztesek ígérik az elszámoltatást, amiből – mint eddig – ismét semmi sem lesz, az ország elnöke (mert ma ez a legnagyobb rang) pedig, folyamatosan enged az őt zsarolóknak, a nemzet ellenében.

Sándor! Milliókat öltek meg azóta, amióta te és barátaid forradalomra serkentettétek a népet –csak azért, mert magyarok voltak. Százezreket vittek idegen haláltáborokba elpusztulni – mert magyarok és keresztények voltak, s százezrek kényszerültek a szabadságvágy, vagy saját életük mentése okán külhonba menekülni. Ez nem számít a magyar vezetőknek, az állam elnökének… mint az sem, hogy hatmillió magzatot ölt meg saját anyja, mert a törvény ezt ma már nem tiltja, mint a te idődben, amikor efféle cselekedetre csak nagy titokban, az alföldi bábaasszonyok, és a primitív cselédlányok voltak együtt képesek. Ma az anya dönti el, élhet-e a gyermek, akit szíve alatt hord. Igaz, ha megszülte, már nem fojthatja meg, mert azt már büntetik. Már? Még!

Hát idejutottunk Sándor! Álünnepek, álünneplések, álmagyarok, rablók, magyargyűlölők… de mind titeket méltatnak, dícsérnek március idusán. S el sem hiszed, ha mondom: – iskolai ünnepre felettese kirendeli a falusi rendőrt… gyermekek közé felfegyverkezve egy Fejér megyei faluházba, ahonnan az ünnepség alatt jelent a rendőr egy olyan eszközön, amit rádiónak hívunk manapság! Nos, ez az ünnep Sándor – ma, Magyarországon és a Kárpá-medencében.

Pedig milyen jó lenne, ha kéz a kézben együtt ünnepelne gyermek és aggastyán, nő és férfi, katolikus és protestáns magyar. És együtt ünnepelnének téged és barátaidat a velünk együtt élő nemzetek fiai is. Ha együtt az egész Kárpát-medence ünnepelné a szabadságot. De ez ma lehetetlen Sándor, mert egy „ismeretlen” sátáni erő uszít egymás ellen családokat, népeket, pártokat, és nemzeteket, egyházakat és kormányokat. „Testvér testvért, apát fiú elad”… Ma ismét egy birodalom nyomása alatt élünk, ahol megszűnik lassan a nemzeti önállóság, a nemzeti kultúra, katonáink idegenben állomásoznak, a bíróságok megrendelésre ítélkeznek, s akinek pénze van csak azé a törvény. Nincs jogegyenlőség, a jobbágyság modern változata lépett érvénybe. Az idegen nem adózik, míg a magyarnak az utolsó csepp vérét is kiszívja a magyarellenes hatalom. Az ország vezetői külföldön rejtegetik azt a pénzt, amelyet a nemzettől loptak el. És nem születnek magyar gyermekek, mert éhség és nyomor, gyűlölet és jövőnélküliség várna rájuk.

Keserű emlékezés ez megint Sándor, mint minden esztendőben. Ti még tudtatok önzetlenül a hazáért cselekedni, de ma már mindenki a pénztért, a megélhetésért küzd, nem a hazáért. Eltűnőben az a nemzet Sándor, amelyért ti önzetlenül voltatok képesek harcolni. Európa pedig csendes, újra csendes…

Reménykedem azonban Sándor, hogy hamarosan eljöttök ti mind, és békét akarva, szabadságot követleve, új forradalomra feltüzelitek a népet, s megtisztítjátok a hazát, megvédve ismét a „Hidat” a túlerővel szemben. Mert ha csoda nem történik Sándor, hamarosan a nevedet sem fogják tudni Magyarországon. Gyere hát, és mond el újra a Pilvaxban a Nemzeti dalt, a Feltámadott a tengert, az „Akasszátok föl a királyokat” versedet. S add tudtára a mai gyarmatosítóknak, hogy mit foglaljanak el a mi hazánk helyett… Mert az ünnep akkor lesz igazán ünnep március 15-én, ha a Kárpátok gyűrűjében minden magyar közösen ünnepel majd a velünk együtt élő nemzetekkel… élősködők és megszállók, birodalmi helytartók és helytartótanácsok, Haynauk nélkül.

Várunk Sándor, siess! „Nehogy ki távol sír e nemzeten: Megutálni is kénytelen legyen!”

Kárpát-medence, 2010. március 14.

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!