Megdöbbentő szolgaisággal asszisztál a baloldali média Magyar Péter hazugságkampányához
Magyar Péter nyilvánvalóan nem mondott igazat, amikor egy közösségimédia-bejegyzésében arra utalt, hogy a köztársasági elnök nem ment a gátra, nem jelent meg a homokzsákok pakolói között. Sulyok Tamás Facebook-oldalán számos fénykép és videófelvétel látható arról, hogy az államfő a korábbi napokban felkeresett több, veszélyes helyzetben lévő települést. Számos baloldali orgánum azonban ellenőrzés, így kritika nélkül csak Magyar nyilvánvaló hazugságát közölte. Ilyen szolgai módon járt el például a Telex, a 24.hu, a Népszava és a Magyar Narancs is.
Nagy divat lett mostanában a baloldali médiában az úgynevezett tényellenőrzés, vagyis az, hogy egy politikus, egy állami vezető állítását összevetik a nyilvánosan elérhető különféle adatokkal, fényképekkel, felvételekkel. A jelek szerint az ellenzéki irányvonalú orgánumok nagyobb része szerint Magyar Péter nyilatkozatait nem kell ellenőrizni. Akkor ugyanis könnyen kiderülhetne, hogy a Tisza Párt vezetője nem mindig mond igazat. Ahogy tette ezt a politikus a napokban Sulyok Tamás köztársasági elnök kapcsán.
Magyar Péter szeptember 19-én, déltájban bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon. Ebben felháborodásának adott hangot, hogy az államfő nem fogadja, és sok más mellett ezt írta: „És végül egy jó tanács: egy köztársasági elnöknek ilyen súlyos árvízi helyzetben kötelessége lenne a nemzethez szólnia, ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát.”
Ehhez képest a köztársasági elnök Magyar kedvenc felületén, a Facebookon számolt be nem is egy látogatásáról. Ráadásul korábban. Sulyok Tamás szeptember 16. reggelén, tehát három nappal Magyar posztja előtt kiírta a hivatalos oldalára, hogy a következő napokban személyesen tájékozódik a gátakon. Így is cselekedett, erről tanúskodik a szeptember 18-i Facebook-videója Neszmélyről és Dunaalmásról, majd aznap további fotók és egy videó a váci látogatásról.
Ezeken az látható, hogy az államfő, aki az alaptörvény értelmében a hadsereg főparancsnoka is, katonai ruhában járja körbe a homokzsákokat rakodó, vagyis az árvízi védekezésben tevékenyen részt vevő honvédcsoportokat, de találkozik civil önkéntesekkel is. Államfői bejegyzés – Pilismarótról – szeptember 19-ére, vagyis arra a napra is jutott, amikor Magyar megjelentette a hamis állítását tartalmazó írását. Ez az elnöki poszt ráadásul kevéssel a Tisza Párt vezetőjének bejegyzése előtt jelent meg, vagyis Magyar rájöhetett volna, hogy nem ír igazat, ha rákattint az elnök Facebook-oldalára.
De nem tette, ahogy a legtöbb baloldali médium sem. Magyar dörgedelmes bejegyzéséről szinte minden ellenzéki felület beszámolt, egy részük arra is kitért, hogy Magyar szerint Sulyok Tamás nem járt a gáton. De egyik felület sem jegyezte meg, hogy ez nem igaz, példának okáért sem a Telex, sem a Magyar Narancs, sem pedig a 24 hu.
Igaz, utóbbi azt sem vette észre, hogy Magyar önmagát is felülbírálta: a pártvezető egy péntek reggeli Facebook-posztjában az árvízvédelemben részt vevő önkéntesek számáról előbb azt írta, hogy megint hazudik a kormány, majd többszöri módosítás után végül ezt a kijelentést törölte a bejegyzéséből.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet)