KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Meddig vár még az ellenzék?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2009.08.25., Nemzeti InternetFigyelő

(Az alábbi levelet egy kedves ismerősömtől kaptam. A megszólított úrral levelezésben állt. A szerzővel történt egyeztetés után közreadom. – szerkesztő)

Kedves Surján László képviselő úr!

Igazán nem hiszek abban, hogy minden mehet szakszerűtlenül, hajmeresztően, disznó módon, ámde a sokszor önmagát lejáratott parlament által szentesítve, mert a magyar ellenzék minden körülmények között törvénytisztelő. Évek óta annyi alkotmányellenes dolgot keresztül vert rajtunk ez a rablóbanda, hogy normális ember rég nem kellene hogy engedelmeskedjen köztörvényes bűnözőknek, elvek és erkölcs nélküli parlamentnek, kormánynak.
Miért kell ennyi tettenérés után még tovább várni, még engedni mindent szétverni, szétlopni? Pusztán arra hivatkozva, hogy még a 4 év nem telt le.
Nem telt le, de az első perctől kezdve nem arra használták fel, amire a megbízást kapták, tehát kezdettől érvénytelen a hatalomba kerülésük, és ezt éppen az egyébként kiváló alkotmányjogász köztársasági elnök nézte el – vagy hallgatta el.
Amikor letelik ez az ominózus 4 év – ami biztos vagyok, hogy nem illeti meg őket -, és a tolvaj banda nagy végkielégítésekkel levonul, itt hagyva a teljesen kifosztott országot, még utána is hosszú ideig – évekig – fogjuk nyögni a nekik járó kifizetéseket. Tehát nem csak 8 évig loptak korlátlanul, de egy csomó kötelezettség miatt, meg perek miatt még 10 év után is az ő kifizetéseiket nyögjük.
Egyszóval nem fog új világ következni azzal az új választással! Ezzel a bandával nagyon keményen kell szakítani, és nagyon egyértelműen, nem úriemberes tárgyalásokkal.

Így úszhatták meg a bűnösök a felelősségre vonást 1989-ben, és most a még egyértelműbb gazdasági bűnözést fogják megúszni – a békés hangú tárgyalásoknak köszönhetően. Nincs értelme egy tolvajjal egy asztalnál ülni, őt végighallgatni, és a hazugságait, csúsztatásait cáfolgatni, magyarázni. Itt már sokkal radikálisabb lépés kívántatik!

Tehát értelmetlen kivárni annak a szent 4 évnek a legvégét, ha egyszer nem méltó emberek kerültek oda, és nem méltó módon viselkedtek. Miért kellene az ellenzéknek akkor is betű szerint kivárni és tovább tűrni ezt a fertőt??? Miért csak az ellenzékre áll a törvény tiszteletének kötelessége, és magára a kormánypártra, kormányra, vállalatvezetőkre stb. stb. viszont egyáltalán nem?!!!

Nem igaz, hogy kibírjuk! Sok család lehetetlenült már el, sokan kerültek már az utcára. Még többen elvesztették a munkahelyüket, és ők is igen könnyen ugyanarra a sorsra juthatnak. Az emberek milliói alig tudnak megélni – egyre rosszabb színvonalon -, miközben a tolvajok és sleppjük egyre jobban él. A libatolvaj meggazdagodott, több száz család meg tönkre ment, megroppant az egészsége, és belehalt ebbe a macska-egér harcba.

Nem elég a gondolkozó embereknek már ez a sovány vigasz. Nem elég, mert nem is igaz! Lassan a saját oldalunkon is porhintés lesz, a kormányoldalon meg eddig is az volt, de belefáradva már nem fogunk a két porhintés között különbséget észlelni!!!

Üdvözlettel:
az Ön levelének olvasója

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Meddig vár még az ellenzék?

Hozzászólás a(z) lényeglátó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük