KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Márki-Zay beismerte, hogy kormánybuktatásra kapták az amerikai dollárokat

Márki-Zay Péter, a frissen alakult Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke beismerte, hogy kormánybuktatásra kapták a tavalyi kampányban az amerikai dollárokat – írta a hirado.hu a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adását ismertetve, amelyben Márki-Zay Péter “olyan kínos kérdésekre is kénytelen volt reagálni, hogy miért nevezte ostobának és trágyával etetett gombáknak a Fideszre szavazó embereket”.

A tudósítás szerint Lánczi Tamás annak kapcsán, hogy az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltjének mozgalma párttá alakult, arra várt választ vendégétől, hogy szükség van-e még egy ellenzéki pártra.

Mi a rendszer ellenzékének valljuk magunkat, nem kapunk finanszírozást az államtól, tehát nem lehet annak a megvonásával zsarolni bennünket – magyarázta a korábbi kampányát külföldről érkező dollárokból finanszírozó politikus, aki azt is elárulta, hogy készülnek az EP-választásokra, és az Európai Néppárt pártcsaládjához szeretnének csatlakozni – olvasható a Hirado.hu cikkében.

Ezzel meg lehet nyerni egy választást – mármint a migrációval –, amíg az embereket sötétben tartjuk és trágyával etetjük, ahogy mondják Amerikában, úgy tartanak mint egy gombát – idézte szó szerint Márki-Zay Péter korábbi megnyilvánulását Lánczi Tamás, aki értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a frissen alakult párt vezére honnan remél szavazatokat, hiszen azzal, hogy konzervatívnak vallja magát, lemond a baloldaliak voksáról, a Fidesz szimpatizánsait pedig számtalanszor sértette már vérig.

Márki-Zay tagadta korábbi szavait és úgy védekezett, hogy azokat tartja ostobának, akik elhiszik a Fidesz programját.

Ez azt jelenti, hogy hárommillió embernek az egyik fele ostoba, a másik fele korrupt – összegezte vendége nyilatkozatainak a lényegét Lánczi Tamás. A tudósítás szerint a beszélgetés során a guruló dollárok ügye vagy az ellenzék külföldi kétes kampányfinanszírozása is terítékre került.

Ezeknek a pénzeknek, a támogatásoknak a célja az volt, hogy megdöntsük Magyarország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát – mondta el Márki-Zay Péter a külföldi támogatásokról.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük