Mansfeld Péterre emlékezve – Hátha valaki nem tudja…
Talán az ókort, vagy a legsötétebb középkort leszámítva nincs arra példa, hogy egy ünnep „fényét” emelendő embert, ráadásul fiatal fiút, szinte gyereket áldoztak volna fel. Ez történt napra pontosan ötvenöt évvel ezelőtt, a magyarországi kommunizmus delelőjén, Kádár János Magyarországán 1959. március 21-én, szombaton.
Az áldozat, kinek bestiális halálával, legyilkolásával Kádár János és elvtársi köre a máig meg nem tagadott, talán a még nálánál is véresebb elődje, az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltásának 40-ik évfordulóját kívánta emlékezetessé tenni, nos, ez az áldozat Mansfeld Péter volt.
Mansfeld Péter, aki 1941. március 10-én született, azaz 1956-os forradalmi harcok idején csak 15 éves volt, tehát kiskorú, nem is harcol, csak amolyan kisegítő, hírvivő volt a Széna téri harcok parancsnoka, Szabó bácsi mellett. De halálára politikai megfontolások miatt szükség volt, így a talpraálló és bosszúért lihegő kommunista rendszer behálózta, meggondolatlan cselekedetekre buzdította, majd letartóztatta. A színjáték záróképe már 1959. március 10-én „előadható” lett volna, de a rendező stáb jó alkalmat keresett, s talált a közeledő 40-ik évfordulóban.
Így halasztódott el 11 nappal a kivégzés, hogy azt szombat, azaz a hóhér számára „munkaszüneti” nap dacára, mondhatni „ünnepélyes” keretek között, egy ünneplőbe öltözött díszszázad előtt – nyilván számukra jutalomból – hajtsa azt végre a hóhér. A hóhér, aki nyilván le nem írt utasítás értelmében nem törte el a kivégzendő nyakcsigolyáját, hanem hagyta 13 percig vergődni a vézna, agyongyötört, az átélt szenvedések után amúgy is szinte élőhalott fiút.
A bíró, az ügyész, az orvos, no meg a többi hivatalos jelenlévő ezután megitták a szokásos konyakot, majd kezet rázva gratuláltak egymásnak a jól végzett munka, s az előttük álló „szép ünnep” alkalmából.
Itt, ennél a jelenetnél, s ezen az ötvenötödik évfordulón, sokadszor elsiratva Mansfeld Pétert, s imát mondva lelki üdvéért, érdemes elgondolkodni azon, mit is „ünnepeltek” hóhérai azon a tavaszi szombaton, amit egy gyerek halálba küldésével tettek a maguk számára (s sajnos a mi számunkra is) emlékezetessé.
Kilencvenöt évvel (akkor csak negyven) ezelőtt 1919. március 21-én ismerte meg a háború és az 1918 végi Károlyi-féle felfordulás által amúgy is meggyötört Magyarország a kommunizmus borzalmait. Az eltelt tetemes idő szinte kizárja, hogy élő szemtanúk emlékezzenek a borzalmakra, így feljegyzésekre, leírásokra vagyunk kénytelenek hagyatkozni, elsősorban a közvetlen az események után keletkezettekre.
Ma, reprintben, ismét kapható Dr. Váry Albert egykori koronaügyész-helyettes 1922-ben kiadott könyve: „A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című könyv. A könyv nem regényes formában, mint Tormay Cécíle könyve, vagy elbeszélő formában, mint vitéz leveldi Kozma Miklós könyve mondja el 1919 véres 133 napjának történetét, hanem táblázatos formában, a száraz tényeket tárja az olvasó elé. Kit, hol, hogyan, kik, kinek a parancsára küldtek bitóra, lőtték főbe, szurkálták agyon, lökték a Dunába, vagy más folyóba, vagy hajították a bérház sokadik emeletéről a mélybe, mint tették nem egy 6-8 éves gyermekkel. Ez volt a „dicsőséges 133 nap”, amit a posztkommunisták ma is ünnepelnek, s amelynek tényekkel, jegyzőkönyvekkel alátámasztott „eredményét” Dr. Váry Albert 590 élet kioltásában vonja meg, de minden jel szerint, a tényleges szám ennél sokkal, de sokkal több.
E sorok írója, akinek a szerző személyes bejegyzéseit tartalmazó könyve van birtokában, kimutatást készített a könyv alapján, mely kettős. Egyrészt helységek szerinti bontásban olvasható, hogy az akkor már a trianoninál, mainál is kisebb méretűre (északi megyék cseh, nagyalföld a Tiszáig román, Pécs és környéke délszláv megszállás alatt van, Szeged és környéke pedig nincs a vörösök kezében) zsugorodott hazában 165 helyiségben tombolt a halál, másrészt 1919. március 21-e és augusztusa között hogy alakultak napi bontásban a gyilkosságok.
Döbbenetes!
Ezért ajánlom, hogy a fiatalon kivégzett Mansfeld Péterre emlékezve, sírjára vagy valamely emlékművére virágot, mécsest helyezve, vagy csak a lakás ablakába gyertyát téve, ne csak reá, hanem a 95 évvel ezelőtt reánk zúdult, s azóta elmúlni nem akaró vörös vész áldozataira is emlékezzünk.
S ajánlom szíves tanulmányozásra a Dr. Váry Albert könyve alapján készült, s itt csatolt összeállítást.
Dobai Miklós
Klikk ide a letöltéshez: Kimutatás
Nemzeti InternetFigyelő
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
Már hiába mondana az ember bármit, mert visszahozhatatlan. De nyugodjék békében!
Anna
Ami az igazsághoz tartozik. Nincs mentdség a a vérbírák tetteivel szemben. Ám nem szabad elfelejteni, hogy 1919 után a Horthy rendszer idején „kommunista bűnökért” szintén számos ártatlan embert ítéltek el. Itt szerepet játszott a bosszú is, 1919-ben a községekben, városokban a néptanács, munkás-és földmunkás tanács, majd dirrektórium csak névváltozást jelentett. Maradtak a régi köztiszteletben álló személyek és semmilyen gaztettet nem követtek el. Ezeket a a Prónay különítmény kivégezte a Dunántúlon. Gödöllőn Kovács Bernardin minorita tanár 1918-ban a fekete reverendáéra nemzeti színű karszalaggal szónokolt Ausztria ellen, majd vörös karszalaggal a tanácskormány mellett. Végül ő lett az egyesített szocialista párt elnöke.Idealista és forradalmár volt. Semmilyen bűnt nem követett el, a helyi vezetés sem. Ezután a Horthy rendszer bírósáőga 10 év börtönt szabott ki rá. Tragédiája ott folytatódott, hogy csereként a Szovjetunióba került.Mi következik mindebből? Elismerni, hogy ami bűn olt volt, az is bűn volt, ami bűn volt itt az is az volt. A történelmet nem lehet úgy beállítani, hogy az Új bűnökkel mentesítjük a régieket Sok ártatlan ember esett itt áldozatul 1000 éven át és mindig a politika mondta meg, hogy kik voltak közülük a hősök és árulók.
„Nincs mentdség a a vérbírák tetteivel szemben.”
Tudjuk,hogy nincs,de ez az azóta működő,élősködő zsidó kormányokat nem zavarja.
Vajon milyen származású lehetett a szombaton munkaszünetet tartó hóhér?
„Nem mások, mint tolvajok és rablók, akik egyetlen morzsát sem esznek, és a ruhájukból egyetlen szálat sem viselnek, amit ne úgy loptak volna tőlünk … Így élnek, feleségeikkel és gyerekeikkel, lopásból és rablásból, mint főtolvajok és rablók, zavartalan biztonságban” (Luther Márton)
„Nincs mentdség a a vérbírák tetteivel szemben.”
Tudjuk,hogy nincs,de ez az azóta működő,élősködő zsidó kormányokat nem zavarja.
Vajon milyen származású lehetett a szombaton munkaszünetet tartó hóhér?
„Nem mások, mint tolvajok és rablók, akik egyetlen morzsát sem esznek, és a ruhájukból egyetlen szálat sem viselnek, amit ne úgy loptak volna tőlünk … Így élnek, feleségeikkel és gyerekeikkel, lopásból és rablásból, mint főtolvajok és rablók, zavartalan biztonságban” (Luther Márton)