KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Zbigniew ZiobroNCZAS.INFO | / fotó: PAP

Magyarországra menekült lengyel miniszter: Tusk kenőpénzt fogadott el, egy bűnbandával állunk szemben

Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter szerint korábban több eljárás is indult Donald Tusk miniszterelnök és közvetlen környezete ellen, korrupciós és vesztegetési gyanú miatt. A politikus úgy véli, hogy a nyilvánosság „nem ismer minden ügyet” – írja a polsatnews.pl.

Ziobro szerint voltak olyan személyek, akik a nyomozás során terhelő vallomást tettek Tuskra, még miniszterelnöki időszakából is. „Volt ilyen, és voltak olyan ügyek, amelyekben Tuskot vesztegetés elfogadásával is megvádolták. De ez nem jelenti azt, hogy minden esetben hitelt kellett adnunk a vallomásoknak” – fogalmazott.

A volt miniszter felidézte Sławomir Nowak, Tusk korábbi kabinetfőnökének ügyét is, amely letartóztatással végződött. Arra a kérdésre, miért nem született vádemelés Tusk ellen, Ziobro úgy válaszolt:

nem bosszúról, hanem tisztességes eljárásról volt szó.

Hangsúlyozta, ők „nem törtek be Tusk házába, nem törték rá az ajtót”, hanem megfontoltan jártak el, tudva, hogy egyesek hamis tanúvallomással próbálhatnak kedvezményeket szerezni.

A politikus éles szavakkal illette a jelenlegi lengyel kormányt is. Úgy fogalmazott:

„bűnözői csoport uralja ma Lengyelországot”, amelynek élén egy demokratikus felhatalmazással rendelkező miniszterelnök áll, aki mégis tudatosan megszegi a törvényt.

Szerinte Tusk már hivatalba lépése előtt jelezte, hogy „a törvényt úgy fogja alkalmazni, ahogyan ők értelmezik”.

Ziobro az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos kritikákat sem fogadta el. Piotr Witwicki műsorvezető felvetette, hogy a korábbi kormányzás idején az ellenzék szintén törvénysértéssel vádolta a hatalmat, és a döntéseket végső soron független bíróságok hozzák. Ziobro azonban ezt elutasította, mondván: a bírákat „illegális jelöltek” nevezik ki, és – szerinte – maguk is beismerték, hogy tudatosan megszegik a törvényt.

hirado.hu

Kiemelt képen: Zbigniew Ziobro / NCZAS.INFO | / fotó: PAP

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!