Magyarellenes rigmusok miatt félbeszakadt az erdélyi Sepsi meccse
Kevesebb, mint félórányi játék után lefújták a Sepsi OSK–FCU Craiova a román labdarúgó bajnoki mérkőzést. A mérkőzésen dirigáló Florin Chivulete 26 perc játék után félbeszakította a mérkőzést a vendég ultrák magyarellenes rigmusai miatt. Ilyen korábban nem fordult elő a román labdarúgás történetében – írja a 888.hu.
A Nemzeti Sportban megjelentek szerint a craiovai ultrák nem ma kezdték a rendbontó szakmát, évek óta balhé és felfordulás kíséri megjelenésüket. Állítólag saját játékosaikat és vezetőiket is állandóan fenyegetik. Vasárnap délután Sepsiszentgyörgyön pedig egy pillanatig sem érdekelték őket a pályán történtek – igaz, említésre méltó helyzet egyáltalán nem is volt a lefújás pillanatáig – szinte kizárólag magyarellenes rigmusokat harsogtak. A helyi hangosbemondó többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták abba a szidalmazást, talán még jobban rá is zendítettek.
Florin Chivulete játékvezető először a 24. percben szakította félbe a mérkőzést, majd egy perccel később az öltözőbe rendelte a csapatokat. Tíz perc szünet után folytatódott csak a játék, ám mivel a vendégtábor továbbra sem állt le a magyarok szidalmazásával, alig 20 másodperc után a játékvezető végleg lefújta a mérkőzést – a román futball történetében egyedülálló döntést hozva. Nézőtéri botrány miatt szakadt már félbe élvonalbeli mérkőzés (a Rapid–Steaua 2008-ban, a játékvezető megdobálása miatt), gyűlölködő „szurkolás” miatt azonban most először.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…