Magyar tábornokok tragikus története – Kádárék tisztogatásai
KÖZÉRDEKŰ, IGAZ, AKTUÁLIS!
A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJÁBÓL
RÁKOSI, GERŐ, FARKAS, MAROSÁN, BISZKU, PÉTER G., KÁDÁR ÉS BANDÁJUK „HONOSÍTOTTA MEG” HAZÁNKBAN AZT A SZTALINI RÉMURALMAT, AMELY A KITELEPÍTÉSEKBEN, A KONCEPCIÓS PEREKBEN, A MUNKATÁBOROKBAN, A HAZUGSÁGOK TERJESZTÉSÉBEN ÉS A SZOVJETEK AJNÁROZÁSÁBAN CSÚCSOSODOTT KI.
MEGKÜLÖNBÖZTETETT FIGYELMET FORDÍTOTTAK ÚN. KONCEPCIÓS PEREK KREÁLÁSÁRA, ÉS FUTÓSZALAGON GYÁRTOTTÁK ÁLDOZATAIKAT, MIND SAJÁT SORAIKBÓL, MIND A VÉLT VAGY VALÓS ELLENFELEIK KÖZÜL. KEDVELT KIVÉGZÉSI ESZKÖZÜK VOLT A KÖTÉL, MERT IDŐTARTAMBAN ÉS LÁTVÁNYBAN IS TÖBBET NYÚJTOTT, MINT A LŐFEGYVERES MEGOLDÁS.
KÁDÁR,- KÖZISMERT „HAMISKÁS” PÓZT MAGÁRA ÖLTVE, NÉZTE VÉGIG RAJK BARÁTJA VONAGLÁSÁT 1949 ŐSZÉN, MAJD „MEGJÖTT AZ ÉTVÁGYA” ÉS 1950-BEN BELÜGYMINISZTERKÉNT FOLYTATTA A SZOCIALIZMUS VÉDELMÉT RÁKOSI ÁLTAL KIJELÖLT ELLENSÉGEKKEL SZEMBEN.
1950. AUGUSZTUS 19-ÉN VÉGEZTÉK KI SÓLYOM LÁSZLÓ ALTÁBORNAGYOT, BELEZNAY ISTVÁN VEZÉRŐRNAGYOT, RÉVAY KÁLMÁN VEZÉRŐRNAGYOT, PÓRFFY GYÖRGY VEZÉRŐRNAGYOT, ILLI GUSZTÁV ALTÁBORNAGYOT, MERÉNYI GUSZTÁV VEZÉRŐRNAGYOT ÉS LŐRINCZ SÁNDOR EZREDEST.
LÁTVÁNYNAK IS „CSEMEGE” LEHETETT KÁDÁRNAK ÉS TÁRSAINAK EZ A „SOROZAT”, MÉG HAYNAUT IS „LEKÖRÖZTÉK” AZZAL, HOGY A KIVÉGZETTEKET EGY LIBALEGELŐ MELLETTI ÁROKBA „KAPARTATTÁK” EL, ÉS A HOZZÁTARTOZÓKAT SEM A KIVÉGZÉSRŐL, SEM A „NYUGHELYÜKRŐL” NEM TÁJÉKOZTATTÁK.
1969-BEN SÓLYOM LÁSZLÓ IRÁNTI TISZTELETBŐL, AZ ESZTER UTCA 2. SZ. ALATTI, EGYKORI LAKÁSÁNAK A FALÁRA EGY EMLÉKTÁBLÁT HELYEZTEK EL, ÉS AZ UTCÁT SÓLYOM NEVÉRE „KERESZTELTÉK” ÁT.
1991-BEN, AZ ALKOTMÁNY BÍRÓSÁG ELNÖKE, A MÁRTÍR TÁBORNOK NÉVROKONA (DR. SÓLYOM LÁSZLÓ) KÖLTÖZÖTT A HÁZBA, ÉS EZT KÖVETŐEN AZ UTCA VISSZAKAPTA EREDETI (ESZTER) NEVÉT…
A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN, HIVATALOS ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS KERETÉBEN 2008. AUGUSZTUS 19-ÉN RÓTTÁK LE KEGYELETÜKET A MÁRTÍROK NYUGHELYÉNÉL A HOZZÁTARTOZÓK, A MEGHÍVOTT VENDÉGEK ÉS A HM KÉPVISELŐI.
AZ EMLÉKEZÉS MEGHITTSÉGÉT BEÁRNYÉKOLTÁK AZOK A HAZUGSÁGOK, ELHALLGATÁSOK, TORZÍTÁSOK ÉS CSÚSZTATÁSOK, AMELYEK TISZTÁZÁSÁRA NEM VOLT ELEGENDŐ KÖZEL HÚSZ ÉV!
A HM FIGYELMETLENSÉGÉT, TÁJÉKOZATLANSÁGÁT ÉS KÉPMUTATÁSÁT JELLEMEZTE PÉLDÁUL, HOGY AZT A KIRÁLY BÉLÁT IS ODAINVITÁLTÁK A TÁBORNOKOK NYUGHELYÉHEZ, AKI AKTÍVAN SEGÍTETTE A PEREK SIKERES LEBONYOLÍTÁSÁT, AKIT FARKAS MIHÁLY AZÉRT NEVEZETT KI TÁBORNOKKÁ ÉS SÓLYOM ALTÁBORNAGY AKADÉMIA PARANCSNOKI HELYÉRE, MERT BEMOCSKOLTA TÁBORNOK TÁRSAIT ÉS BESÚGÓKÉNT ELÁRULTA TISZTTÁRSÁT.
JUTALOMKÉNT (KVÁZI-HULLARABLÓKÉNT) BIRTOKBA VEHETTE A KIVÉGZETT BELEZNAI VEZÉRŐRNAGY LAKÁSÁT,- A BENNE LÉVŐ INGÓSÁGOKKAL EGYETEMBEN.
KIRÁLY ARCBŐRÉNEK VASTAGSÁGÁRA JELLEMZŐ, HOGY A HÁROMSZOROS DEZERTŐR, A FÉL VILÁGOT ORRÁNÁL FOGVA VEZETŐ HAZUG SZÉLHÁMOS (TOLÓKOCSIBAN VITETTE MAGÁT) AZ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS SZÍNHELYÉRE, MUTOGATTA BREZSNYEVI MENNYISÉGŰ KITÜNTETÉS HALMAZÁT, GÖNCZTŐL KAPOTT VEZÉREZREDESI RENDFOKOZATÁT, SÁRGA BAKANCSÁT ÉS BORDÓ(!) ZOKNIJÁT, A JELENLÉVŐK ELKÁPRÁZTATÁSÁRA, DE ESZÉBE SEM JUTOTT MEGBÁNÁST MUTATNI, VAGY BOCSÁNATOT KÉRNI A MÁRTÍROK HOZZÁTARTOZÓITÓL.
MEG KELL EMLÍTENI, HOGY EGYESEK HASZNOT HÚZTAK A TÁBORNOKOK TRAGIKUS TÖRTÉNETÉBŐL, SCHUBERT (GÁNCS) KATALIN SZÁZADOS, 2008-BAN (SZABÓ JÁNOS LEBUKOTT, EGYKORI REKTOR INFORMÁCIÓJA SZERINT), „A TÁBORNOKOK PERE” C. DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉT VÉDTE MEG (CUM LAUDE MINŐSÍTÉSSEL) A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN, BÁR BIZONYÍTHATÓ, HOGY A MALOMSOKI JÓZSEF VEZETTE BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÉS AZ OPPONENSEK KAPITÁLIS TÁJÉKOZATLANSÁGOT MUTATTAK EBBEN A TÉMAKÖRBEN.
AZT SEM VETTÉK FIGYELEMBE, HOGY SÓLYOM ILDIKÓ (A KIVÉGZETT SÓLYOM ALTÁBORNAGY LEÁNYA), MÁR 2003-BAN MEGJELENTETETT EGY KÉTKÖTETES (1544-OLDALAS) MŰVET A TÁBORNOKI PEREK ELŐ ÉS UTÓÉLETÉRŐL, HITELES LEVÉLTÁRI ANYAGOK TÖMEGÉVEL ALÁTÁMASZTVA, ARRÓL MÁR NEM IS BESZÉLVE, HOGY ÉDESAPJA (SÓLYOM LÁSZLÓ ALTÁBORNAGY) IS A KIVÉGZETTEK CSOPORTJÁBA TARTOZOTT, SÓLYOM ILDIKÓ PEDIG A CSALÁDOT ÉRT TRAGÉDIÁNAK SZENVEDŐ ALANYA VOLT ÉDESANYJÁVAL ÉS TESTVÉRÉVEL EGYETEMBEN.
KÉZIRATÁT 2001-BEN ADTA ÁT KÉT PÉLDÁNYBAN A ZRÍNYI KIADÓNAK, AHOL MÁSFÉL ÉVIG „ÜLTEK” AZ ANYAGON (!), EKÖZBEN A MÁSODPÉLDÁNY SCHUBERT (GÁNCS) KATALINHOZ KERÜLT, AKI TÖBBSZÖRÖS ÉS HOSSZADALMAS KÖVETELÉSRE, HIÁNYOS LAPOKKAL ADTA VISSZA A SZERKESZTŐSÉGBE. A ZRÍNYI KIADÓ AZZAL A KIFOGÁSSAL UTASÍTOTTA EL A KIADÁST, HOGY POLITIKAI TÁRGYÚ KÖNYVEKKEL NEM FOGLALKOZIK(?)!
BIZONYÍTHATÓ, HOGY A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÁLTAL ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYKÉNT ELFOGADOTT HÁROM TÉTEL EGYIKE SEM ÚJ, NEM TUDOMÁNYOS ÉS NEM SCHUBERT EREDMÉNYE, VISZONT HIÁNYOSSÁGOKKAL, VALÓTLANSÁGOKKAL VAGY „CSÚSZTATÁSOKKAL” TELÍTETT, ÉS PLAGIZÁLÁSTÓL SEM MENTES!
MEGKÉRDŐJELEZHETŐ TEHÁT SCHUBERT (GÁNCS) KATALIN MINDHÁROM (ELFOGADOTT) „ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYE”.
MEGKÉRDŐJELEZHETŐ A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK (MALOMSOKI JÓZSEFNEK), AZ OPPONENSEKNEK (SIPOS PÉTERNEK ÉS TÓTH SÁNDORNAK) A TÉMAKÖR ISMERETE, HOZZÁÁLLÁSUK ÉS OPPONENSI MUNKÁJUK ÉRTÉKE.
……………………………………………………………………………………………………………
AZ MÁR CSAK „KIFELEJTETT” HAB SCHUBERT (GÁNCS) KATALIN ÉRTEKEZÉSÉNEK TORTÁJÁN, HOGY ÉDESAPJA – GÁNCS ELVTÁRS -, IS RÉSZT VÁLLALT A TÁBORNOKOK BITÓRA TASZIGÁLÁSÁBAN. AMIKOR AZ ORSZÁGOS LÉGVÉDELMI PARANCSNOKSÁG MDP ALAPSZERVEZETÉBEN, BATA HADÜGYÉR VEZETTE AKTÍVA ÜLÉSEN (1950. 05. 26-ÁN), „CSIBÉSZ, KORRUPT, DORBÉZOLÓ JELZŐKKEL ILLETTE A PERBE FOGOTT TÁBORNOKOKAT.
…………………………………………………………………………………………………………………………………….
SCHUBERT (GÁNCS) KATALINNAK NEM AZ ELSŐ FELÜLETES, HAZUGSÁGOKAT ÉS OSTOBASÁGOKAT TARTALMAZÓ MUNKÁJA. 1997-BEN MEGJELENTETETT „SZEMBENÉZNI A TÖRTÉNELEMMEL” C. KÖNYVÉBEN ÓDÁKAT ÉS VALÓTLANSÁGOKAT TÁLALT AZ OLVASÓK ELÉ SZEKERES ISTVÁN DANDÁRTÁBORNOKRÓL, STOCK JÁNOS ALTÁBORNAGYRÓL, SIPOS GÉZA EZREDESRŐL, GÁNYI LÁSZLÓ EZREDESRŐL, KIRÁLY BÉLA VEZÉREZREDESRŐL ÉS DR. JANZA KÁROLY ALTÁBORNAGYRÓL.
SZEKERESNÉL, SIPOSNÁL ÉS GÁNYINÁL ÜGYESEN „TÁLALTA” A KOMISSZÁROK „HASZNOS” TEVÉKENYSÉGÉT, STOCKNÁL CZINEGE ELÉVÜLHETETLEN ÉRDEMEIT ÉS A PÁRTAPPARÁTUSI MUNKA MÉLTATÁSÁT.
KIRÁLY BÉLÁRÓL AZT ÍRTA SCHUBERT (GÁNCS) KATALIN, HOGY: „A XX. SZÁZADI MAGYAR POLITIKA- ÉS HADTÖRTÉNET ÉLŐ KLASSZIKUSA, AKI TÖBBSZÖR KÉNYSZERÜLT PÁLYAMÓDOSÍTÁSRA ÉLETE SORÁN”. SZÉPEN LETT MEGFOGALMAZVA A TÖBBSZÖRÖS DEZERTŐR, BESÚGÓ, HAZUG, SZÉLHÁMOS, VALAMINT POLITIKAI KAMÉLEON MINŐSÍTÉSE, AKI SEM A POLITIKÁBAN, SEM A HADTÖRTÉNETBEN NEM PRODUKÁLT SEMMI EMLÍTÉSRE MÉLTÓT.
DR. JANZA KÁROLY ÖNTÖMJÉNEZÉSÉBŐL VISZONT KIMARADT A KIVÉGZETT TÁBORNOKOKHOZ VALÓ KÖZVETLEN ÉS KÖZVETETT „KÖTŐDÉSE”, UGYANIS A JANZA CSALÁD A SÓLYOM LÁSZLÓ ALTÁBORNAGYTÓL „ELREKVIRÁLT” LAKÁSBA KÖLTÖZÖTT BE, ÉS MÉG AZ SEM ZAVARTA ŐKET, HOGY AZ INGEK, A PIZSAMÁK, AZ ÁGYNEMŰK VAGY AZ EVŐESZKÖZ-KÉSZLETETEK S. L. MONOGRAMJA SEMMILYEN HASONLÓSÁGOT NEM MUTAT A J. K. BETŰCSKÉKHEZ…
SCHUBERT ÉRTEKEZÉSE NEM TARTALMAZZA AZT AZ ÉRDEKES MOMENTUMOT SEM, AMIKOR A HÁROM ÉVI KISTARCSAI INTERNÁLÁSÁBÓL KISZABADULT SÓLYOM LÁSZLÓNÉ (AKI HÁROM ÉV UTÁN TUDTA MEG HOGY FÉRJÉT KIVÉGEZTÉK) MOLNÁR ERIK IGAZSÁGÜGYI MINISZTERTŐL KÉRTE A JOGORVOSLÁST ÉS AZ ELORZOTT ESZTER U. 2. SZ. ALATTI LAKÁSUK ÉS INGÓSÁGUK VISSZASZOLGÁLTATÁSÁRA VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSÉT, AMIRE A JOG LEGFŐBB ŐRÉTŐL A KÖVETKEZŐ VÁLASZT KAPTA (CSAK ERŐS IDEGZETŰEK OLVASSÁK EL!):
„ELVTÁRSNŐ! SAJNOS ABBAN A LAKÁSBAN MÁR MÁS ELVTÁRSAK ÉLNEK, AKIK MEGSZOKTÁK AZ OTT LÉVŐ HOLMIKAT ÉS ÉRTÉKEKET, AZOK AZ ELVTÁRSAK NEM SZÍVESEN VÁLNÁNAK MEG AZOKTÓL”…
TALÁN MONDANI SEM KELL, HOGY A SÓLYOM CSALÁD REHABILITÁLÁSA ELMARADT, ÉS SCHUBERT DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK TUDOMÁNYOS EREDMÉNYKÉNT ELFOGADOTT 2. PONTJA,- MISZERINT: SCHUBERT LEVÉLTÁRI KUTATÁSAIVAL ÉS A TÖRTÉNETI SZAKIRODALOM FELDOLGOZÁSÁVAL HOZZÁJÁRULT SÓLYOM LÁSZLÓ ÉS TÁRSAI REHABILITÁLÁSÁNAK TELJESSÉ TÉTELÉHEZ AZT JELENTI, HOGY A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG TAGJAI NARKOTIKUMOS VAGY ALKOHOLOS BEFOLYÁS ALATT LEHETTEK, ESETLEG FOGALMUK SEM VOLT ARRÓL, HOGY MIRŐL DÖNTENEK.
A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÉS SCHUBERT IQ-JA ARRA SEM VOLT ELEGENDŐ, HOGY A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉT LEGJOBBAN ISMERŐ, ABBAN KÖZVETLENÜL ÉS KÖZVETVE ÉRINTETT SÓLYOM ILDIKÓT MEGHÍVJÁK ERRE AZ „ÜNNEPI” AKTUSRA!
ÖSSZESSÉGÉBEN: TRAGIKUS TÖRTÉNELMÜNK EGYIK FÁJDALMAS ESEMÉNYÉRŐL KÉSZÜLT – ÚJSZERŰNEK ELFOGADOTT -, DOKTORI ÉRTEKEZÉS SZERZŐJÉT A PLAGIZÁLÁS GYANÚJA ÁRNYÉKOLJA BE. A HIBÁKKAL ÉS HIÁNYOSSÁGOKKAL TARKÍTOTT ANYAG ÉRTÉKELÉSE PEDIG NEM CSAK A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁGOT „MINŐSÍTI”, HANEM LEJÁRATJA A DOKTORI ÉRTEKEZÉS VÉDÉSÉNEK KOMOLYSÁGÁT, HITELESSÉGÉT ÉS ÉRTÉKÉT!
CÉLSZERŰ LENNE, HA AZ MTA ILLETÉKESEI MEGVIZSGÁLNÁK EZT A KÉRDÉST ÉS ANNULLÁLNÁK A SZERZŐ, VALAMINT A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG „MUNKÁJÁT”.
(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MTA hadtudományi doktora
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzeti InternetFigyelő
Remélem, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy a világ két legveszélyesebb terrorista állama az USA, és ennek áttételes rákos daganata, Izrael. Ez a két cionista hatalom terrorizálja a világot, ahol jelenleg is ott vannak, ott vér, pusztulás, háború, és nyomor mételyezi az ott élő, hazai lakosság életét.
Amelyik kormány nem korrumpálható, ott „fenntartják a békét” és kinyírják a kormányt, terrorizmus elhárítás címen, és olyan kapzsi, hatalommániás bábokat tesznek demokratikus látszattal a hatalomba, amelyik, mint Magyarország mostani (Orbán), és eddigi kormányai, a saját elitjük jólétének a fejében, kiárusítják hazájuk kincseit, és népük munkaerejét, vagyonát, amelynek a vége a nemzet elnyomorodása, gyarmati sorba süllyedése, elpusztulása. Ez folyt húsz éven keresztül, és most csak folytatódik. Az nem baj, hogy cigányok, bűnözők, zsidók, és a klientúra még mindig a Likud-Fideszt támogatja, de a magyarok zömének már kinyílhatna a csipája, hogy ez az út a veszedelem útja, a húsz év alatt jól kitaposva, és csak további romlást jelent a nyomorgó magyar népnek.
Négy hónap is eltelt, és nincs elszámoltatás, a húsz éves hazaárulók, lopott vagyonukat szorongatva még mindig ott ülnek a parlamentben, és a felső vezetésekben, jól összekapaszkodva ügyészekkel, bírókkal.
A közbiztonság az összeomlás határán, a cigányok ugyanúgy gyilkolnak, lopnak, rabolnak, és verik félholtra az idős, magatehetetlen és védtelen embereket, mint az előző kormányzat alatt, de most még vadabbul, mert látják a felelősségre vonás kettős mércéjét. A két hét elmúlt, az ígéretek hangjai azonban ott csenghetnének a fülekben, mert a nemzet érdekében, az ország élhetőbbé tételében semmit nem tett ez a cion-csicska Orbán.
Hahó!
Professzor úrnak, aki bár biztos nem emlékszik rám, de akivel 1990-91-ben sokat találkoztunk Zalában, különböző nemzeti rendezvényeken, tökéletesen igaza van.
S mint elismert és tekintélyes hadtörténész, akár egyéni indíttatásból, akár a nemzeti oldal némely jeles jelenlegi és volt politikusainak hátszelével az anullálás érdekében folyamatosan bombáznia kellene azokat a döntéshozó bolsevik maradványokat, azokat az egyetemi, akadémiai és minisztériumi hivatalokat, amelyek lehetővé tették, hogy megtörténhessék ez a skandalum.
Legjobb lenne persze, ha ez a nyilvánosság előtt zajlana, de itt? Nálunk?……..?????
S itt kapcsolódok Ferenchez, aki mindenki előtt világos korrajzot ad azzal a megjegyzéssel, hogy „a magyarok zömének kinyílhatna már a csipája”…!
Kedves Ferenc!
A Magyarok zömének, mind a közel egymilliónak, már kinyílt. De még legalább kétszer ennyien, félnek. Félnek, nem a börtöntől, a veréstől, hanem az egzisztenciális veszteségtől, ha ma hazánkban lehet egyáltalán egzisztenciáról beszélni, az átlagpolgár szintjén. Sajnos, nem!
Pintér-sintér munkája egyenest folytatása görény-testvér munkájának,teljesen világossá téve, itt nem a veres jánosok, gyurcsányiferencek, kókajánosok, a feldmáyerek és molnárjózsefek, horváthágnesek és petőbauererek az ellenség, hanem azokat kell eltiporni minden törvénytelen eszközzel, akik élhető Magyarországot akarnak.
No ez az, amire majd rá fog jönni a 2/3-os szavazóközönség, de ehhez a 4 hónap, fájdalom, de kevés!
De ha rájön, akkor lesz haddelhad!