KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Pétert méltatja és a Fidesz vereségéről ír a lengyel Rzeczpospolita

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A lengyel lap szerint Orbán Viktornak ez az első EU-s választási veresége, míg Magyar Péter rendkívüli tettet hajtott végre.

Azt írják, hogy az igen magas részvétel mellett (58,7%) Orbán Viktor pártja 44,6%-ot szerzett, és visszapörgetik az időt egészen 2004-ig. A cikk szerzői arra emlékeztet, hogy a Fidesz 2004 után valamennyi EU-s választáson 50 százalék feletti eredményt ért el. Azt természetesen „elfelejtették” a híradásban megjegyezni, hogy a Fidesz-KDNP több mint 2 millió szavazatot kapott, soha annyit, mint ezt megelőzően EU parlamenti választáson, amióta Magyarország Lengyelországgal együtt tagja lett az Európai Uniónak.

Majd Magyar Pétert magasztalják, aki szerintük olyan tettet hajtott végre, ami lényegében egy Waterloo Orbán gépezetében, és ami a vég kezdete. Külön kiemelik, hogy amíg a Fidesz 11, addig Magyar pártja 7 mandátumot szerzett.

A magyar miniszterelnök kormányzatát tekintélyelvűnek, korruptnak és erősen propagandisztikusnak nevezik.

A cikk további részében lényegében Magyar Péter méltatása folytatódik.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Továrisi, konyec!

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Magyar Pétert méltatja és a Fidesz vereségéről ír a lengyel Rzeczpospolita

  1. A náci ivadék Donald Tusktól (nagyapja egy sziléziai német SS altiszt volt) ez nem újdonság.

    Ez volt az, aki, egy korábbi miniszterelnöksége idején, itt, Budapesten – a saját fővárosunkban! – ment neki Orbánnak: hogy képzeli azt, hogy holmi kárpátaljai magyarok holmi jogai számára fontosabbak, mint Ukrajna megsegítése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük