KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Magyar Péter "bevonult" Erdélybe / Fotó: Havran Zoltán - Magyar Nemzet

Magyar Péternek hivatalos papírja van arról, hogy hazudott

Megérkezett az adatvédelmi hivatal válasza a Tisza Párt adatbotránya kapcsán: Magyar Péternek most már hivatalos papírja van arról, hogy hazudott – közölte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté azt írta: nemrég kiderült, hogy a Tisza Párt törvénytelenül gyűjtött adatokat a segítőiről, és különböző sértő megjegyzéseket tettek rájuk („rokinyugger, alkesz, szellemi problémája van, pszicho, fárasztó”).

A politikus szerint az ügy kirobbanása után Magyar Péter szemrebbenés nélkül mondta bele a kamerákba, hogy a Tiszának semmi köze az egészhez, „orosz hekkerekről, meg kémszoftverekről hadovált”.

Viszont mi derült most ki a NAIH leveléből? – tette fel a kérdést Kocsis Máté, hozzáfűzve, az, hogy a Tisza Párt maga nyilatkozott a vizsgálat elején, hogy ők voltak az adatbázis kezelői.

Milyen szerencse, hogy az elnökük szerint „a Tiszának semmi köze az ügyhöz” – írta a frakcióvezető, aki külön érdekességnek nevezte, hogy 564 ember több mint 5000 adata érintett, és vannak köztük kiskorú személyek is.

„Még a Tisza Párt szerint sem orosz hekkerek és kémszoftverek csinálták ezt, hanem ők maguk. A családtagokat lehallgató, bennfentes kereskedő, telefonlopó Magyar Péterék, ők” – fogalmazott.

Úgy folytatta, hogy ebből „szép kis” adatvédelmi eljárás lesz, jó sok érintettel.

„Aki még teheti, töröltesse az adatait a Tisza Pártnál, vagy az a legjobb, ha meg sem adja nekik, mert a forrófejű és buta elnökük törvénytelenül és visszaélésekre fogja használni. Mint oly sok mindent” – közölte.

„Kellemes napot minden tiszásnak, akit Magyar Péter halálra sértegetett!” – írta Kocsis Máté.

 

Kiemelt képen: Magyar Péter „bevonult” Erdélybe / Fotó: Havran Zoltán – Magyar Nemzet

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!