KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Magyar Péter / Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar Péter az M1 és a Kossuth rádió vendége lesz ma reggel

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke első ízben lesz az M1 és a Kossuth rádió vendége csütörtök reggel. Magyar a közösségi oldalán jelentette be, néhány órával azután, hogy híveit a köztévé székháza elé hívta október 5-ére, máris lehetőséget biztosít neki a köztévé és a rádió is, hogy beszéljen a Budapesttel kapcsolatos terveiről. Az M1 reagált a posztra, véleményük szerint nem Magyart hívták, de a pártelnök „ragaszkodott önmagához”.

A közmédia kedd este közölte, hogy Magyar Péter negyedszer is visszautasította az M1 48 perc című műsorának meghívását. Korábban az árvízi védekezésre hivatkozott, miért nem tartja időszerűnek a vitát Orbán Balázzsal, valamint felrótta a közmédiának, hogy 220 napig nem volt sürgős neki megszólalási lehetőséget adniuk. A negyedik elutasítás után pedig október 5-ére szimpatizánsait a köztévé székháza elé hívta.

Egy nap sem telt a meghirdetett tüntetés óta, Magyar újabb fejleményekkel állt elő a közmédiával kapcsolatban, szerda este már arról számolt be, hogy „vannak még csodák”, ugyanis

az M1 meghívta csütörtök reggelre, utána pedig a Kossuth rádióban ad interjút a Tisza Párt elnöke.

Azt is hozzátette, hogy elvileg mindkét helyszínen a főváros ügyeiről lesz szó, viszont annyival kiegészítette, hogy „persze tudjuk, hogy az adásmenetet a Karmelitában írják…” Magyar Péter feltűnése, majd politikai karrierjének elindulása óta nem adott interjút a közmédiának, csak a május végén rendezett listavezetők vitáján láthatták a nézők a köztelevízióban, ahol tíz vetélytársával együtt állt a kamerák elé.

Az M1 kicsivel később kommentben jelezte, hogy Magyar Péter nem mond igazat, ugyanis ők nem őt hívták be, hanem a Tisza Párt fővárosi képviselőit, de „Magyar Péter ragaszkodott önmagához”. A csatorna egy képernyőfotóval is igazolja állításait, amin az látható, hogy valóban Ordas Eszternek szól a meghívás, aki válaszában azzal ajánlja be maga helyett a pártelnököt, hogy fővárosi ügyekben Magyar Péter pártelnök és listavezető folytat tárgyalásokat, így csak ő tud bemenni interjút adni.

Ez is érdekelheti:  Hiába húzza az időt Karácsony, legfeljebb fél éve van

A Tisza egyébként „Tisztelt Propaganda!” megszólítással kezdte válaszlevelét az M1 felé, majd úgy zárta, hogy remélik, beengedik Magyart a stúdióba, „de ha mégsem lennének ilyen bátrak, akkor pedig reméljük, sikerül valami hihető hazugságot kitalálni a Karmelitában.”

Index

 

Kiemelt képen: Magyar Péter / Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük