MacGregor: „Az oroszok úgy döntöttek, hogy tárgyalással nem lehet ennek véget venni.” – Mercouris: Nagy változások a láthatáron

Mercouris: Nagy változások a láthatáron

„Az oroszok úgy döntöttek, hogy tárgyalással nem lehet ennek véget venni. Senki sem fog jóhiszeműen tárgyalni, ezért szét kell zúzni az ellenséget. Ez az, ami közeleg.” MacGregor (9:35 minute)

„Őszintén szólva, még neki sem fogtunk a dolognak.” Vladimir Putyin.

Nem úgy látszik, hogy az ukrajnai háborúnak tárgyalásos vége lesz. Az oroszok már kinyilvánították, hogy nem bíznak az Egyesült Államokban, ezért nem hajlandók az idejüket szószátyár értekezletesdire tékozolni. Amire az oroszok készülnek, az az előttük álló egyetlen lehetőség: szét fogják zúzni az ukrán hadsereget, az ország nagy részét romba döntik és arra kényszerítik a politikai hatalmat, hogy elfogadják a biztonsági követelményeiket. Ez véres és pusztító folyamat, de valójában nincs más választásuk. Olyan nincs, hogy Putyin megengedje a NATO-nak, hogy ellenséges hadseregét és rakétaállásait Oroszország határára vigye. A lehető legjobban akarja megvédeni az országát azzal, hogy megelőzően küszöböli ki az Ukrajnában felbukkanó fenyegetést. Azért sorozott be ukrajnai szolgálatra 300 000 tartalékost, mert az oroszok elszánták magukat, hogy legyőzik az ukrán hadsereget és gyorsan véget vetnek a háborúnak. Egy rövid összefoglaló Douglas MacGregor ezredestől:

Washington csatlós háborúja egy gondosan felépített terv eredménye a célból, hogy Oroszországot háborúba sodorják ukrán szomszédjával. Attól kezdve, hogy Putyin elnök jelezte, hogy kormánya nem fogja eltűrni a NATO jelenlétét Ukrajnában, Oroszország küszöbén, Washingtonnak azon járt az esze, hogy siettesse Ukrajnának egy Oroszország iránt ellenséges katonai középhatalommá fejlesztését. A majdani kormánybuktatás lehetővé tette Washington kijevi ügynökei számára olyan kormány felállítását, amely támogatta ezt a tervet. A volt kancellár, Merkel beismerése, hogy ő és munkatársai csak arra akarták használni a Minszki Egyezményt, hogy időt nyerjenek Ukrajna felfegyverzésére, megerősíti ezt a szomorú igazságot.” (“US Colonel explains America’s role in provoking Russia-Ukraine conflict“, Lifesite)

Noha ez a mai napig bekövetkezett eseményeknek kiváló összefoglalása, kissé több időt fogunk eltölteni Angela Merkel megjegyzésével. Merkel a Die Zeittel való párbeszédében ténylegesen a következőt mondta:

„A 2014-es Minszki Egyezmény arra való próbálkozás volt, hogy időt nyerjünk Ukrajnának. Ukrajna az időt arra használta, hogy megerősödjön, ahogy ma látható.” A volt kancellár szerint „mindenki számára világos volt”, hogy az ellenségeskedést felfüggesztettük, ám a gondot nem oldottuk meg, „de pont ez adta meg Ukrajnának a felbecsülhetetlen időt”. (TASSZ Hírügynökség)

Merkelt keményen bírálták amiért elismerte, hogy ő és más nyugati vezetők szándékosan félrevezették Oroszországot a Minszkkel kapcsolatos valódi szándékaikat illetően. A tény az, hogy nem állt szándékukban Ukrajnát az egyezmény kikötéseinek a betartására kényszeríteni és ezt a kezdetektől tudták. Amit tényként tudunk, hogy Merkelt és a szövetségeseit soha sem érdekelte a béke. Másrészt azt is tudjuk, hogy a szélhámosságot hét éven át űzték, míg tiszta vizet nem öntöttek a pohárba és elismerték, hogy mire ment ki a játék. Végül pedig Merkel szavaiból azt is tudjuk, hogy Washington távlati terve a Minszki Egyezménynek pont az ellenkezője volt. A valódi cél az állig felfegyverzett Ukrajna megteremtése volt, hogy végbevigye Washingtonnak az Oroszország elleni csatlós-háborúját. Ez volt a fő cél, az Oroszország elleni háború.

Akkor miért kéne Putyinnak még csak gondolnia is arra, hogy efféle emberekkel tárgyaljon? Emberekkel, akik hét éven keresztül szemtől szembe hazudtak neki, miközben fegyverekkel árasztották el az országot, hogy azokkal orosz katonákat öljenek.

És mi volt a cél, amely arra késztette Merkelt és washingtoni társait, hogy hazudjanak?

Háborút akartak, ugyanazt, amiért Boris Johnson megakadályozta a megegyezést, amelyet Zelenszkij márciusban tárgyalt végig Moszkvával. Johnson útját állta az egyezségnek, mert Washington háborút akart. Ilyen egyszerű a dolog.

A hazugságnak azonban ára van, ami bizalmatlanságban, a bizalom vészes elemésztésében jelentkezik, ami lehetetlenné teszi a kölcsönös aggodalmat okozó nehézségek megoldását. Az Orosz Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev éppen ezen a héten a legkeserűbb szavakkal fejezte ki a véleményét az üggyel kapcsolatban. Azt mondta:

„Washingtonnak és másoknak a viselkedése az utolsó figyelmeztetés valamennyi népnek, hogy az angolszász világgal nem lehet egyezséget kötni, mert tolvajok, csalók, hamiskártyások, akik mindenre képesek. … Mától kezdve meg leszünk nélkülük, míg értelmes politikusok új nemzedéke nem veszi át a hatalmat. … Senki sincs nyugaton, akivel bármiben bármilyen célból meg tudnánk állapodni.”

(Ex-Russian President outlines timeline for reconciliation with the West, RT)

Természetes, hogy a washingtoni háborús héjákat nem érdekli az Oroszországhoz való viszony romlásának a kilátása, sőt valószínűleg örömmel fogadják. De Európáról nem mondható ugyanez. Úgy van, hogy Európa megbánja, hogy a washingtoni üllőhöz kötötte és a tengerbe vetette magát. Valamikor a közeljövőben – amikor végre felismerik, hogy a gazdasági fennmaradásuk elválaszthatatlanul az olcsó, fosszilis üzemanyaghoz van kötve – az EU vezetői irányt fognak változtatni és olyan politikát fognak bevezetni, amely a saját felvirágzásukat fogja biztosítani. Vissza fognak vonulni a NATO „örökké tartó” háborúitól és csatlakoznak a biztonságos és gazdaságilag összekapcsolt jövőt kereső, kulturált államok köréhez. Reméljük, hogy még az Északi Áramlatot is, amit a modern kor legnagyobb ipari szabotázs cselekményével romboltak le, vissza fogják kapcsolni, hogy létrehozzák a világ legnagyobb szabadkereskedelmi szövetségében az Európát Oroszországgal összekötő, fő energiaszállító ütőeret. Végül a józan ész győzni fog és Európa ki fog emelkedni abból a romlásból, melybe a Washingtonnal való szövetsége belevitte. De előbb az Oroszország és a Nyugat közti tűzvésznek el kell múlnia és a „világbiztonság garantorát” annak a népnek kell felváltania, amely kész Góliáttal a harcot az ő feltételeivel felvenni a „győztes mindent visz” kimenetű versengésben. Ukrajna a „szabályokon alapuló rend” elleni harc döntő csatájává alakul, amelyben az USA „a nagy könyvben megírt mindenfajta cselvetést” kész felhasználni, hogy markában tartsa a hatalmat. Figyeljünk csak a politológus John Mersheimer következő megállapításaira, aki elmagyarázza, hogy az USA milyen eszközökkel védte meg a világrendbeli vezető szerepét:

„Az embernek nem szabad alábecsülnie az Egyesült Államok kegyetlenségét. Ezt elleplezik az iskolai szövegekben és tananyagban, amin felnövünk, mert ez a nacionalizmus része. A nacionalizmus regéket sző arról, hogy milyen csodálatos az országunk. Ez Amerika, akár jó, akár rossz, és mi semmi rosszat nem teszünk. De ha tényleg megnézzük, hogy az USA mi módon működött az idők folyamán, valóban elképesztő, hogy mi milyen könyörtelenek voltunk. De leplezzük. Csak annyit mondok, ha én Ukrajna vagyok és egy hatalmas állam mellett élek, mint Oroszország, vagy ha Kuba vagyok, és egy olyan hatalmas állam mellett élek, mint az USA, nagyon-nagyon óvatosnak kell lennem, mert ez olyan, mint egy ágyban aludni egy elefánttal. Ha az elefánt rád gurul, halott vagy. Hogy boldog vagyok-e amiatt, hogy a világ így működik? Nem, nem vagyok. De a világ így működik, akár jó ez, akár rossz.”

“How the World Works“, You Tube; 1 minute)

Ukrajnában a kilátás a békére nulla. Az USA külpolitikai intézményei úgy döntöttek, hogy Amerika gyorsuló hanyatlása csak közvetlen katonai szembenállással fordítható meg. Az ukrajnai háború e döntés első megnyilvánulása. A másik oldalon Oroszország semmi jelentőséget nem tulajdonít a nyugattal való tárgyalásoknak, mert nem lehet arra számítani, hogy a nyugati vezetők betartják elkötelezettségeiket vagy, hogy teljesítik a szerződéses kötelezettségeiket. A két főszereplő kibékíthetetlen ellentétei elkerülhetetlenné teszik a helyzet súlyosbodását. Mivel nincs megbízható fél, Putyinnak csak egyetlen lehetősége maradt a szembenállás feloldására: az elsöprő katonai erő. Ezért hívott be 300 000 tartalékost ukrajnai szolgálatra és ezért fog behívni újabb 300 000-et, ha szükséges. Putyin felismeri, hogy az egyetlen út előre a gyors kiütés és a saját rendezés rákényszerítése a legyőzöttre. Pontosan ahogy Mersheimer néhány hete megjósolta, amikor ezt mondta:

„Az oroszok nem fognak hanyatt esni és holtat színlelni. Amit az oroszok valóban tenni akarnak, az az ukránok szétverése. Az olyan helyeket, mint Kijev és más ukrajnai városok romba fogják dönteni. Faludzsákat, Moszulokat és Groznijokat fognak csinálni. … Amikor egy nagyhatalom fenyegetve érzi magát … az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy biztosan győzzenek Ukrajnában. …Meg kell értenünk, hogy amiről beszélünk, amit itt teszünk, az egy atomfegyverekkel rendelkező nagyhatalomnak – amely a történteket a létében való fenyegetésnek látja – a sarokba szorítása. Ez nagyon veszélyes.” (John Mearsheimer, Twitter)

Tehát ha tudjuk, hogy a dolog úgy áll, hogy Oroszország megpróbálja a háborút az ukrán hadsereg megverésével befejezni, akkor mit remélhetünk a közeljövőben?

Erre a kérdésre több olyan elemző válaszolt már, akik kezdettől szorosan követték a háborút. Hamarosan bemutatunk néhány bekezdést mindegyiküktől, de előbb jöjjön a múlt heti találkozóknak, amelyek néhány héten belül egy jelentős orosz támadást jeleznek előre, az összefoglalása. A kivonat Patrick Lawrence-nek a Consortium News-on megjelent cikkéből való:

Alexander Mercouris … legutóbb kivételes megbeszélések sorozatáról számolt be, amelyeket Putyin tartott az összes … katonai és biztonsági intézménnyel. Az orosz vezető Moszkvában találkozott az összes felső szintű katonai parancsnokkal és nemzetbiztonsági tisztségviselővel, köztük Szergej Szurovikinnel, azzal a tábornokkal, akit az ukrajnai művelettel bízott meg. …

Ezt követően Putyin a külügyminiszterével, Szergej Lavrovval és a védelmi miniszterével, Szergej Sojguval Minszkbe repült a belarusz politikai és katonai vezetőkkel folytatott eszmecserére. Aztán tovább ment, hogy a múlt ősszel népszavazás útján az Orosz Föderációba betagozott Donyeck és Luganszk köztársaságok vezetőivel találkozzék.

Lehetetlen nem arra következtetni, hogy ezek az egymást követő találkozók, amelyekkel alig foglalkozott a nyugati sajtó, egy új, közeli, vagy nem túl távoli katonai kezdeményezés előjelei. Ahogy Mercouris fogalmazta:

„Nagy változások vannak a láthatáron.”

Ezek közül az egyik legérdekesebb Pekingben volt a múlt héten, amikor Dmitrij Medvegyev, aki jelenleg az Orosz Biztonsági Tanács elnöke és régóta közel áll Putyinhoz, Hszi Csinpinggel találkozott. …

A nem túl távoli jövőben a birodalmi önteltség üres szónokiassága gyengülni fog és az összeomlás felé sodródik. A valóságtól való szürreális elszakadásnak ez a foka nem tartható fenn örökké, legalábbis „nem az új orosz kezdeményezés tükrében, bármilyen formában jelenik is meg.” (PATRICK LAWRENCE: “A War of Rhetoric & Reality“, Consortium News)

Igaza van Lawrence-nek? Tényleg „nagy változások vannak a láthatáron”?

Nagyon úgy látszik. Az alábbiakban az ukrajnai háború két legjobb és legmegbízhatóbb elemzőjének, MacGregor ezredesnek és Alexander Mercourisnak a legutóbbi videóiból leírtam néhány idézetet. Mindkettő egyetért abban, hogy a közeljövőben egy orosz „téli támadásra” kerül sor és a művelet hosszú távú céljaiban is egyetértenek. Íme egy kivágás MacGregortól:

„Az amerikai közvélemény nem igazán érti, hogy Donbaszban az ukrán hadsereg az összeomlás szélén áll. Százezres veszteségeket szenvedtek. … (és) közelítik a százötvenezer halottat. Az Ukrán Hadsereg 93. brigádját éppen most vonták vissza Bakhmutból – amit az oroszok ukrán vérfürdővé változtattak – és 70%-os veszteséggel vonultak vissza. Számukra ez azt jelentette, hogy 4000 emberből kb. 1200-at vontak vissza. Ez szörnyűség, de a valóságban ez történik. És amikor az oroszok megindítják a támadásukat, az amerikaiak csupán nézni fogják ennek az egész kártyavárnak az összeomlását. Az egyetlen kérdés most, hogy feláll-e végül valaki és véget vet-e ennek a végletesen hamis közbeszédnek.” (“Colonel Douglas MacGregor”, Real America, Rumble; 8:45 min)

Még valami MacGregortól:

Egyre inkább úgy látszik, hogy az oroszok először Donbaszban akarják teljesíteni a feladatukat. Meg akarnak semmisíteni minden ukrán erőt Donbaszban. Emlékezzünk, ez mindig egy erőforrás-gazdasági kérdés volt. Úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb ukránt őröljék fel úgy, hogy az oroszok számára a lehető legkevesebb ráfordítással járjon. Ez ment Dél-Ukrajnában és folyik tovább. Ragyogóan bevált. Szurovikin, a hadszíntér parancsnoka pedig azt mondta, hogy addig folytatja, míg készen nem lesz a támadás megindítására. Ha a támadás megindul, az másfajta csata lesz. Ami különleges, hogy az ukránoknak milyen sok vesztesége volt délen. Kezdünk olyan híreket hallani, hogy az összeomlás szélén állnak. Emiatt hallunk tizenéves fiúkról, 14 vagy 15 évesekről, akiket szolgálatba kényszerítenek. … Olyan videókat kapunk, amelyeken ukrán katonák mondják, „a kijevieknek jobb volna, ha az oroszok kapnák el őket előttünk … mert mi meg fogjuk őket ölni”. A kormány tagjairól beszélnek, mert semmi jelét nem látják, hogy a Zelenszkij kormány a füle botját mozdítaná értük. Fogy az élelmük és a ruházatuk, megfagynak, súlyos veszteségeket szenvednek, és kergetik őket előre.” (“Will Ukraine have enough Fire Power?”, Col MacGregor, Judging Freedom, You Tube; 17:35 min)

MacGregor és Mercouris egyetérteni látszik abban, hogy az orosz haditerv az ellenség „feldarálása” (annyi ukrán katonát megölni, amennyit lehet), biztosítani az orosz eredményeket, miközben kelet felé és a Fekete tenger mentén kiterjesztik az ellenőrzésüket és végül felosztani Ukrajnát két részre, nyugaton egy „működésképtelen államra” és egy iparosított, virágzóra keleten. Itt van Alexander Mercourisnak a legutóbbi frissítése a You Tube-ról:

Erős meggyőződésem, hogy … az orosz téli támadásnak – ami tényleg közeleg – a súlypontja a donbaszi harcok lezárása lesz, az ukrán ellenállás megtörése Donbaszban, az ukrán erők kiűzése a Donyeck Népköztársaságból. Nekem nem tűnik úgy, hogy az oroszok valami nagy előretörést terveznének Kijev vagy Nyugat-Ukrajna irányában. Geraszimov tábornok megjegyzései nem erről beszélnek. … Az oroszok Donyeckra összpontosítanak. … Ennek kicsi a kockázata, de nagyon hatásos. Csökkenti Ukrajna jövőbeli képességét a háború folytatására és – ugyanakkor – teljesíti Oroszország elsődleges célját, ami a kezdetektől fogva Donbasz felszabadítása volt.

Most már nem itt lesz vége. Más orosz tisztségviselők 2023-ban már megmondták, hogy „vissza kéne foglalnunk Kerszon megyét” … és biztosan lesz előrenyomulás másfelé is. De a fő csata Donbasz volt és lesz. Ha ez a csatát megnyerték, ha az ukrán ellenállás megtört, az ukrán hadsereg végzetesen meggyengül … ami azt jelenti, hogy Ukrajna nem csak a legjobban iparosodott területét és a legjobban megerősített körzetét veszíti el, hanem azt is, hogy az oroszoknak akadálytalan lesz az útja végig a Dnyeper keleti partján. Ekkor olyan helyzetben lesznek, hogy Ukrajnát félbe tudják vágni. Ez észszerűnek tűnik számomra és világosnak látszik, hogy ez az orosz terv. Nem is csinálnak titkot ebből, csak hagyják, hogy az emberek ágaskodjanak és találgassanak a Belorussziában lévő csapatok miatt. De gyanakszom, hogy azok legfontosabb célja, hogy lekössék az ukrán csapatokat … Kijev körül egy onnan lehetséges orosz támadás miatt, meg hogy szembe nézzenek a lengyel katonaság felvonulásával. Ez az, amiről Geraszimov beszélt. (“Alexander Mercouris on Ukraine”, You Tube; 31:35 min)

Noha senki sem tudja a jövőt teljes biztonsággal megjövendölni, úgy látszik, hogy mind MacGregor, mind Mercouris elég jól rátapint a tényekre, ezért a forgatókönyvüket nem lehet kapásból elvetni. Tény az, hogy az összeütközés mostani irányvonala azt sugallja, hogy az előrejelzéseik „holtbiztosak”. Mindenesetre nem kell sokáig várnunk, hogy meglássuk. Egész Ukrajnában rohamosan süllyed a hőmérséklet, ami lehetővé teszi a tankok és páncélozott járművek akadálytalan mozgását. Oroszország téli előrenyomulása valószínűleg csak hetekre van.

A fordító kiegészítése:

Rendszeresen meg szoktam hallgatni a HÍR TV „Háború Ukrajnában” c. műsorszámát, amelyben túlnyomó többségben alaposan felkészült és tájékozott szakértőket hívnak meg. Nekik sem egységes a várakozásuk. Egyesek inkább az orosz, mások az amerikai győzelemre számítanak. (Szándékosan nem írtam ukránt, mert azok, szerencsétlenek, csak megvezetett és félelemben tartott áldozatok.) Persze az is kérdés, hogy mikor következik be a győzelem. Akkor-e, amikor az USA-nak már az utolsó ukrán katonája is meghalt, vagy amikor sikerül háborúra kényszerítenie az európai hűbéreseit is, vagy amikor végső kétségbeesésében a „Sámson opcióhoz” fordul és belerángatja a világot az atomháborúba. Jól tudom, ez utóbbi minden józan ember számára elképzelhetetlennek tűnik, de ne felejtsük el, hogy amíg a fegyverzet korlátozási egyezmények életben voltak, a kölcsönös elrettentés valódi tudata igazolta ezt a fajta derűlátást. Most viszont, amikor az USA-ban már arról beszélnek, hogy az atomháború „megnyerhető”, amikor a taktikai atomfegyvereket úgy emlegetik, mintha csak nagyobb hatású hagyományos fegyverek volnának, amikor a „megelőző atomcsapás” az Egyesült Államok hivatalos biztonságpolitikájának a részét képezi, amikor egy angol miniszterelnök kijelenti, hogy habozás nélkül megnyomná az atomrakéták indító gombját, akkor kép már nem olyan egyértelmű, mint valaha volt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyugati országok nagy részében a hatalom elmebetegek kezébe került. Megismétlem: elmebetegekébe, mert ilyeneket épeszű ember nem gondolhat, ők pedig műsorra tűzik. Ehhez nem elég az erkölcsi romlottság, mert az erkölcsileg romlott ember sem akarja magát a pusztulásba taszítani. Az atomháborúnak ezt a könnyed kezelését nem indokolhatja – ahogy a nyugati „másképp gondolkodók” szokták mondani – a „birodalmi hybris”, a birodalmi önteltség sem. Ha ezt komolyan gondolják, és nem csak félelmetesen ostobán nagyképű ijesztgetés az egész, akkor csak beteg elmének lehet a terméke, amely érthetetlen módon bízik abban, hogyha mindenki elpusztul is, ő megmarad, méghozzá elegendő számú szolganéppel. Ezért lehetetlen megmondani, hogy mi lesz a végkifejlet.

Ha eltekintünk az atomháború eshetőségétől, az már elég jól érzékelhető, hogy Ukrajnában az oroszok győznek, akármennyi fegyvert szállít is a Nyugat. Lassan már nem lesz kinek a kezébe adni a fegyvereket. Több mint százezer halott! Ahogy Ursula van még Lejjebb is elkotyogta. A fenti dolgozat szerin 150 000. Hányan lehetnek akkor a sebesültek és azok közül is az örökre harcképtelenné váltak? Nem tudom, csak gondolom, hogy az utóbbiak legalább ennyien. És mit mondott Putyin? „Őszintén szólva, még neki sem fogtunk a dolognak.” Mi lesz, ha „nekifognak”? Egy darabig még jöhetnek zsoldos segédcsapatok, de a százezreket nem tudják a tízezrek pótolni, legfeljebb meghosszabbíthatják az ukrán hadsereg haláltusáját, mert valódi zsoldos hadat ilyen gyorsan felállítani nem lehet. Tehát marad a NATO sereg, de az USA nélkül. Kérdés, hogy van-e egyáltalán ilyen, és van-e kedve Európának háborúzni, amikor már nem ukrán vért kell ontani, és amikor az oroszok „már igaziból neki fogtak a dolognak”.

A mögöttünk lévő esztendő nyugati sajtója tele volt a háború közeli végét jósló hírekkel az orosz fegyverkészletek kimerülése miatt. Csak néhány újságcím a példa kedvéért:

„2022: az esztendő, amikor Oroszországnak állandóan elfogynak a fegyverei”

Márc. 25.: „Oroszországnak elfogynak a nagy pontosságú lövedékei”

Ápr. 2.: „Putyin kifut a rakétákból”

ápr. 29.: „Oroszországnak elfogynak a nagy pontosságú rakétái”

Máj. 6.: „Putyinnak elfogynak a rakétái”

Máj. 9.: „Oroszországnak fogytán a fegyverei, legyőzheti Ukrajna”

Máj. 15.: „Elemzők és sajtóbeszámolók szerint Oroszország rakétakészletei fogyóban”

Jún. 10.: „Ukrajna kifut a lőszerekből”

Jún. 11.: „Oroszország kifut a nagy pontosságú fegyverekből”

Júl. 1.: „Oroszország beismeri, hogy kifut a fegyverekből”

Júl. 8.: „Vlagyimir Putyinnak fogynak a fegyverei”

Aug. 13.: Vlagyimir Putyint megalázta, hogy Oroszországot figyelmeztették a fegyverkészlet               kimerülésére”

Szept. 19.: „Oroszországnak fogynak a fegyverei”

és így folyik tovább a felsorolás okt. 13. 19. és 28., nov. 9., 22., 23. és 26.-án keresztül egészen dec. 23., 25. és 26-áig.

Aki a kihagyott újságcímekre kíváncsi, megtekintheti itt.

Hasonlókat olvashattunk egyes NATO országokkal kapcsolatban is, azzal a különbséggel, hogy ezekben az esetekben magas rangú politikusokat idéztek a lapok, tehát a hírek hitelesebbek látszottak. Viszont a Hír TV egyik – szerintem nagyon tájékozott – szakértője valahogy úgy fogalmazott, hogy aki ilyen butaságot mond, az nincs tisztában a NATO készleteivel. Ha neki van igaza, akkor, ha nem tételezem föl a teljes tájékozatlanságukat, ezeknek a nyugati politikusoknak a megnyilatkozásait csak úgy tudom értelmezni, mint valami nagyon-nagyon áttételes, bátortalan utalást arra, hogy ideje volna a békén is gondolkodni, mert előbb-utóbb a fegyverek is elfogyhatnak.

Látjuk tehát, hogy nincsenek valódi fogódzók az eligazodáshoz. Egyetlen dolog biztos: az oroszok a végletekig elszántak. Ugyanúgy, mint a Nyugat, 2014. óta ők is készültek a háborúra. Hatalmas szellemi és anyagi erőket mozgattak meg gazdaságuk, gazdasági kapcsolataik, hadiiparuk, önellátásuk és nemzetközi kapcsolataik fejlesztésére, miután még a kezdetben nyugatpárti Putyin előtt is világossá vált, hogy a nyugat nem hajlandó Oroszországot világpolitikai tényezőként elfogadni, hogy rögeszmésen ragaszkodnak Oroszország feldarabolásának és gyarmatosításának a veszedelmes céljához. Jó ha visszaemlékezünk, hogy Putyin javaslata volt a Liszabontól Vlagyivosztokig terjedő gazdasági közösség létrehozása. Ez nem kellett Európának. Helyette a kijevi kormánybuktatás csendes támogatását választotta, majd a fegyverszállításokat Ukrajnának, és a „megszorításokat”, a téli fogvacogást és gazdasági leépülést saját magának. Bölcs döntés volt. A szellemi leépülés előrehaladott szakaszára valló. Együttműködés és jólét helyett ellenségeskedés és nyomor, béke helyett háború. Megvallom, egyre gyakrabban veregethetem meg elismerően a saját vállamat amiatt, hogy én mind az EU, mind a NATO csatlakozás ellen szavaztam. Persze ettől még nem lesz kisebb a gázszámlám.

Az Oroszország végét jósló másik szöveg az „oroszok egész Ukrajnát lerohanni tervezett villámháborúja” volt. Általában el szoktam olvasni Putyin beszédeit, de ő ilyesmire még csak nem is célzott. Csak Luganszk és Donyeck felszabadításáról és Ukrajna semlegességének a biztosításáról beszélt. A villámháború szöveg nevetséges voltát eléggé szemlélteti, hogy mindössze kb. 150 ezer katonával kezdte meg a „különleges katonai műveletet” egy kis híján egymilliós ukrán sereggel szemben. Az lehet, hogy nem számított ilyen erős ellenállásra, hogy nem hitte, hogy Ukrajnát már ennyire markában tartja az USA, de azért nagyon figyelemre méltó eredményeket ért el ilyen kis létszámmal is. Még Kijevet sem akarta megszállni. Emlékezzünk csak vissza: több napig 150 km hosszú sorban állt és várakozott a felvonuló orosz hadsereg Kijev előtt. Megvárták, míg az ukrán hadak egy részét délről átvezényelték Kijev védelmére és akkor elvonultak. Ezt ünnepelték nyugaton az ukránok diadalaként. Puskalövés nélkül gyengítették meg a déli és keleti ukrán védvonalat. Nap mint nap halljuk, hogy miután százasával lőtték ki a rakétákat a kiválasztott célpontokra, mindössze egy-két haláleset fordult elő. Ursula van még Lejjebb szerint 20 000 az ukrán polgári áldozatok száma. De ebben benne van Mariupol véres elfoglalása és még néhány kisebb városi csata. Nem értek egyet a fenti cikkben Mearsheimer azon állításával, hogy az oroszok új Fallúdzsákat fognak csinálni. Fallúdzsában az amerikaiak mindent szétbombáztak, foszforbombákkal és gyengített uránium lövedékekkel. Az orosz hadsereg kímélete a polgári lakosság iránt viszont eddig példa nélküli volt. Nem is emlékeztet a szovjet hadsereg II. világháborús viselkedésére. Én remélem, hogy nem fog megváltozni. És nagyon remélem azt is, hogy az oroszok várható téli hadjárata pontot fog tenni erre az Amerika által megtervezett és előidézett öldöklésre és pusztításra. Ami szomorú, hogy a kelet és nyugat közötti gazdasági együttműködés helyreállítása nehezebbnek látszik még a háború befejezésénél is. Sajnos az USA még ennek a megakadályozására is mindent meg fog mozgatni, talán csak annak a kivételével, hogy saját hadserege bevetésével indítsa meg a NATO Oroszország elleni háborúját. Reméljük a legjobbakat.

Itt pedig egy felhívás az amerikaiakhoz, mit tegyenek atomcsapás esetén:

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Írta: Mike Whitney • December 30, 2022

Forrás: Mercouris: „Something Big Is On the Way”

Fordította: Dohán Mihály – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)