Ma 219 éve született gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar”

(Alábbi megemlékezésünket lényegében a Polgár Info-tól vettük át.)

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István politikus, író, a „legnagyobb magyar”, közlekedési miniszter, eszméi, működése és hatása által a modern, az új Magyarország egyik megteremtője, polihisztor, közgazdász. Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a tudomány, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása, felvirágoztatása fűződik.

Nagybirtokos arisztokrata család tagja, 1791. szept. 21-én született Bécsben. Apja Széchenyi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója, anyja, a Georgikont alapító Festetics György gróf leánya, Julianna volt. Hamar felébredt érdeklődése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. A főúri családok tradícióit követve 1808-ban katona lett, részt vett az utolsó nemesi felkelésben (1809) és az azt követő napóleoni háborúkban. 1813. október 16-17. fiatal huszártisztként részt vett a „népek csatájában”. 1815-17-ben beutazta Olaszországot, Franciaországot, Angliát, Görögországot, a kisázsiai partokat, hazatérve pedig Magyarországot és Erdélyt. Ekkor, 1821-ben kötött barátságot Wesselényi Miklóssal, s 1822-ben már vele tanulmányozta Dél-Németországot, Franciaországot, Angliát; 1825-ben újból bejárta Franciaországot és Olaszországot. Az utazásai során látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán segítsen, s erre megnyerje nagybirtokos osztálya tagjait, elsősorban az arisztokratákat. Már 1822-ben meghonosította angliai mintára Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyűlés alsó táblájának ülésén Felsőbükki Nagy Pálnak, az elkorcsosodó főurakat ostorozó beszéde hatása alatt szót kért, és egyévi jövedelmének felajánlásával megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. Széchenyi beszédét követően többen nagyobb összegekkel támogatták egy magyar tudós társaság felállításának tervét. Az 1827: XI. tc.-ben az után kimondták, hogy az „önként és szabad adakozással összeszedetett tőke vagyonból Magyar Tudós Társaság állíttassék föl”. Széchenyi István az ország egyik leggazdagabb arisztokrata családjából származott. 1826-ban lemondott tiszti rangjáról, hogy az ne akadályozza nézetei szabad kifejtésében. 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót azzal a céllal, hogy elősegítse a főurak nemzeti alapon történő politikai állásfoglalásának kialakulását. 1828-ban jelent meg első könyve (Lovakrul).

1830. január 28. jelent meg „Hitel” című munkája mely Magyarország polgári átalakulásának gazdasági-társadalmi program összefoglalója. A „Hitel”-lel az volt a célja, hogy rádöbbentse a nemességet: az ország társadalmi-gazdasági átalakítását saját jövőjének érdekében is végre kell hajtania. Központi gondolata: a magyar gazdasági életben hiányzik a befektetés, mert nincs hitel. A hitel hiányában a birtokos nem tudja korszerűsíteni elavult gazdaságát. Hitelt a birtokos azért nem kap, mert az ősiség elavult intézménye akadályozza a nemesi birtokok szabad adásvételét. Gátja a modernizálásnak maga a nemesség kiváltságrendszere, az alacsony értékű robotmunka, meg a feudális ipari, kereskedelmi, szolgáltatási rendszerek együttese. Vádolja a nemességet, mivel az visszaél a jobbágyok – „a haza legszámosabb” és így legfőbb tekintetre méltó részének, „minden terhek türelmes viselőjének” – munkájával. Kritikusan tárgyalja Magyarország elhelyezkedését a Habsburg Birodalomban, mégis az ország felemelkedésének akadályozó tényezőit inkább nemzeti hibáinkban, nem pedig a bécsi kormányban keresi. A nemesség önkritikátlan, eltelik nemzeti múltjának dicsőítésével, ezért önkritikus látásmódra, kiművelt emberek sokaságára van szükség.

A „Hitel”-ben kifejtett gondolatait taglalta a két következő munkájában, a „Világ”-ban és a „Stádium”-ban. Sürgeti a jobbágyság helyzetének javítását, az ősiség eltörlését, a parasztság szabad birtoklási jogát, az iparés kereskedelem szabadságát. Burkolt formában, de már megjelent a jogegyenlőség és a közteherviselés – vagyis a nemesség kiváltságai feladásának – gondolata is. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel; gyalázkodó állásfoglalásukat írásban Dessewffy József foglalta össze, „A Hitel taglaltja” címen (1830), ez serkentette Széchenyit a „Világ” (1831) című válasziratának közzétételére. Ebben világosabban kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendőit. Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után újból tollat ragadott. „Stádium” című művében tizenkét törvényjavaslatba foglalta világos követeléseit, korának reformprogramját. A „Stádium” nyomtatását a cenzúra megtiltotta. Csak külföldön került sajtó alá, 1833 őszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok.

Írásai mellett nagy részt vállalt a gyakorlati tevékenységekből is. 1830. szeptember 4. Megtette első útját Bécs és Pest-Buda között az angol vállalkozók alapított Első Dunagőzhajózási Társaság első gőzhajója az „I. Ferenc”. A Társaság életében jelentős változásokat hozott Széchényi. Tervei között szerepelt a Duna hajózhatóvá tétele és a folyami közlekedés megteremtése a Fekete-tengerig s azon át Konstantinápolyba. Példájára több magyar arisztokrata vásárolta meg a Társaság részvényeit. 1833-ban a Társaság egy másik „Duna” nevű (később „Argó”), 1834-ben egy harmadik „Pannónia” nevű gőzhajót is üzembe állított. A Társaság beszerzett egy tengerjáró gőzöst, s azzal Odesszába, illetve Konstantinápolyba tett utakat. 1835-ben megszerezték az Óbudai szigetet. Ez téli kikötőül és hajóépítő műhelyként szolgált. 1836-ban Széchényi kezdeményezésére Sopronban, majd Pesten alakult részvénytársaság gőzgéppel működtetett hengermalom építésére. Utóbbi napi 17 tonna lisztet állított elő. Meghajtó gőzgépe a maga 30 lóerejével a legnagyobb volt az országban. Széchenyi még részt vett a Kereskedelmi Bank alapításában, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fokozódását, színvonalát; királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozásának hatalmas munkáját, 1840-es években a Tisza szabályozás megindítása, a balatoni gőzhajózás életre hívása emelkedik ki gyakorlati tevékenységeiből. A Lánchíd is Széchenyi nevéhez kapcsolódik. Széchenyi volt a motorja az építkezésnek. Ez volt az első állandó híd Pest és Buda között. Itt kötelezték először a nemeseket hídpénz fizetésére. A híddal Széchenyi dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett működésével maga is segítette. A Várhegy-alagút megépítésének terve ugyancsak Széchenyitől ered.

Miközben gyakorlati munkája a polgári követelmények kielégítésére irányult, politikai programjában egyre inkább megtorpant, szembefordult a haladás új és igazibb követőivel. Először barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az első reformországgyűlés (1832-36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. január 2-án megindított „Pesti Hírlap”-ja már nyílt fellépésre késztette, valójában a radikalizálódás ellen. „Kelet Népe” című művében a forradalomtól rettegve vádolja Kossuthot, hogy „izgatásával” veszélyezteti a békés reformtörekvéseket, hogy „a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna”. Kossuth higgadt, de határozott válaszában visszautasította Széchenyi vádjait, ugyanakkor az 1830-as évek Széchenyijéről megállapítja, hogy „Ujjait a kor ütőerére tevé, és megértette lüktetéseit; és ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak.”! A polgári átalakulást a főnemesség vezető szerepével összeegyeztetni kívánó Széchenyit, az uralkodóház és a monarchia hívét a következő években is mélységes szakadék választotta el a liberális nemesség radikalizálódó vezetőitől. Az MTA 1842-i nagygyűlésén tartott ünnepi beszédében a nemzeti mozgalom előrehaladását elemezve elítélte az erőszakos magyarosítást. Ezt a helyes álláspontját is azonban elsősorban a monarchia széthullásától való félelem diktálta. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történő, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt forradalmi izgatásnak látta és a „Politikai programtöredékek” című röpiratában parasztlázítással vádolta meg ellenfelét és felszólította, hogy lépjen le a politika mezejéről. 1847 őszén pedig, mikor Kossuth Pest vármegye követe lett, Széchenyi Moson vármegyében követté választatta magát, hogy az alsó táblán ellensúlyozza Kossuth előtte oly károsnak tetsző irányító szerepét. – Az 1848 február, márciusi forradalmi hullám megrémítette; annál nagyobb örömmel fogadta a vértelen forradalom győzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, s maga is részt vállalt a Batthyány kormány munkájában, s mint közlekedésügyi miniszter nagy energiával látott hozzá, hogy megteremtse közlekedési programjának előfeltételeit. Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedése felizgatta. Bécs ultimátumát, amely meg akarta fosztani Magyarországot azoktól a márciusi vívmányoktól, amelyeket teljes meggyőződésével helyeselt, felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni.

Egyre határozottabban jelentkeztek rajta az elmebaj tünetei, és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után 1848. szeptember 5-én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben. 1857-re derült fel annyira, hogy megkísérelje újból papírra vetni gondolatait. Feljegyzéseiben (amelynek Károlyi Árpád a „Nagy Magyar Szatíra” címet adta) leszámolt Bécshez fűzött illúzióival. Rapszodikus párbeszédekben rögzítette gondolatait; ez a gyilkos vitairat nevetségessé teszi a magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerének kieszelőit. A „Nagy Magyar Szatíra” kéziratban maradt, de lényeges gondolatait felhasználta a kormány által sugalmazott és a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvő röpirata írt válaszában. A „Blick auf dem anonymen Rückblick” (német: „Pillantás a névtelen visszapillantásra”) név nélkül –  Londonban – jelent meg 1859-ben. Széchenyi valóságos sajtóközpontot rendezett be a Bécs melletti döblingi gyógyintézetben. Memorandumokat juttatott el az angol, a francia kormányhoz. Röpiratokat írt, hogy Bécset engedményekre kényszerítse az 1859. évi válság idején. A rendőrség felfigyelt politikai tevékenységére, házkutatást tartottak, majd értésére adták: tisztában vannak azzal, hogy a gyógyintézetet politikai menedékhelynek használja fel. Széchenyi ezt fenyegetésnek vette, és 1860. április 8-ra virradó éjszaka főbe lőtte magát. Temetése az abszolút rendszer elleni tiltakozássá növekedett.

A hagyatékában fennmaradt „Disharmonie und Blindheit” (német: „Egyenetlenség és vakság”) című befejezetlen munkája arról tanúskodik, Széchenyi eljutott oda, hogy az 1848-49-i magyar tragédiáért elsősorban Bécsettegye felelőssé; az ellenzék reformmozgalmáról itt több megértéssel ír, mint életében bármikor. – Széchenyi nagy utat járt be. Osztályából elsőnek ismerte fel a polgári reformok szükségességét, s ha nem is következetesen, de nyíltan hirdette azokat; gyakorlati tevékenységével segítette megvalósításukat. Élete végén szembefordult az addig általa sérthetetlenként tisztelt Habsburg-házzal is. Életművében sok a következetlenség. A Habsburg ellenforradalommal kiegyezésre törekvő nemesség csak a forradalomellenes nézeteit, illetve így értelmezett gondolatait népszerűsítette. A proletárforradalomtól rettegő véres ellenforradalom pedig egészen szemérmetlenül Széchenyi forradalom-ellenességével igyekezett magát igazolni. Népének szeretete, az emberi haladásba vetett hite, áldozatkészsége, akaratereje, alkotó szenvedélye, szívós gyakorlati munkássága a magyar történet nagyjai sorába emeli. Méltán viseli a „legnagyobb Magyar” nevet.

Varga Balázs

Forrás: gr-szechenyi.hu

Polgár Info Közreadta: Nemzeti InternetFigyelő