Levédia krónikása: Az “ogyesszai Hatiny”

Tíz éve, 2014. május 2-án követte el a puccsista, tömeggyilkos, kijevi rezsim egyik legszörnyűbb rémtettét: a szakszervezetek Ogyessza megyei tanácsának székházában végrehajtott tömeges mészárlást. Hivatalos adatok szerint 48, a túlélők szerint azonban legalább 116 ember esett áldozatul.

 A dátum nem véletlen. Ugyanazon a napon indult meg a Donbassz ellen a rezsim – “terrorellenes műveletnek” hazudott – katonai büntető expedíciója. Amivel példát akartak statuálni a Donbassz lakosságának: mi történhet velük, ha ellenállnak.

A videó elején jeleneteket láthatunk a kijevi Majdanról. A megfigyelőben már akkor fölmerült: ugyanez a fasiszta terror lesz Ukrajna-szerte, ha EZEK győznek.

És ez lett. Éppen a Donbassz 2014 és 2022 közötti vértanúsága szemléltette ezt. Ami elvezetett a mostani háborúhoz.

 

I.

 Mint ahogy Ukrajna-szerte az orosz közösség döbbenten figyelte, mi folyik Kijev utcáin – úgy az önmagát mindig is oroszok tartó Ogyesszában is. Az emberek itt is tiltakoztak a törvénytelen, alkotmányellenes hatalomátvétel, az orosz közösséggel leszámolni kívánó, életveszélyes fenyegetések, az orosz nyelv drasztikus korlátozása ellen. A Korszun-Sevcsenkonál történtek Ogyessza orosz tudatú lakosságát is sokkolták.

Az emberek itt is népszavazást követeltek Ukrajna föderális átalakításáról. Más helyekkel ellentétben, Ogyessza azonban csupán ennyit akart. A Krímtől, a Donbassztól eltérően Ogyessza nem kívánt Oroszországhoz átcsatlakozni. Mégis, a kijevi rezsim itt akart példát statuálni.

Az ötletgazda a magát zsidófasisztának hirdető Igor Kolomojszkij volt. Aki – Dnyepropetrovszk kinevezett kormányzójaként – irgalmatlanul letörte az ottani tiltakozó mozgalmat, és rémuralmat teremtett a rábízott területen.

Kolomojszkij adta tehát az ötletet – és meg is finanszírozta az általa eltervezett tömeggyilkosságot.

(Mint utóbb kiderült, e véres tragédia napjaiban, és leple alatt – kihasználva a figyelem elterelődését – elmozditotta az egyébként a kijevi rezsim által kinevezett polgármestert, és a maga emberét ültette a helyére. Aki aztán segített Kolomojszkij kezére átjátszani a város kereskedelmi kikötőjét.)

 

II.

 Már napokkal korábban a városba érkezett Andrej Parubij, a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének felelős titkára. Hogy a helyszínen készítse elő és irányítsa a borzalmas tömegmészárlást.

Róla tudni kell, hogy a Majdan idején ő volt a kormányellenes lázadók afféle katonai, egyben titkosszolgálati parancsnoka. Náci-Ukrajna már akkor kimutatta a foga fehérét. Már akkor megindult a hajtóvadászat a hatalomra készülő új rezsim lehetséges ellenfelei ellen.

Az “ogyesszai Hatiny” tehát nem egyszerűen szélsőséges ukrán nacionalisták akciója, hanem a nyakig véres, tömeggyilkos kijevi rezsim sorozatos, égbekiáltó háborús bűntettei közül a legelső.

E borzalmat a népnyelv nevezte el “Ogyesszai Hatinynak”. Hatiny (nem tévesztendő össze az oroszországi Szmolenszk régióban lévő Katynnal) kicsiny, mintegy ötszáz lelket számláló belorussziai falu volt. 1943 márciusában a németek megtorló műveletet vezettek a falu ellen, amiért lakói segítették a partizánokat. A piszkos munkát rábízták a velük tartó ukrán fasiszta félkatonai alakulatra. Akik beterelték az embereket a falu csűrjébe, rájuk zárták annak ajtait, majd felgyújtották az épületet. Azokat, akik megpróbáltak kitörni, legéppuskázták.

Ogyesszában is tüntettek, követelve az Ukrajna államszövetséggé történő átalakításáról szóló népszavazás kiírását. A békés tüntetők a szakszervezetek megyei tanácsának székháza előtti Kulikovo Polje téren állítottak föl sátortábort. (A sors keserű iróniája, hogy a tér arról a kulikovoi csatamezőről kapta nevét, ahol 1380-ban az orosz csapatok – győzelemmel felérő eldöntetlen kimenetelű, mindkét részről óriási véráldozattal járó csatát vívtak a mongol-tatár seregekkel.) Azon a végzetes napon mintegy háromszáz békés tüntető tartózkodott a téren.

A kijevi rezsim által eltervezett és végrehajtott vérengzés előkészületei már napokkal korábban megkezdődtek – kihasználva a négynapos ünnep kínálta lehetőségeket. A leendő gyilkosok beszivárogtak a szakszervezeti székházba, és a legfelső emeleteken elrejtőztek.

Május 2-án, a tervek szerint labdarúgó mérkőzésre került sor egy harkovi, illetve egy helyi csapat között. A harkovi csapatot elkísérte a szurkolói tábor, illetve annak “B közép” kemény magja.

Ezek – közösen a helyi futballhuligánokkal – “Menet Ukrajna egységéért” címén végigvonultak a városon. Ekkor megismétlődött a kijevi forgatókönyv: ismeretlenek tüzet nyitottak a menetre. Hat halott.

Adott vezényszóra a mintegy háromezres, felbőszült tömeg megindult a Kulikovo Polje felé. Háromezer, fegyverekkel is ellátott újfasiszta rontott rá a téren tartózkodó háromszáz békés tüntetőre. Akik, vad rohamuk elől – vesztükre – a mögöttük álló, biztos menedéknek tűnő szakszervezeti székházba menekültek be.

Ám alighogy bezárták maguk mögött a vastag kapukat, a felső emeletekről előrontottak addig ott rejtőzködő gyilkosaik. Megkezdődött az öldöklés. Az emberek egy része próbált az irodákba menekülni – ahol azonban halálos csapdába kerültek. Hiába zárkóztak be belülről, támadóik fejszékkel rájuk törték az ajtót, és ütöttek, vágtak mindenkit, akit ott találtak. Folyt az öldöklés, a legkülönbözőbb eszközökkel – késekkel, lőfegyverekkel. A kívülről bedobált Molotov-koktéloktól az épületen belül tűz támadt. Sokan próbáltak az ablakokon kimászva menekülni a tűz, illetve a bent folyó öldöklés elől. Nem sokáig bírtak azonban megkapaszkodni a párkányon, és lezuhantak – halálra zúzva magukat, illetve a lent ácsorgó tömeg verte agyon őket. Voltak aztán, akiket a támadók dobtak ki az ablakon.

A videón látható egy, az asztalra döntött, jól láthatóan terhes fiatalasszony. Őt, mielőtt egy kitépett telefonzsinórral megfojtották volna, még meg is erőszakolták (miközben a szomszéd szobában a férjét gyilkolták). Sikoltozása, kétségbeesett segélykiáltásai, a harmadik emeleti irodából még az utcán ácsorgó jókora tömeg moraja közepette is jól hallható volt – miközben a csőcselék röhögve tette rá a gúnyos megjegyzéseket.

Hogy megnehezítsék az áldozatok azonosítását, a halottakat egy olyan maró folyadékkal öntötték le, ami az égésihez hasonló sérüléseket okozott rajtuk. Volt, aki még élt akkor.

A gyilkosok ki is kutatták áldozataikat. Az így elvett mobilokból aztán neveket, lakcímeket nyertek ki. Volt, akiket később ennek alapján támadtak meg az utcán, az otthonában, vagy éppen a kórházban.

A városi rendőrök számára aznap délutánra összetartást rendeltek el. Bezárták őket egy szobába, mobiljaikat elvették – és csak akkor engedték ki, amikor már mindennek vége volt.

Látva az épületben lángoló tüzet sokan – közöttük az aggódó hozzátartozók – ostromolták telefonjaikkal a tűzoltóságot. A diszpécser azonban mindenkit elhajtott. Órák teltek el, mire a pár száz méterre lévő laktanya tűzoltói, látva az égő épületet, önhatalmúlag akcióba nem léptek. A kivonuló tűzoltókat a támadók minden lehetséges módon akadályozták munkájukban – a tűzoltóslagokat, például elvágták. De rá is lőttek a tűzoltókra.

Május 2. fordulat volt az ukrajnai oroszok életében. Onnantól többé nem tartották hazájuknak Ukrajnát. UKRAJNA, SZÁMUKRA, MEGSZŰNT.

(Még egy ilyen dátum van, bő három héttel később: 2014. május 26. Amikor a város repülőteréért megindult csata idején az ukrán légierő Donyeck békés lakosságát lőtte, bombázta.)

 

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)