Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog? – ESTI MESE LENINRŐL

(SZÜLETÉSÉNEK 147. ÉVFORDULÓJÁRA, MINDEN  HASZNOS ORTODOX IDIÓTA SZÁMÁRA)

Az emberiség történetében számos kimagasló egyéniség található, ám Vlagyimir Iljics Lenint (alias: Uljánovot) több száz versztnyivel emelt mindenki fölé, az igazságra egy lyukas kopejkát sem adó bolsevik propagandagépezet. Lenin tehetségéről, tudásarzenáljáról, emberi nagyságáról, szervezőképességéről, éleslátásáról, elszántságáról, következetességéről, humanizmusáról, szónoki képességéről és/vagy alkotókészségéről egy felhőkarcoló méretű könyvtárat megtöltő anyagot (tanulmányt, ódát, regét, verset, regényt, színdarabot, stb., stb.,) írtak össze hívei (elvtársai, kortársai, szimpatizánsai, követői), egymást, sőt a Pravda c. napilap ún. „hitelességi” koefficiensét is felülmúlva, ami már rendkívül figyelemre méltó eredményként értékelhető. Az alábbiakban viszont, az első Vlagyimir Iljicsről készült „autentikus” mesemű olvasható, amely a tengernyi hazugság után – a műfaj sajátos eszközeivel -, valós képet ad a nagy szószátyárról, a délibábot kergető despotáról, a nemi és szellemi fertőzőbetegségben szenvedő bolsevikról, aki a mesében is „ÉLT, ÉL ÉS ÉLNI FOG”!

Hol volt, hol nem volt, a Kárpátokon is túl, de az Urálon innen, a minden oroszok cár-atyuskájának irdatlan nagy birodalmában, volt egy Szimbirszk nevű városka, ahol 1870-ben, a bolondok havában (április 22-én), a jóravaló Uljánov család második gyermeke látta meg a napvilágot, és a keresztségben a Vlagyimir nevet kapta.

Sokan állították, hogy az új jövevény, méreten felüli (XXXL-es) kopasz fejjel született,  takaros kis hegyes szakáll pelyhedzett az arcocskáján, és már kéthetes korában folyékonyan beszélte az ó-orosz nyelvet. A mamácska vagy papácska szavak helyett, a „proletárdiktatúra” volt az első szó, amelyet – szülei legnagyobb meglepetésére kiejtett (a cumival együtt) a száján, de még a helybéli nagy tudású pópa sem volt képes értelmezni a csöppség mondanivalóját.

Még a hatodik életévét sem töltötte be, amikor egy piciny, de ütőképes pártocskát szervezett játszótársai körében, majd bolsevicskákra és mensevicskékre osztotta őket, és egymásra uszította a két csoportot. A durcáskodó pártonkívülieket pedig „gyermek-kolhozkákba” és/vagy „gulágocskákba” rekesztette,- rájuk ragasztva a burzsujka, kulákocska, eszerke, kadetka és más gúnyneveket. Ezekkel építtette meg az első homokvárát is, amelyet „krasznaja (vörös) burgocskának” nevezett, és apró – sarló-kalapácsos – figurákkal díszített.

Iskolai tanulmányai során, tanárai sokaságával sajátíttatta el a legkorszerűbb humán-és reáltudományok minden csínját-bínját, a dialektikus-és történelmi materializmus csalhatatlan módszerének alkalmazásával. 1887-ben ’917 karátos aranyéremmel fejezte be gimnáziumi tanulmányait, és a Kazáni Jogi Egyetem hallgatója lett, de a gonosz cári adminisztráció felfigyelt a diákok körében kifejtett forradalmi aktivitására, ezért kizárták az egyetemről és Kokuskino falucskába száműzték. 1888-ban visszatérhetett Kazánba, de mivel az egyeteme nem fogadta vissza, ezért Szamarába költözött, és a Peterburgi Egyetem jogi karának magántanulójaként – 1891-ben – olyan káprázatos vizsgaeredményeket ért el, hogy a legmagasabb fokozatú diploma tulajdonosa lett. Közben arra is volt ideje, hogy megszervezze az első szamarai marxista csoportot, amely később felbecsülhetetlen hatással volt a fiatalok politikai mozgalmára.

Az 1893-as évben már a peterburgi marxisták vezetőjévé avanzsált és tovább fejlesztette a politikai-irodalmi-forradalmi tevékenységét. Betonacél keménységgel lépett fel a cár-atyuska (és holdudvara) ellen, gyújtó hatású hordószónoklatai nyomán úgy fellángolt a forradalmi tűz, mint Néró császár idejében Róma városa. Ideológiai ellenfelei úgy hullottak porba vaslogikával telített (zagyva) érveinek sokaságától, mint a kalandozó magyarok nyílvesszeitől az ellenséges harcosok. El is terjedt a mondás a hithű pravoszlávok körében: „Vlagyimir Iljics recsegő hangjától és zagyva szövegétől,- ments meg Uram, minket!”.

Aminden oroszok cárjának türelme kb. két évig tartott, majd rettenetes haragra gerjedt Uljánov elle.  1895-ben börtönbe zártatta és 1897-ben Szibériába száműzette a nagy hasbeszélő bajkeverőt. A kegyetlen zsarnok képes volt (még leírni is nehéz………..) harmadosztályú vagonban(!) kizsuppoltatni Peterburgból a proletárok vezérét, egy bojár házába elhelyeztetni, és kizárólag azt engedélyezte számára, hogy írogatással, olvasással, vendégeskedéssel vagy vadászgatással morzsolgassa sivár napjait. A száműzöttek keserű kenyerének majszolgatása közben, Uljánov feleségül vette Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaját (elvhű munkatársát, aki a száműzetésbe is követte), de nem hanyagolta el az önmagára kiszabott „házi feladat” teljesítését sem, mert 3 év leforgása alatt, nem több-és nem kevesebb, mint 30 (azaz harminc) olyan elméleti munkát vetett papírra, amelyet később több tízmillió példányban jelentettek meg a Szovjetunióban, majd pedig a szocialista táborban.

Cikkeinek, tanulmányainak és minden művének közös vonása volt: a redundancia, a mellébeszélés, a kétértelműség, az ötletszerűség, a tudálékoskodás és a mérhetetlen primitívség. „Veretes” tételeinek (megállapításainak) döntő többsége hibásnak, tévesnek vagy valótlannak bizonyult. Nem következett be a kapitalizmus pusztulása, nem egyesültek a világ proletárjai, nem építettek aranyból nyilvános vécéket, megbukott a hadikommunizmus, tönkrementek a kolhozok és a szovhozok, nem jött el a mindenkit tejben-vajban fürdető kommunizmus, nem teljesítették küldetésüket az általa kiválasztott bolsevik főguruk, stb., stb.

A száműzetés keserves napjainak elteltével, Vlagyimir Iljics úgy gondolta, hogy jobb lesz a bűzlő kapitalizmusban tengődni, mint az embertelen cári rezsimben, ezért a proletáriátus és a muzsikok összekuporgatott kopejkái segítségével, London, Párizs, Zürich, München, Genf, Prága, Krakkó, Zimmerwald, Stuttgart, Koppenhága és más európai városok szállodáiban „nyomorgott” feleségével, majd Inessa Armand (francia származású) szeretőjével.

Sokan azt terjesztették róla, hogy Rolls-Royce gépkocsiban utazgatott és luxus szállodákban húzta meg magát, de ezek a pletyka szintjén mozgó, rosszindulatú hírközlők arról mélységesen hallgattak, hogy a kerékpárt sem vetette meg, sőt (állítólag) Krakkóból átkarikázott az akkoriban magyar területnek számító Felvidékre is.

Ami pedig Inessát illeti,- elméletileg igen jól képzett marxista volt, sokat segített Leninnek, időnként még helyettesítette is, sőt Krupszkaja helyettesítésétől sem zárkózott el… Érthető tehát, hogy Lenin Peterburgba majd Moszkvába is magával vitte Inessát, és az így létrejött trojka,  a legnagyobb (harmonikus) egyetértésben élt (és dolgozott) a Kremlben, csupán Krupszkaja ragaszkodott külön hálószobához…Inessa Moszkvában hunyt el 1920-ban, elhagyott férje és négy gyermeke gyászolta. Ötödik, „Vlagyimir”/!!!/ nevű gyermeke, tüdőbajban halt meg, és minden gonosz híresztelés ellenére, Sztalinnak semmi köze nem volt a betegsége kialakulásához és a halálához.

Uljánov, a kényszerű emigrációban vette fel a Lenin nevet, alaposan megnehezítve ezzel,- az Uljánov után kutakodó – együgyű – cári OHRANKA (politikai titkosrendőrség) munkáját… A mesehős utolérhetetlen és utánozhatatlan szervezési/vezetési tevékenységére jellemző, hogy telefon, fax, Internet, valamint rádió kapcsolat nélkül is képes volt irányítani az oroszországi forradalmi mozgalmakat és eseményeket. Ezt a tényt szajkózta minden lehetséges eszközzel a szovjet propaganda, ez tükröződik a mese világában is.

Ennek ellenére, Lenin,- a sokrétű felelősségteljes szervezési és irodalmi elfoglaltsága miatt lekéste az 1905-ös forradalmat, majd a cári rezsimet megdöntő 1917-es februári forradalmat is, de ‘17 áprilisában már Peterburgban sürgölődött, és közzétette az ún. Áprilisi téziseit. Minden hívét a forradalom tovább fejlesztésére buzdította, majd letartóztatásától félve, Finnországba menekült és csak akkor tért vissza, amikor Trockij vezetésével a bolsevikok puccsal megbuktatták a polgári (Kerenszkij-féle) kormányt, kezükbe kaparintván a hatalmat. Ezt az akciójukat tupírozták fel Nagy Októberi Szocialista Forradalommá, amely sava-borsa volt a senki által nem védett Téli Palota ostroma és az Auróra cirkáló ágyúinak dörgése. Természetesen nem tagadható, hogy a Téli Palotát megrohamozták a fegyveres bolsevikok, ketten meg is haltak a roham közben, mert egy részeg rohamozó (vaktában) többször is elsütötte a puskáját, annyira fellelkesítette az Auróra cirkáló lövegéből kilőtt két vaktöltény (!) dörrenése.

A bolsevikok bűvészmutatványának köszönhetően lett Leninből annak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak a vezére, hőse, szervezője és irányítója, amely nem volt nagy, nem októberben zajlott le, nem volt szocialista, nem volt forradalom és nem ő irányította! Mesebeli hősünk viszont a kezébe markolta a hatalmat és megvalósította mindannak az ellenkezőjét, amit korábban (szóban és írásban) ígért híveinek, a hallgatóinak és olvasóinak.

Földhöz juttatta a parasztokat, de azonnal elvette tőlük, majd szigorú, átfogó és szovjetesített ramadánt vezetett be számukra, amely annyiban különbözött az arabokétól, hogy nem pirkadattól naplementéig tartott, hanem pirkadattól pirkadatig, és nem egy hónapig, hanem kb. három évig, amelyet később Sztalin elvtárs (Lenin koporsójánál tett esküjéhez híven), a későbbiekben többször prolongált. Lenin agyalta ki a hadikommunizmust és bevezetésével elérte, hogy milliók haltak éhen, egyes vidéki körzetekben pedig a kannibalizmus is felütötte a fejét (ez megismétlődött Sztalin „uralkodása” alatt is). Békét ígért az embereknek, de elfuserált kül-és belpolitikájának következtében évekig tartó véres polgárháború dúlt a világ „első szocialista államában”. Szabad önrendelkezési jogot ígért a cári Oroszországban élő népeknek, de már az első elszakadási szándékot (Finnország esetében) katonai erővel próbálta megakadályozni, a továbbiakban pedig tűzzel-vassal fojtott el minden önállósodási törekvést. Hitlert mintegy 15 évvel megelőzve, létre hozta a munkatáborokat (GULAG-ok  at), ahová bírósági ítélet nélkül bárki, bármilyen indokkal és tetszőleges időtartamra kaphatott „beutalót”. Érdemes megjegyezni, hogy a GULAG-okra irányítottakat nem harmadosztályú vagonokban szállították, mint a kegyetlen cári időkben a száműzötteket, hanem kényelmes (szellős) marhavagonokban, amelyben a közösségi szellem kialakulása jobban biztosított az “utazók” körében. Leninnek köszönhető az egypártrendszer és a proletárdiktatúra bevezetése is, bár korai halála miatt csak Sztalin fejlesztette tovább, a “tökély” szintjére.

Lenin, a proletárdiktatúrát megismertette a papsággal, az értelmiséggel, a parasztsággal (főként a kuláksággal), a vagyonos rétegekkel, véres hajtóvadászatot indított ellenük a helyi szovjetek, a CSEKA (Csrezvicsájnaja Komisszija: Rendkívüli Bizottság), a Vörös Hadsereg és a KOMSZOMOL (Kommuniszticseszkij Szojuz Mologyozsi – Kommunista Ifjúsági Szövetség) bevonásával. Rettegésben tartotta az embereket, egyházi létesítményeket raboltatott ki, ingatlanok és ingóságokat tömeges méretű kisajátítására intézkedett. Közvetlen utasítására túszokat szedtek a rendszer ellenségeinek tartott személyek köréből, és nyilvános kivégzéseket rendeztek (többek között) olyan vétségekért, mint ha a közös gazdaság takarmányát megdézsmálták, a kijelölt vasúti szakasz karbantartását (pl. a hótól való megtisztításának) elhanyagolták vagy a takarmány beszolgáltatás megtagadták. Lenin parancsára 800 (azaz nyolcszáz!) embert lőttek agyon 1918-ban Moszkvában és Peterburgban, mert egy merénylő agyonlőtte a CSEKA vezetőjét, Mojszej Szolomonovics Urickijt.

Csupán az összehasonlítás kedvéért: II. Sándor cár meggyilkolása után (1881-ben) részletes rendőrségi vizsgálat következett, majd bírósági tárgyalás, illetve ítélethozatal alapján 5 (azaz öt) személyt ítéltek halálra. Így aránylott (1:5) egy az öthöz,- a cári rezsimben, és (1:800) egy a nyolcszázhoz,- a világ első szocialista államában!

Lenin „bölcs” éleslátásának, emberismeretének, valamint intuíciójának köszönhető, hogy elkezdett műve – halála után – kiteljesedett a sztálini éra alatt, amikor is: az osztályharc címén tízmilliókat likvidáltak, megnyomorítottak, kisemmiztek, korlátoztak szabad munkavállalásukban, utazásukban, vallásuk gyakorlásában, családtagjaikkal, munkatársaikkal vagy barátaikkal való kapcsolattartásban és gondolkodásukban.

Több mint 80 évig funkcionált az a példátlan terrorral fenntartott rendszer, amelyet a nagy mesehős megálmodott, megalapozott és útjára bocsátott. 1924-ben bekövetkezett halálával kezdetét vette az utódlási harc, a hatalomra törők permanens viszálykodása, uralkodóvá ált a frakciózás, az intrikálás, a képmutatás, a hajbókolás, a megalkuvás és a rettegés. A legfelsőbb vezetők ritkán haltak meg természetes halállal, ágyban és párnák közt, de olyan szovjet család is ritkaság számba ment, akit ne érintett volna közvetve vagy közvetlenül, az évtizedekig dühöngő bolsevik terror.

Senki sem érezhette magát biztonságban: kolhozparaszt, munkás, mérnök, orvos, író, katona, Lenin vagy Sztalin díjas, a Szovjetunió hőse vagy érdemes sportoló, operaénekes vagy buszvezető, párttag vagy pártonkívüli, senki, senki, senki! Az esztelen és/vagy megmagyarázhatatlan terror hullámai átcsaptak a Szovjetunió határain, és megfertőzték a „fél világot”! Tömegével jelentek meg és jelennek meg az új Leninek: Sztalin, Hruscsov, Pol Pot, Mao-Ce-tung, Ho-apó, Kun Béla, Rákosi, Kádár, Ceausescu, Tito, Honecker, Gomulka, Szaddam, Husák és mások képében (bőrében). Nem könnyű felismerni őket, mert jól álcázzák magukat. Átvitt értelemben talán hasonlítanak a mesebeli Hétfejű Sárkányhoz, azzal a különbséggel, hogy annál sokkalta veszélyesebbek,- és eddig több mint 100 000 000 (azaz százmillió) ártatlan ember halála terheli a számlájukat!

Fokozza a veszélyt, hogy mindig vannak szép számmal olyan agyalágyultak, akik sem a mások, sem a maguk kárán nem tanultak semmit a történelemből. A bárgyúság egyértelmű jeleként büszkén vallják magukat kommunistáknak (bolsevikoknak), nosztalgiáznak a gyilkosok után, „életüket és vérüket” adnák egy embertelen rendszert szimbolizáló jelképért.

Ha találkozunk velük, akkor óvakodjunk tőlük, nem kevésbé veszélytelenebbek, mint a mesebeli Lenin és társai. Ott vannak minden kilométerkőnél, még büszkék is arra, hogy milyen kapitális “hülyék” és „vörös vírussal”  fertőzöttek! Pedig abból még nagyon kevesen gyógyultak ki, statisztikai adatok szerint 10 000-ből (azaz tízezerből) 1 (azaz egy).  Őket nevezte Lenin: „HASZNOS IDIÓTÁKNAK”

Eddig volt, mese volt,- az igaz mesék gyűjteményéből! Aludjanak jól, álmodjanak szépet, nyugodalmas jó éjszakát, csengőfrász mentes ébredést, minden pihenni vágyónak.

/Prof. Dr. Bokor Imre/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)