Lengyel Károly: Csámpás diktatúra

Halál a magyarra!

Így jellemezhető a legtömörebben, amit az ország vezetését jelenleg bitorlás folytán végző, önmagát elitnek hazudó réteg tesz. Nem csupán a pénzügyi elvonásokról szól a mai Magyar Nemzetben hadikommunizmusnak nevezett költségvetési tervezet. Ez az agyhiányos fércmunka leginkább arról szól, hogy mit nem adnak meg, amit pedig kötelező, vagy elvárható volna biztosítandó az ország működését.

Mind a saját zsebébe tuszkolja a gyűrött és véres bankót, elfeledve, hogy mekkora áldozatokat hoz ez a szerencsétlen nemzet most már több évtizede. Ha csupán a gengszterváltás korszakát tekintjük, már az is történelmi távlat. S micsoda politikai vérfertőzésből degenerálódott itt a felső vezetésnek kikiáltott haramia banda. Társadalmi mobilitás ezen a téren is a zéróhoz közelít. Az árkok, amiket az országvesztők ástak, csak szélesebbeké és mélyebbeké váltak. Ha ez így maradna, soha nem adódna alkalma senkinek a magyar don-ok közé bekerülni, vagy azokat lecserélni.

Pedig lejárt a szavatosságuk!

Főbenjáró bűn az eltelt húsz esztendő. Nem vétek, nem hiba. Bűn! Amiért lakolnia kell egyszer mindazoknak, akiket érintett. A hatalmas hiba abban rejlett, hogy a vörös polip csápjait nem metszették tövig 90-ben. 800 ezerre becsülték az akkor MSZMP-MSZP taglétszámot. Ehhez még hozzá kell tenni az SZDSZ nevű taposóakna csahosait, a paktumozó MDF tákolmányát, és rögtön kiviláglik az üstök alól Lucifer vigyora. Mert köztudottan a pokolhoz vezető utat is jóakaratnak mondott kockákkal kövezték ki. A bivalybőr táska valós tartalmát még a bennfentesek is csak részben ismerik. Szabad préda tehát minden krajcár. Útszéli kóbor vigécek mosolyognak bele a zsebünkbe. Aztán fanyar fintorral megjegyzik, hogy de hiszen az lyukas. Persze lyukas! Elkoptatta a sok csörgő aprópénz a ti harsogóan ropogós bankóitok helyett.

Sokat, nagyon sokat leisztoltatok azért, hogy délcegnek lássék egyébként szúnyogcsődör alkatotok. Mert a bőrötök alá is betömitek a Deák arcképét viselő papírokat. Két lábon járó bankautomatákká váltatok. Azzal a különbséggel, hogy ti csak elvesztek az emberektől a jussukat. Ez egy kicsit csámpás dolog! Nem gondoljátok, elitkéim? Förtelmesen csámpás. Mondhatni lúdtalpas. Ez a visszájára fordított bankautomata működési kód mára nem is enged semmi kiadást. Semmi olyan pénzkiáramlást nem engedélyez, ami az automatát működésben tartó erőforrás fenntartásához szükséges volna. Bővítés nagyjából 2002 óta szóba sem kerülhet. Nuditeleppé leszünk, mert aki itt szót mer emelni a nadrágszíj meghúzása miatt, attól még a nadrágszíjat is elveszik. Azután leesik a gatyája, és pucéron nézi majd az utcai kivetítőkön, amikor a báli hetekben a fejenagyok koccintanak az ő jövendőjére.

Ettől csámpás ez az egész bagázs. És még csak nem is övék az automatizál pénzszivattyú programja. A program kitervelői pedig folyamatosan, növekvő mohósággal szívják a vérünket. Ez a mostani válságnak hazudott inflálási folyamat erősen hasonlít a kisgömböc meséjére. Vagy inkább az itt a piros hol a piros vásári átverésre? Ide teszem, oda teszem, megkeverem. Utána meg már nincs ember, aki nyomon követné az egészet. Csámpás, ócska bazári majmok hemzsegnek öltönyben, mosolyogva. Egyiknek sem jut eszébe, hogy nem csupán teljeséggel értéktelen a tevékenysége, hanem egyenesen káros. Nemzetvesztő.

Bár ne volna igazam, de még elkövetkezhet, hogy az adja majd az emberek munkahelyét, hogy össze kell söpörni a tőzsdei parkett értéktelen papírhegyeit az őszi szélben. Felrémlik, milyen nagyon hiábavaló mozdulatok a takarításra. Nem a papírral van a gond, az mindent elvisel. A gazdáit kell elsöpörtetni azokkal együtt, akik ezt megengedik nekik. Ja, hogy az már csámpás volna? Na és? Kacsázik már az egész ország.

Nem látjátok? Beutalónk van a pénzügyi ortopédiára!

És akkor ideserénykedik egy másik vigyorgó fazon, dörzsölve serényen a tenyerét, és azt hazudja, ő a jótevőnk. Csak hallgassunk arra, amit mond, és minden rendbe fog jönni. Jól megtámogatja hitelből gyúrt lúdtalpbetétekkel a máig vörösagyagból máló gólemet. Egy ideig még tántorog a nyálkás óriás, de hamarosan gazdáira omlik. És ő ezt tudta, tudja előre. És majd ideküldi a végrehajtóit, vagy a csámpások közül szerződtet néhányat. Azok leírják, bivalybőrbe rejtik, és bontatlanul megszavaztatják. Uram Isten! Mekkora forgószelet paszíroztak abba a táskába! Mert ha azt kinyitják, abból vihar kerekedhet. Nem kicsit, nagyon!

Ősz van. A legtöbb helyen a lomtalanítási időszak. Egy réges régi katonanóta motoszkál a fülemben egyre. „Szél viszi messze a fellegeket, indul a század tovább. Add tovább!” Lehet, hogy ezért fel kellene jelentenem magam, mint jó diktatúrákban szokás? Mondjuk egy mosolygós, kopasz arckép előtt, mint tették néhányan eleink közül? Mert minő bűntény, változik a katonanóta szövege. Úgymond mutálódik. „Szél viszi messze a bankjegyeket, indulna bankár tovább. Hagyhatnánk?”. Ez így sánta. Lehet, hogy maradni kéne az eredetinél?

Juj, micsoda csámpás gondolatok! Így kitekerni azt a jó indulót!

De mit tegyünk, hiszen szól már az induló! Csak még mindenki másképpen hallja.

Ferencváros, 2009. szeptember 30.

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő