Lemondott Balog Zoltán, de továbbra is püspök marad
„Én letettem, lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről” – Balog Zoltán református püspök a február 16-i Zsinat értekezletén mondott le lelkészi elnöki tisztségéről – írta meg a Reformatus.hu.
A református püspök a zsinati értekezleten mondott beszédében úgy fogalmazott:
„Lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről. Törvényeink értelmében lemondásom a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Addig mostantól az elnöki teendőket a következő Zsinatig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként látja el.”
Hozzátette:
„Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz. Dehogy lesz. Harc lesz. Ezután is harc lesz. Mint ahogy mindig is harc volt. Csak az a fontos – és ebben sokkal nagyobbat tévedtem, mint abban, hogy kegyelmet kértem nem gondolva minden körülményre –, hogy ezt a harcot lelki fegyverekkel kell vívni és nem közéleti és nem politikai és nem médiafegyverekkel kell vívni.”
A Magyarországi Református Egyház törvényei szerint a lemondás a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Ezen az értekezleten nem került sor szavazásra.
MH