KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lefagyott Új-Zéland kormányfője attól a kérdéstől, hogy mi a nő

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A munkáspárti Chris Hipkins számára kihívást jelentett a kérdés.

Új miniszterelnöke van Új-Zélandnak Jacinda Ardern távozását követően. Most párttársa, Chris Hipkins lett a kormányfő, akinek egy sajtótájékoztatón feltették azt az egyszerűnek tűnő kérdést, hogy miként definiálná a nő fogalmát.

A kérdéstől teljesen zavarba jött Hipkins, aki a szavak hosszú keresgélése után azt mondta, hogy „a biológia, a nem, a gender” határozza meg a fogalmát, s hozzátette:

„az emberek maguk határozzák meg a genderüket”.

Miután még egyszer megkérték a világos válaszadásra, a baloldali politikus azt mondta: nem számított erre a kérdésre, így „nincs előzetesen megfogalmazott válasza” arra, hogy mi teszi a nőt.

Mandiner

One thought on “Lefagyott Új-Zéland kormányfője attól a kérdéstől, hogy mi a nő

  1. Valaki mondja mát el ennek a tudatlannak, hogy Magyarországon már a középiskolás fiuk is tudják a választ. Hogy mit is tanultunk annó? A nő díszítés a p@na körül, és azt is tudni kell, hogy mi is az a p@na. Az pedig az a testrész, amitől nő a nő. Tehát akinek nincs, az egy meghatározhatatlan valami.

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: