Lebukott a főnöksodratú baloldal
Sajnálatosan semmi csodálkoznivaló nincs abban, hogy a baloldali országgyűlési képviselők nem szavazták meg a házszabálytól való eltérést. Pedig erre az uniós megállapodás teljesítéséhez, s így az EU-s pénzforrások elnyeréséhez nélkülözhetetlen törvénymódosításokhoz van szükség. Inkább az ellenkezője keltett volna hatalmas meglepetést.
Abszolút nem zavarja őket, hogy éppen azoknak a pénzeknek a jövetelét próbálják megakadályozni, amelyekkel a pedagógusok, egészségügyi dolgozók fizetését lehetne megemelni. De miért nem tartanak attól, hogy ez a leleplező körülmény annyira nyilvánvaló, hogy tovább erodálhatja amúgy is rendkívül alacsony támogatottságukat?
A jelek szerint nem foglalkoznak ilyen populista hívságokkal, és ezt a különböző közvélemény-kutatási felmérések hűen tükrözik.
Úgy tűnik, nagy ívben tesznek az egyszerű halandók, közemberek véleményére. Mielőtt pszichiátriai, mazochista okokat keresnénk a jelenség mögött, érdemes rávilágítani: önfelszámoló, saját politikai táborukat csődbe juttató magatartásuk a mai nemzetközi trendeket utánozza. Az európai uniós vezetők, kormány- és államfők nagy része is ugyanezt a tömegekkel szembeforduló, érdekeiket semmibe vevő álláspontot erőlteti.
Eme öngyilkos stratégiának az oka pedig nem túl bonyolult: az internacionalista, vehemensen szélsőségesedő baloldal számára azok, akik nem értenek velük egyet, egyszerűen nem léteznek. A baloldal politikájához ugyanis az a kulcs, hogy mindig ők akarnak lenni a főnökök, és akik ezt nem fogadják el, azokat rögtön leszélsőségesezik.
Ha valaki nem az önkényesen mainstreamnek kikiáltott liberálbaloldali trendi vonalat képviseli, az automatikusan a szélsőjobboldali megbélyegző fiókba kerül és párialétre van kárhoztatva. Bízvást nevezhetjük ezt fősodratú helyett főnöksodratú politizálásnak.
Vagyis az ő morbid világképükben egy baloldali káder eleve a főnöke minden nem baloldali embernek, nem kell megindokolnia, mit miért tesz, szavaz, avagy nem szavaz meg. És akik nem fogadják el ezt a kirekesztő koreográfiát, azok megérdemlik, hogy lesújtson rájuk a proletárinternacionalizmus, a nemzetközi munkásmozgalomárok utódainak igazságosztó ökle.
Az ellentmondást nem tűrő PC-diktatúra magyarázza, miért vannak olyan szoros szimbiózisban a szélsőjobboldallal a látszólagos ideológiai különbség ellenére is. Mert azt mondják: nem baj, ha valaki fasiszta, csak baloldali legyen.
Ha pedig elfogadják a nácik a PC-t, vagyis hogy mindig, minden körülmények között a baloldal a főnök, barátságuk innentől megbonthatatlan, mint régen a Varsói Szerződés meg a KGST tagállamai, vagy Molotov és Ribbentrop, azaz Hitler és Sztálin között.
Ha mindezt átlátjuk, mindjárt érthető, miért vallja be nyíltan Annalena Baerbock zöld szélsőbaloldali német külügyminiszter, hogy neki a német polgároknak tett választási ígéretei, miniszteri esküje mit sem számít, csakis és kizárólag az ukránoknak adott ígéreteit hajlandó teljesíteni.
Azért, mert az ő szemében csak azok a választók számítanak, akik vele egyetértenek és szélsőbaloldali eszméket követnek.
Ugyanígy Ursula von der Leyennek sem okozott semmi problémát, hogy nyíltan megfenyegesse az olasz embereket, hogy ha nem jól döntenek a választáson, úgy járhatnak, mint a lengyelek és a magyarok, mivel vannak erre eszközeik.
Az Európai Bizottság elnöke, aki papíron csak hivatalnok, honnan vette a bátorságot, hogy egy szuverén ország szuverén állampolgárait megfenyegesse?!
Onnan, hogy a valódi főnökei az amerikai Demokrata Párt élén éppen akkor haragudtak volna rá, ha emberszámba veszi azokat az olaszokat is, akik nem fogadják el a tengerentúli főnöksodor diktatórikus direktíváit. Ők ugyanis legszívesebben csak a baloldali embereknek adnának szavazati jogot, vagy legfeljebb azoknak, akik elfogadják a baloldal monopóliumát. Valójában tehát ők követnek embertelen elitista, kvázi fasiszta irányvonalat, ami szöges ellentétben áll a valódi európai értékekkel.
Mi viszont az egykori szovjet hódoltság területén ismerjük, mert elszenvedtük azt a totalitárius hatalmi berendezkedést, amelynek idején aki nem volt kommunista párttag, az nem volt senki és semmi. Emiatt szavazzák le magyarországi lerakataikat, ügynökhálózatukat, a magát valami okból baloldalnak hívó bandát négyévente a magyar választók.
A polgárok átlátnak a szitán és tudják, hogy a retrokommunista pereputty mindig az emberekre hivatkozik, ám csak saját magukat és a hozzájuk törleszkedőket értik az ember nevezet, meghatározás alatt. Így aztán az sem zavarja a hazai külföldkiszolgáló globalista álbaloldalt, hogy megint lebuktak, miután még úgy sem hajlandók támogatni a törvénymódosításokat, hogy azokat éppen Brüsszel kérte tőlünk. Holott tudniuk kellene: nélkülük is sikerül majd végül megszavazni az EU-tól nekünk jogszerűen járó összegekhez való hozzájutáshoz szükséges kormányzati előterjesztéseket.
Kiemelt kép: Illusztráció (Fotó: Flickr)
Megyeri Dávid / Magyar Nemzet