Megszólalt a rendőrség a Lázárinfón történt botrányról: Eljárás indult a provokátor ellen
Nem történt rendőri intézkedés a Lázárinfó 2026. január 29-én Gyöngyösön tartott rendezvényén – közölte szerda este a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A police.hu-n szerdán megjelent közleményben azt írták: „A szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség a résztvevők közül senkit nem igazoltatott, kép- és hangfelvételt nem készített.”
Mint ismert, a múlt heti Lázárinfót provokátorok zavarták meg. Orbán Viktor miniszterelnök fizetett provokátoroknak és bűnözőknek nevezte a rendbontókat, és szégyennek minősítette az esetet.
Az elkövetőkről az utóbbi napokban több személyes adat is megjelent. Lázár János előzőleg azt mondta, hogy ezek az információk a rendőrségtől származtak. „A rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentette a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai tudhatnak” – fogalmazott a tárcavezető.
Az esetről, illetve az azóta történtekről Pócs János a közmédia 48 című műsorában azt mondta, hogy „maffiabűnözők támogatják a Tisza Pártot”.
Kiemelt kép: Lőcsei Lajos, momentumos országgyűlési képviselő (Fotó: Lázár János Facebook-oldala)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












