Külföldről irányították a szerb ellenzéket a választások előtt
Alig egy hete előre hozott választásokat tartottak Szerbiában, amelyet Alekszandar Vucsics elnök pártja, a Szerb Haladó Párt nyert meg. A B92.net szerint a szerb vezető hangsúlyozta, hogy a választásokat külföldről akarták befolyásolni, és ezzel meg akarták sérteni Szerbia szuverenitását.
Vucsics azt állítja, hogy a szerb ellenzék képtelen elviselni a vereséget, ezért folyamatosan választási csalásról beszélnek, ám ennek semmi jelét sem látni. A szerbiai ellenzékről a következőket nyilatkozta:
Tiszteletben tartom a szavazataikat, a 900 000 embert, de tiszteletben tartom a mi 1 800 000 szavazatunkat is. Ne játsszanak úgy, mint a gyerekek. Belgrádban semmi kifogásuk nincsen. De hol van az a negyvenezer szavazó a Boszniai Szerb Köztársaságból? Soha nem tudták beismerni a vereséget.
Az államfő a szerb ellenzéket gyerekekhez hasonlította, akik nem tudnak veszíteni. Több európai politikai vezető is gratulált az államfőnek, elismerve ezzel, hogy tiszta és demokratikus voksoláson nyert Vucsics és pártja.
Hatóságaink kivizsgálják és a végére járnak a külföldi befolyásolásnak. Megmutatjuk az egész világnak, hogyan valósul meg ez a fajta beavatkozás a független országok folyamatiba
– jelentette ki az elnök, akinek a dühe érthető, hiszen a szerb ellenzék ugyanúgy viselkedik egy kínos vereség után, ahogy a magyar dollárbaloldal szokott.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: : Alekszandar Vucsics szerb elnök szavazás után nyilatkozik az előre hozott szerbiai választásokon Belgrádban (Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







