Kövér bocsánatkérést vár a kitelepítésekért, amin Korčok felháborodott
POZSONY | A szlovák külügyminiszter, Ivan Korčok (SaS-jelölt) a közösségi oldalán élesen bírálta Kövér Lászlót (Fidesz), a Magyar Országgyűlés elnökét a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművénél mondott beszédéért. Korčok sérelmezte, hogy Kövér a saját történelemértelmezését Szlovákiában adta elő.
A szlovák tárcavezető a bejegyzésében Kövér hétfőn Somorján mondott beszédére reagálva bírálatot fogalmaz meg, de nem nevezi meg, hogy a magyar házelnök mely állításai képezik a kritikája tárgyát.
Korčok azt írja, nem tagadja Magyarország jogát, hogy a történelmet saját értelmezése szerint lássa, de azt kéri, hogy a múlt eseményeivel Szlovákia tiszteletben tartása mellett foglalkozzon. Szerinte az, ahogy a vezető magyar köztisztviselők megnyitnak bizonyos történelmi kérdéseket, ellentétben van a jó kapcsolatok építéséről szóló kijelentéseikkel. „Fel vagyok háborodva azon, hogy Budapestről a közös történelmünkre vonatkozóan, folyton nekünk szánt üzeneteket és kioktatásokat hallunk” – írja a szlovák külügyminiszter, és hozzáteszi: „Elhatárolódom attól, hogy Magyarország második legmagasabb közjogi méltósága szükségét érzi annak, hogy Szlovákia területén a történelemről alkotott saját látásmódját prezentálja.”
A szlovák tárcavezető szerint a magyar közjogi méltóságoknak tartózkodniuk kellene attól, hogy Szlovákia területén beszéljenek arról, miként értelmezik a történelmet. Korčok szerint ők is megtehetnék ugyanezt, de mégsem mennek Magyarország területére, hogy ott a saját történelemszemléletüket bemutassák. Ezt a Magyarország iránti tiszteletből nem teszik. „Illetve azért, mert a háború utáni rendezés kérdése lezárt téma, és a kapcsolataink építése során a jelenre és a jövőre szeretnénk koncentrálni” – teszi hozzá. Korčok arra kéri Magyarország képviselőit, hogy legközelebb jobban válogassák meg szavaikat, és kezeljék Szlovákiát egyenrangú partnerként.
A teljes cikk az ujszo.com oldalán olvasható.
NIF
Kapcsolódó:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







