Kónya-Hamar Sándor: Kolozsvár – Mátyás király szobra előtt
(A hírre, hogy Kolozsvárott, a román polgármester sem akar magyar kormánybiztost)
12O évvel ezelőtt Ady Endre „Ismeretlen Korvin-kódex margójára” című írásában panasz és hit összefonódásával méltatta a reneszánsz magyar királyt, aki szerinte:
„..elsőnek látott bé Európába, s oda is kapcsolta magát Európához, lelkébe engedett mindent, ami jött s produkálta a legmerésszebb produkciót, az egészen újat..” S 32 éves uralkodása a magyar történelem utolsó boldog és fényes korszaka volt!
12O évvel ezelőtt valami hasonlót érezhetett és gondolhatott Fadrusz János is, hiszen Mátyás-szobra azóta is a történelem és mítosz, a feladat és az eszme monumentális öröksége és állandósága Kolozsvár változó valóságában.
Fadrusz János tehát azt érezte és valósította meg kitűnő művészi érzékkel, amiben Hollós Mátyás hite is gyökerezett. Azt, hogy a történelem béklyóitól való szabadulás és megújulás lehetőségének felismerése, méltóságot és önbizalmat kölcsönözhet és kölcsönöz mindenkor egy népnek, s egyben olyan univerzális emberképet tart elébe, amely elfogadható és követhető is.
Igen, olyan reneszánsz királytükör van előttünk, melyből az államférfi, politikus és hadvezér, humanista uralkodó és építőmester, de a király, mint ember és férfi is visszanéz szülőhelyére, szülővárosára még ma is!
Visszanéz, abból sz időből, abból a korból, melyben az elsőszámú közméltóság királyi rangja és hatalmi köre azáltal is megszerezhető volt, akinek származása esetleg nem volt tiszta és egyeneságú dinasztiai értelemben, sőt, más egyszerűbb nemzetségből is fakadhatott, még ha csak részben, csak apai ágon is.
Ötszáz évvel ezelőtt tehát lehetséges volt a magyar királyi reneszánsz és humanista vonatkozásban az, ami ma, itt és most, Erdélyben és Romániában, demokratikus rendszerben és köztársaságban, aligha lehetséges! Így ez olyan történelmi és politikai tanulság és bizonyság, mely a 21. században is nagyon elgondolkodtató…!
„Én királyom, nagykirályom, ki születtél Kolozsváron!”- sóhajtotta Kányádi Sándor a 2O. századi Bécsben, Mátyás nyomdokait kutatva.
És sóhajtjuk és érezzük fohászként ma valamennyien, ha az ide alig száz méterre lévő szülőház előtt, naponta eljárunk, és dobban bennünk az emlékeztetés: „..az ember nem születik férfinak, de azzá válik, azzá válhat..!”
Ahogyan azzá lettek, azok voltak elődeink, akik 187O és 19OO között – alig harminc év alatt, -Kolozsvárt, lendületes építéssel, józansággal, s a veszteség utáni újjászületett akarattal-kitartással-megértéssel, európai várossá tették!
Mert férfinak lenni, a Funar-korra emlékeztető főtéri és mai lélekbeni gödrök fölött, ma is, nagy történelmi és politikai alkalom…!
Hiszen, Kolozsvárott, Európa felé, éppen Mátyás szobra előtt vezet át az a damaszkuszi út…!