Kónya-Hamar Sándor: AMI EGY CSOÓRI – INTERJÚBÓL KIMARADT (Avagy ki is az új világhatalom és világrend eszmei megálmodója?)

A 90 éves Csoóri Sándor emlékére

A migránsügyet megcélzó magyarországi népszavazás (2016. október 2.) előnapján, mi is járhatott kiűzhetetlenül s mindegyre az agyamban? Éppen az az emlék, mely újra felidézte, a – 2016 szeptemberében elhunyt, s 2020-ban az immár 90 éve született- Csoóri Sándorral készült mélyinterjút, melyet Budapesten kezdtünk el, majd Nagyváradon fejeztünk be az 1992-es szökőév utolsó februári napján, nem messze a 175. éves Arany Jánost ünneplő Szalontától.

Ennek a beszélgetésnek egy része (az irodalmi) viszont csak a Korunk 2010. szeptemberi számában,(A jónási kötelesség lázbeszéde), Csoóri Sándornak jóval 80. születésnapja (február 3.) után láthatott napvilágot. S hogy miért olyan későn? Mert a benne elhangzott „gyúanyagnak” számító kijelentéseket a szerkesztőség – Soros Alapítványnál is tisztséget vállaló – egyik tagja, történetesen éppen a főszerkesztő-helyettese, az „érintőleges részeket” kihagyatni szerette volna, és így – meghúzva – megjelentetni, a folyóiratszám törzsanyagának szánt interjút. Amit sem a szerző, sem interjúalanya nem fogadhatott el. De ezt a „cenzúrázásnak is beillő kísérletet”, jóval később, 2014-ben megírtam és meg is jelent a Bp.-i Hitel 2015.4 számában (Cenzúra itt? Cenzúra ott?). De abba sem került bele minden, mint ahogy kimaradt az ominózus Soros-kijelentésnek az a ma is megdöbbentő – s napjaink migránsáradatát támogató és pénzelő, egyértelmű szerepét bizonyító része-, mert végül is az, a nemrégen elhunyt Csoóri Sándor kérésére történt, az „egyszer úgyis minden közölhető lesz, leginkább csak a halálom után!” megjegyzéssel.

De mivel, a minden közléskor kihagyott részeket, utólag nagyon is igazolták és igazolják a nagyvilági és európai politika 20. és 21. századi eseményei, kénytelen vagyok a megírt kéziratból rekonstruálni – (mert a reporterfonomat és minden minikazettát (melyeken a felvett beszélgetéseket őriztem, s így a Csoóri Sándorral készültet is) egy 1993 -ban (!) történt – kolozsvári lakásunkat feldúló – betörés alkalmával végleg eltüntették, s máig sem derült ki, hogy kik?!)

Tehát, teljes egészében leközlöm azt a mindenkor „kihagyott”, s az első gépelt változatból általa kihúzott beszélgetésrészt is (melyet most zsinórírásban pótolok), melyet Csoóri Sándor eredetileg a következőképpen mondott el:

„Valójában akkor még nem értettem sokak véleményét és szándékát. Persze, én tudtam és tudom az eredetét az egésznek, de nem tudom bizonyítani. Elmondom most mégis neked, de hát nagyon messze vezetnek a szálak. 1985-ben talán, már nem emlékszem pontosan az évre, amikor Soros György Magyarországra jött, és összehívott ötünket, és közölte velünk, hogy szeretné megalapítani a Soros Alapítványt a Magyar Tudományos Akadémiával közösen, hát ott ült mellettem, s egyszer csak oda szólt hozzám, és azt mondta, hogy „téged szeretnélek beválasztani a kuratóriumba, de nem tehetem meg, mert te, ti a kisebbségi kérdések miatt meg fogjátok buktatni Kádárt és Aczélt.” 1985-ben tehát bizonyos fokig védte, féltette őket. S én azt mondtam neki: „Gyuri, sajnos nem tudjuk megbuktatni őket a kisebbségi kérdések miatt”. Erre azt mondja, hogy „hát lehet, hogy nem, de egyébként is nektek nem a kisebbségi kérdéssel kellene foglalkoznotok, hanem az emberi jogok kérdésével, azzal ami a mai európai politikában, a világpolitikában érthető, közérthető forma.” Mondom neki, hogy „nem egészen úgy van ez, mert hát, hogyha ismernéd a kisebbségi helyzetben lévő magyarokat és sorsukat, de másokat is, akkor tudhatnád, hogy ez egy nagyon komoly dolog, és igenis beszélni kell a kisebbségek helyzetéről, sorsáról”, Mire Soros „Ne gondold, hogy a kisebbségek sorsát Európában valaha is megoldják. Ezzel már nem törődik – a nagyhatalmakról van szó – senki. Ez ma már nem téma. Mert Közép-Kelet-Európában rövidesen a kommunizmus fog megbukni, és Európában is a globalizációt kell előkészíteni, és segíteni. Mert lesz Európa e részének kb. 25 éve, hogy újraépítse polgári demokráciáját s a nyílt társadalmat is. De rövidesen Európa gondja az lesz, hogy hogyan őrzi meg keresztény értékrendjét egy olyan készülő „világállamban”, melynek ő is a része kell legyen, de előbb nagyon meg kell változnia. Ezért Európát, határain kívüli népek özönlik el majd, ahogy ez a Kalergi-tervben is le van írva. Az ezt követő 25 évben pedig a keresztény Európa meg fog szűnni, s az új Európában már nem lesznek sem nemzeti többségek, sem nemzeti kisebbségek, csak emberi és közösségi jogok. Ezért támogatom ezt én is, a Warburg-dinasztia örökébe lépve.”

Fel sem ocsúdhattam meglepetésemből, mert egy fordulattal így folytatta: „meg különben is azt mondta az anyám, te Gyuri, ha a magyarok Erdélyt emlegetik, akkor másnap, Budapesten már viszik a zsidókat.” Mondtam neki, hogy „Gyuri, édesanyádat megértem, aki szörnyű időket élt át, és hogy jogosan jut eszébe minden emlék a múltjából, de téged már nem értelek meg, aki ezt fölidézi, és ezekkel még érvelni is akarsz.” Rám is csattant: „értesz, nem értesz, az a te dolgod. De azért érvelek most neked, hogy éppen te is megértsd a ránk, a rátok váró jövőt. És megismétlem, nem ismered a Kalergi páneurópai tervét?”

Jó, hát a beszélgetésünk ott maradt a levegőben, de az én fejemben is. S valamilyen ügy kapcsán a választások idején (1990), Pécsett valaki fölhozta, és szóba került a Soros Alapítvány, s az a támogatás, amelyet ő adott bizonyos politikai köröknek, ha nem is köröknek, hanem személyeknek, akik tagjai voltak azoknak. És én erre válaszoltam, és elmondtam ezt a történetet. Gyanútlanul mondtam el, mert azt gondoltam, hogy ami Magyarországon és velem történik, azt miért ne mondhatnám el. És hát ettől egy fergeteges indulat szabadult el, mert kimondtam azt, amire még Soros sem számított, – nem csak azt, hogy 1985-ben még védte Kádárt és Aczélt, – hanem azt is, hogy mi vár Európára, és ránk, európaiakra a 21. században. Ez olyan hátteret adott annak az össztűznek, ami rám zúdult, hogy én erről már nem beszélhettem, s kedvem sem volt róla beszélni. És ma sem szerettem volna erről beszélni, ha szép lírai kérdéseddel nem győztél volna meg.”

Kérdésem pedig a következő volt: „Az igazságok érvényesítési módja a nyílt kimondás is. Én nem akarlak visszacsalni annak a kísérteties vitának a medrébe, melyet naplód (Nappali hold) egyik passzusa robbantott ki 1990 őszén, és tartott 1991 nyaráig, de sokadmagammal úgy éreztem, hogy „kőfalnak” futtatnak mindhárom felvonásában a színjátéknak. És mert köztudottan az első felvonás a Kertész Ákosnak írott válaszoddal (A mélypont) zárult, otthon, de talán Erdélyben is elvárták volna, hogy a második, illetve a harmadik felvonás is így végződjön. Persze, mint ahogy a Korunk „Erdély és a zsidóság” című súlypontos számában is megírtam, újabb válaszaid parázsra vetett olajágként csak tovább lobogtathatták volna a vitát…Tennél erre egy kitérőt?”

Megtette! Majd miután a Korunk nem közölte az 1992. áprilisi számában (súlypont: Ami a múltból élni segít, címmel), csak – mint említetten – a 2010. szeptemberi számában, Csoóri Sándor két megfogalmazott kikötésének, feltételének a tiszteletben tartásával: 1.) utóiratban írjam meg, hogy miért nem jelenhetett meg a folyóirat 1992. húsvéti számában, és 2.) hogy a globalizációs célzást, illetve Európa 21. századi sorsának „megjövendölését” ez alkalommal is hagyjam el.

Persze, akkor még nem voltunk abban a helyzetben, mint most 12 évvel később, 2022-ben. De a Szakolczay Lajos által szerkesztett életmű-sorozatban megjelent könyvbe ( Az elhalasztott igazság, 2011, Nap Kiadó Bp.) is a Korunk-változat került be. Szakolczay viszont, felvezető előszavában megírt, egy-két hozzáfűzésében, valami olyasmit, amire viszont a londoni cenzúrát-figyelő központ budapesti ügynökei is felfigyeltek, és mint szerzőt, felkértek az eset irodalmi megfogalmazására. Azt viszont a Korunk nem vállalta, csak a Hitel 2015.4 száma közölte.

Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy amikor 2010 októberében a Korunk 2010. szeptemberi és októberi számának a budapesti bemutatójára kerülhetett volna sor (az MTAK nagytermében), Cseke Péter, egykori szerkesztőtársam felkérésére, én is megjelenhettem volna a bemutatón (mint a Csoóri-interjú készítője). A szerkesztőségi adminisztráció, ma sem egészen tisztázott, döntéséből fakadó méltánytalanság miatt viszont, mégsem lehettem jelen. Az előzetesen értesített Csoóri Sándorral pedig arról egyeztettem, hogy – kezdeményezésére – éppen a kihagyott beszélgetésrészeket kellene – mintegy jóvátevő pótlásként – bemutatni, hiszen „már eljött az ideje”. Hiányom miatt viszont, Csoóri Sándor és baráti köre sem jelent meg a bemutatón.

Nem történhetett meg tehát az, amiről most nekem kell, a teljesség és történelmi igazság kedvéért, mégis(!) beszámolnom. Hiszen Csoóri Sándorral én személyesen soha többé nem találkozhattam és meg sem beszélhettem az említetteket.

Amit még nem hallgathatok el: Amikor 2005 májusában telefonon értesítettem Csoóri Sándort arról, hogy a parlamenti diplomácia jegyében, parlamenti megfigyelőként (s azt követően, 2007-ig teljes jogú, megbízott képviselőként), hosszabb időre az Európai Parlamentbe, Brüsszelbe költözöm, így „ruházott fel”: „Gratulálok! És legalább alkalmad lesz, egészen pontosan megtudni, hogy ki is az a Kalergi!” És 2005 és 2007 között, az EP titkosított dokumentációs központjában, valóban megtudtam.

Ki is tehát az a, teljes nevén Richard Coudenhove-Kalergi? Osztrák–magyar diplomata apától (Heinrick C.-K) és japán anyától (Mitsu Aoyama, szamurájcsalád lánya, teljes nevén ezért Richard Nicolaus Eijiro van Coudenhove-Kalergi) származó történész, filozófus és diplomata, akinek nevét egyetlen forrás vagy tankönyv sem említi, s mégis az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját!

1894. november 16-án született Tokióban, s meghalt 1972.július 27-én az ausztriai Schruns-ban. 1923-ban a névtelenségből „Páneurópa” c. könyvével (s abban az „egységes Európa” eszméjével) tört ki s egy csapásra világhíres lett. Még előtte, 1922-ben, Bécsben megalapítja a Páneurópai Mozgalmat, melynek haláláig elnöke marad. 1931-ben Sztálinról ír könyvet (Stalin&Co. címmel), majd 1937-ben Hitlerről is „Teljes nemzet – teljes ember” c, jóllehet az európai fasizmus felemelkedésével és terjedésével egyidőben a Kalergi-tervet törölték, és a Páneurópai Mozgalmat szétverték. (Cseke Pétertől értesültem, hogy ugyanabban az időben az Erdélyi Fiatalok nevében, Jancsó Béla is támadta, Mikó Imre pedig egyszerűen leírta, mint politikai lehetőséget. Ligeti Ernő viszont még 1926-ban a Korunk Könyvtára sorozatban írja meg lelkes ismertetését „A páneurópai mozgalom” címen. De a Keleti Újság is egész oldalas interjút közölt, valahányszor a politikai támogatás megszemélyesítői is kimerítően nyilatkoztak. Aristide Briand volt francia kormányfővel is például).

A második világháború után, 1945-ben a mozgalom – Kalergi kitartó és megszállott tevékenységének, valamint politikai (Ignaz Seipel osztrák kancellár és Karl Renner miniszterelnök, a francia Léon Bloum és Aristide Briand) és pénzvilági (az amerikai bankár Max Warburg) kapcsolatainak köszönhetően –, újra redivivusát éli. Olyanok szegődnek még hívének és eszméje szószólójának, mint maga Churchill, Benes, Masarik, Albert Einstein, Konrad Adenauer, Robert Schumann, Jean Monet s az olasz Alcide de Gaspari (közülük hányan éppen az Európai Unió alapító atyái?!). Hiszen Churchill híres zürichi beszéde, nem éppen az egyesült Európáról szól? Sőt, Churchill és a B’nai B’rith elnevezésű zsidó szervezet s a New York Times támogatásával, Kalergi tervét elfogadja az USA kormánya is, s ennek eredményeképpen a CIA is „belefog” annak végrehajtásába. Minek következményeként, – s a „világállam” megteremtéséért – bizonyos pénzügyi körök, szabadkőműves páholyok és illuminátusok is nyíltan bekapcsolódnak a „kísérletezésbe”, először is az „egységes Európa” megvalósításába.

Ám az első kísérleti változatot, San Franciscoban hozzák létre 1945. június 6-án, s az nem más mint az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

Kalergi kezdeményezésére, s a pénzhatalmi világelit támogatásával, 1947-ben létrehozzák az Európai Parlamenti Uniót, még behívásos alapon. Háttérhatalmi szervezetek nevében, Paul Warburg, az USA Szenátusa előtt ilyen bejelentést tesz 1950. február 17-én: „ Világkormányt fogunk csinálni, akár tetszik önöknek, akár nem. Az egyetlen kérdés már csak az, hogy ez a kormányzat vajon megegyezés vagy hódítás által születik majd meg!”

Kalergi pedig, most már hivatalos támogatásra és felkérésre elkészíti, illetve véglegesíti Európára vonatkozó tervét a „Der Praktischer Idealismus” c. könyvében. Melyben rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit a harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen és sok nemzetiségű sokaság (akárcsak az ókori Egyiptomban!), melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni. Tehát olyan ember alatti emberekké kell tenni a jelenlegi, honos és fehér európaiakat, akiknek nincs nemzeti identitásuk, saját anyanyelvük és anyanyelvi kultúrájuk, valamint már történelmük, múltjuk sem, csak általuk elképzelt jövőjük, melyben biztosan, garantáltan uralkodhat felette az új hatalmi elit.

De, ki lett 1945 után, a jövendőbeli, új hatalmi elit, az új világhatalomban?

Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére – kiművelte és pénzügyi, valamint katonai szempontból is erőssé tette azt a népet, – éppen azért, hogy a jövő társadalmi elitjét képezze! – mely a gettók börtönéből szabadulva vált Európa új szellemi és gazdasági arisztokráciájává. S azért is, mert a zsidó emancipáció (melyet 1849-ben már Kossuthék is támogattak!) zúzta szét valójában Európa hagyományos feudális arisztokráciáját, tehát a helyébe is léphet!

Az európai kultúra, köztudottan tartós alapja a görög és keresztény hagyomány. Mottója Szent Ágoston egyik kiemelt mondata: „In neccesarius unitus – in dubiis libertas – in omnibus caritas.”(Szükségben egyetértés, kétségben szabadság, de mindenekelőtt tevékeny szeretet!) Ezt kell kellőképpen és haladéktalanul kihasználni mindvégig! És elfogadtatni, amit például az ENSZ, 2000 januárjában letett jelentésében is közzétett „Immigration replacement: A solution to declining and aging population” címmel. Mely szerint is, Európának 2025-ig 159.000 000 bevándorlóra van szüksége. S mindezt nemes és haladó, ugyanakkor humanitárius cselekedetként kell értelmezni, támogatni és elfogadtatni!

Ennek érdekében, Kalergi eredeti és megfogalmazott elképzelése is miről szól?

1. nemzetállamok felszámolása s a patriotizmus megszüntetése, nyilván ideológiai eszközökkel is

2. nemzeti kormányok fokozatos kiszorítása a politikai és gazdasági hatalomból

3. a politikai és gazdasági irányítást a multinacionális cégek irányítása kell juttatni

4. a vallásosság, az istenhit és az erkölcsiség jogi felszámolása (esetleg egy ateista világvallás létrehozása)

5. a családi szerkezet bomlasztása

6. a magántulajdon megszüntetése

7. kaotikus állapotok létrehozása

8. világkormány megalakítása

Kalergi további javaslatai Európa átalakítását illetően:

1. Létre kell hozni a nemzetállamok közös külbiztonsági, valuta, környezetvédelmi, gazdasági és szociális politikáját, de nem a katonai védelmét!

2. Létre kell hozni egy európai központi bankot! (Van már Európai Központi Bank!)

3. Létre kell hozni a mindenható, parlamenti hatásköröket is gyakorló Európai Kormányt! Csökentett hatáskörű Parlament már van, bizottságosdival, tehát nevén még nem nevezett kormány is létezik, de tovább kell lépni!

4. A határellenőrzés teljes megszüntetése!

5. A teljesen szabad piac megteremtése!

6. Szabad tőke-, munkaerő-, és eszmeáramlás!

7. Nemzetek és rasszok teljes eltörlése!

8. Az EU vezetőit pedig olyanok közül kell kiválasztani, akik beavatottak, egyetértők s így végrehajtók is egyidőben!

9. Az egységes Európáért végzett munkát kellőképpen díjazni és honorálni kell!

Ezt a díjat, még Nagy Károly-díjként, elsőnek ő vehette át 1950-ben az európai egység megteremtésében játszott szerepéért, amelyet Aachen városa adományoz azóta is azoknak, akik a legtöbbet tették Európa egységesítéséért. Majd 1973 után, Kalergi Európa-díjként kétévenként adományozzák az arra érdemeseknek. Legutóbb Angela Merkel német kancellár, és Herman van Rompuy (az Európai Tanács elnöke) részesült e kitüntetésben! (S a legújabb hírek szerint,2020-ban, Románia jelenlegi államelnöke, Klaus Johannis is megkapta, ismét Nagy Károly-díjként. Nagyon jellemzően, az általános európai tiltakozás ellenére is! Azóta már át is vette!)

Richard Coudenhove-Kalergi 1972-ben hunyt el. Fiatal korától, annak a bécsi Humanitas nevű szabadkőműves páholynak volt a tagja, melynek gyaníthatóan (de valaha is aligha bizonyíthatóan!), mások is! Utóda a Páneurópai Mozgalom élén Habsburg Ottó lett. 1979-ben, a már választott Európai Parlamentben, Habsburg Ottó első beszédében kifejtette, hogy Páneurópa egész Európát magában foglalja, s ezért nem állhatnak meg a jaltai határoknál. És nem is álltak meg. Az Európai Unióba késedelem nélkül befogadták, az 1989 után „felszabadult” (mi alól? vagy mi alá?- kérdezte nemrégen Vytautas Landsbergis volt litván államfő, képviselőtársam), posztkommunista államokat is. S ennek eredményeként kerülhettem én is – először megfigyelőként, majd megbízott képviselőként – az Európai Parlamentbe. S mert nem mondhattam el soha nyilvánosan azt, amit ott megtudtam, s 2010 októberében, Csoóri Sándor oldalán is elmondhattam volna, hát megteszem most.

Annál is inkább, mert 2016 októberében már teljesen nyilvánvaló lett, hogy Európában mit is szolgál az elkezdődött migránsáradat. Mindenekelőtt kiemelten a nemzetállamok felszámolását. De főleg a kereszténységnek, mint legyengített vallási közösségnek a lenullázását, egy másik vallási hit fanatikus híveinek közreműködésével. S hogy van az, hogy nem csak Ázsia különböző régióiban, de már Nyugat-Európában is keresztény papokat és lelkészeket gyilkolhatnak úgy, hogy maga a Pápa is csak elnéző mosollyal nyilatkozik?! Vagy elegendő megtekinteni azt a világhálón is szórt fényképet, melyen I. Ferenc pápa kezet csókol a „szegény öreg zsidó bácsiknak”. Akik nemcsak pénzelték őt pápává választásakor, de mostanában a birtokukban lévő, s az Újtestamentumból kihagyott, nem kanonizált s titkosított Barabás Evangéliumával is zsarolják a Vatikánt. S azzal bármikor éppen a kereszténységet és egyházát roggyantanák meg elméleti és eszmei alapjaiban.

Hogyan is, illetve milyen bibliai idézetre épített kérdéssel indítottam az 1992-ben Csoóri Sándorral készített és megvalósított „mélyinterjút”?.

”Úgy indítanám ezt a beszélgetést, mint aki maga is tudja, hogy a Szent Hal mindig közbejön, de hát nem feledheti a híres szentírásbeli toposzt (János 8:32), mely szerint: „megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Mert mi más segítene élni a múltból, ha nem az igazság?!”

2016. október 1-én, az immár teljesen szabaddá lett Csoóri Sándor emléke előtt is fejet hajtva, törleszthettem ezt a valóban szabaddá tevő, de életveszélyes adósságot!

2022. októberére pedig már beigazolódott minden fentebb leírt jóslat vagy előre látott, tételes igazság! Melyet a idei, február végétől dúló, látszatszinten orosz-ukrán konfliktus is előre vetít, amely valójában az új világhatalom és rendért való, kiszámíthatatlan küzdelem nyitánya!

Kiemelt kép: Magyar Nemzet fotó

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)