Kocsis Máté: ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz
Minél több ország vonódik bele az ukrajnai háborúba, annál nagyobb iramban haladunk egy világháború felé – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, kiemelve: ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz.
Kocsis Máté a kormánypártok nevében közölte: az utolsó lehetőségig fognak azért küzdeni, hogy a béke és a tárgyalások kikényszerítése felé menjenek a dolgok, ne a háborús eszkaláció, ne a fegyverszállítások és ne a halottak számának növekedése felé. A magyar baloldal nem ilyen, ők nem támogatták a békepárti határozati javaslatot a parlamentben – tette hozzá. Álláspontja szerint a magyar baloldal a magyar érdekekkel szemben egy háborúpárti érdekcsoportot képvisel, ahogy már a tavalyi országgyűlési választások idején is tette, az orosz-ukrán háború kitörése óta pedig egyértelműen háborús retorika mentén politizál.
A magyarázat egyszerű, a magyar baloldal „azt a feladatot kapta dollárért cserébe, hogy a háborúpárti álláspontot képviselje Magyarországon, mert ez az amerikai érdek” – fogalmazott Kocsis Máté, megjegyezve, az európai országok jelentős része is ebbe az irányba tart.
A nagyobbik kormánypárt politikusa szerint Oroszország és Ukrajna háborús konfliktusa kiszélesedett, a nyugati hatalmak pedig ahelyett, hogy erejüket, befolyásukat és katonai fölényüket a béke vagy az azonnali tűzszünet kikényszerítésére használnák, egyre nagyobb hatásfokú és erősebb fegyverek szállításával egyre jobban belesodródnak a háborúba.
„Lépésekre vagyunk attól, hogy nyugat-európai, vagy a konfliktustól nyugatra lévő országok katonákat is küldjenek Ukrajna területére, a mi álláspontunk szerint éppen ez az, amit el kellene kerülni”
– hangoztatta a Fidesz frakcióvezetője.
Arra a felvetésre, hogy a baloldal a hasonló tartalmú ENSZ-határozat elfogadását javasolta a parlamentnek, Kocsis Máté úgy válaszolt, a magyar Országgyűlésnek a magyar szempontokat és érdekeket kell elsősorban figyelembe vennie.
Úgy azért nehéz békepártinak lenni, hogy fegyverszállításokat követelnek, a háborús retorikát használják katonák küldésére – jegyezte meg, megerősítve: ez szinte feloldhatatlan politikai ellentétet okoz a kormánypártok és a baloldal között.
Kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője elmondta: a legerősebb politikai válasz, amit Magyarország adhat az őt ért politikai-gazdasági nyomásgyakorlásra és kihívásra, az éppen az Országgyűlés békepárti határozata.
Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról szólva kifejtette, a Fidesz-frakció a helyszíni egyeztetéseket követően végül támogatta Finnország csatlakozását a szervezethez, a svédek esetében még zajlik egy egyeztetési folyamat, így ebben a kérdésben később hoznak döntést.
A magyar kormány elkötelezett a svéd csatlakozás mellett, a kormánypárti frakció azonban továbbra is megosztott a kérdésben, de megpróbálják rendezni a konfliktust – közölte Kocsis Máté.
Kiemelt képen: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…