KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kibertámadás ért számos német kormányzati intézményt

Kibertámadás ért Németországban számos tartományi és szövetségi állami intézményt – jelentette csütörtökön az ARD országos közszolgálati televízió.

A kedden indított első hullám óta országszerte egyre több helyen észlelnek állami szervek weboldalainak megbénítását célzó úgynevezett túlterheléses (DDoS) támadásokat.

Berlinben például a tartomány történetének legnagyobb szabású támadását regisztrálták a szenátus – a helyi kormány – oldalai és a berlin.de kormányzati portál ellen. A főváros körül elterülő Brandenburg tartományban egy sor online ügyintézési szolgáltatás is leállt.
Több tartományban nyomozást indítottak a helyi hatóságok a szabotázs miatt. Alsó-Szászországban az első adatok “oroszbarát háttérre” utalnak – nyilatkozott az informatikai bűncselekmények területén illetékes verdeni ügyészség szóvivője. A tartományi belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a számos rendőrségi honlap elérhetetlenné válásával kedden indult támadás elhárításán még csütörtökön is dolgoztak.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában, Schleswig-Holstein, Szász-Anhalt, Szászország, Saar-vidék és Türingia tartományban is regisztráltak túlterheléses támadást kormányzati oldalak ellen.

Támadás érte az ország nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységét összehangoló szövetségi minisztérium egyik új portálját is, amely az Oroszország ellen védekező Ukrajna újjáépítését szolgáló kezdeményezéseket fogja össze. Egyelőre vizsgálják, hogy van-e kapcsolat az ügy és a tartományi kormányok elleni támadássorozat között.

Kiemelt kép: illusztráció

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Lavrov: Ukrajna és a Nyugat nem szándékozik békét kötni

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük