KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Készülőben az emberiség utolsó nagy háborúja?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A török légierő Szíria fölött lelőtt egy orosz vadászbombázót, azaz megtámadta a Közel-Keleti országban legálisan állomásozó orosz kontingenst! Mivel Törökország a NATO tagja, ezt a tényt úgy is lehet kezelni: A NATO lelőtte az orosz repülőgépet, egy olyan Észak-atlanti szövetségen kívüli – ország légterében, melyben ilyen cselekedet végrehajtására az ország legitim vezetőitől felhatalmazással nem bírt, azaz agressziót követett el! Ennek következményei beláthatatlanok!

Az alábbiakban elfogultságmentesen megkísérlem elemezni magának a légi akciónak a hátterét, és esetleges következményeit, több szempontból is:

Törökország az Iszlám Állam (IÁ) tevékenységének fő haszonélvezője. A Szíriából és Irakból az IÁ által rabolt, és áron alul értékesített kőolaj, török finomítókba került, illetve török közvetítéssel cserélt gazdát, melyért cserébe a törökök fegyverzetet szállítottak az Iszlám Államnak jó nagy áron, még ha „mérsékelt terroristákon” keresztül is. Ugyanezen az útvonalon haladt az összerabolt műkincsek értékesítése. Mindezekből Törökország óriási hasznot húzott, miközben az IÁ terrorja elől oda menekülők eltartása ennek csak csekély töredékébe került.

Az Európát Törökországból elárasztó migránshullámot szintén megnyergelték, az általuk csillagászati áron forgalmazott gumicsónakok, mentőmellények, hamis úti okmányok és egyéb „menekült” felszerelések értékesítésével. Az Iszlám Államnak köszönhetően a török gazdaság oly annyira javult, hogy Erdogan elnök már az oszmán birodalom helyreállításáról kezdett álmodozni. Azonban az utóbbi napokban az IÁ – török kőolaj biznisz hírtelen súlyos csapást szenvedett, mivel az orosz légierő több száz tankautót kilőtt, és a terroristák által megszállt területekről a kibányászott olaj már nem volt biztonságosan szállítható!  Ezzel a nagy török álmok is foszladozni kezdtek! Ennek lehetőségét a cionisták bérence, Erdogan, már hamarabb felismerte, látva az oroszok igencsak hatásos fellépését a terrorállammal szemben. A kiesőnek látszó bevételek pótlásaként megzsarolta az Európai Uniót, amennyiben az nem kellő mértékű anyagiakkal támogatja a török államot a „menekültek” feltartóztatása érdekében, továbbá akadályozzák Törökország csatlakozását az EU –hoz, további milliókat fog Európába küldeni! Az unió vezetői azonban – Európa Hóhérját (Merkelt) kivéve – haboznak, hiszen már csak az hiányzik Európának, hogy a török csatlakozás révén további nyolcvan egynéhány millió muszlimmal gyarapodjunk, kik majd szabadon járkálhatnak határainkon át! Így Erdogannak nem maradt más választása, mint Európát a NATO –n keresztül belerángatni egy nagy háborúba az oroszok ellen, vagy legalábbis ennek esélyét fenyegetésként felvillantani! Miután kinyilatkozta, hogy minden légtérsértő repülőgépet lelőnek, alig várta a pillanatot, hogy egy arra (szándékosan, avagy véletlenül) tévedt orosz gépet leszedhessen az égről! Most ez is megtörtént.

Jelen pillanatban az a helyzet, amennyiben az oroszok vadászbombázójuk és a legénység elvesztését megtorolják, akkor a NATO minden országának be kell szállni a „buliba”! Azaz olyan ország mellett (érdekében) fogunk harcolni, amely a terrorizmust támogatja és fő haszonélvezője, miközben Európa a párizsi merényletek után hajtóvadászatot indított a terroristák ellen! Adott esetben, azaz ha Törökország mellett lépünk be a háborúba, magunk is terroristákká leszünk! Viszont ha nem szolgáljuk a török érdekeket, pillanatokon belül felénk fogják hajtani azt a több millió menekültet, akik még azt várják, mikor térhetnek vissza hazájukba. És teszik ezt majd már nem apránként, hanem egyszerre több tízezres tételben!

Milyen következményei lehetnek a felelőtlen és teljesen felesleges török légi incidensnek?

  • A kibontakozóban lévő francia-orosz terrorellenes koalíció kisiklik. Ez leginkább az USA érdeke. (Itt megjegyzem: én úgy gyanítom, az orosz vadászbombázó lelövésében főszerepet játszó F-16 vadászgépek nem törökök voltak! A törökök csak a „balhét” viszik el és lovagolják meg!) A Földközi tengeren állomásozó orosz hajóhad, élén a „Moszkva” rakétacirkálóval, amit a jenkik csak anyahajógyilkosnak titulálnak, parancsot kapott arra, hogy a franciák egyetlen repülőgép hordozóját és kísérőhajóit barátként kezelje. Mostantól ez legfeljebb csak a felszínen lesz így, a „Moszkva” rakétacirkáló már – biztonsági okokból – célba vehette a franciákat is, mert ki tudja? Franciaország mégis csak tagja a NATO –nak!
  • Asszad, szíriai elnök felhatalmazza Moszkvát Szíria légterének megvédésére. Így legális lehetősége lesz annak, hogy az oroszok minden oda tévedt török (esetleg jenki) gépet leszedjenek! Ez még rendjén is lenne, de ilyen felhatalmazás esetén az oroszoknak az időszakonként a délről berepülő izraeli gépekre is tüzet kellene nyitni! Bevállalja ezt is Putyin? Aligha!
  • Oroszország pl. az alvilágon keresztül felfegyverzi az örményeket és a kurdokat! Mindkét nép ádáz ellenségének tekinti a török kormányt. Törökország idővel darabjaira esik szét, vagy végső kétségbeesésében olyan cselekedetre ragadtatja magát, melynek egyenes következménye a világégés.
  • Putyin meghátrál. Talán ennek látom legkisebb lehetőségét, bár nem kizárt, hogy az örmények és a kurdok felfegyverzéséig ezt a látszatot kelti.
  • A NATO mérsékletre inti úgy Törökországot, mint Oroszországot, közben felkészül a háborúra.
  • A NATO felkéri a török kormányt, lépjen ki a szövetségből. Ez több mint csoda lenne!

Amennyiben nem elfogultan gondolkodunk, felmerül annak lehetősége is, hogy Putyin szándékosan provokálta a törököket a berepüléseikkel! Oroszország most előnyben van. Olyan haditechnikákat fejlesztett ki, melynek nincs alternatívája sem a NATO –ban, sem az USA –ban! Viszont ezt a pillanatnyi hátrányt az amerikaiak egy-két éven belül behozzák, sőt le is kőrözik! Tehát, ha az oroszok háborút akarnak nyerni, az most kell lebonyolítani! A háború rövid távú célja pedig a Boszporusz feletti ellenőrzés megszerzése! Oroszországnak ez majdhogynem létkérdés! De megy ez másként is: gazdasági nyomás orosz részről, elutasítás a NATO felöl, örmény és kurd kártyák megcsillantása, az EU –ba történő felvétel halogatása és Törökország már az oroszok vitorlájába fújja a szelet! (Egyelőre, mert a török is hasonló a románhoz: ki ad többet? Bazárjaikban az alkut jól bonyolítják, hát beviszik tapasztalatukat a politikába is.)

És végül lehet még egy, „szándékos véletlen” verzió is. Tekintve, hogy az amerikaiak el tudják téríteni a saját GPS helymeghatározó rendszerük jeleit úgy, hogy azok hamis helymeghatározást adnak, az oroszok saját rendszert dolgoztak ki, és Szíriában már azt használják. Vagyis az orosz vadászbombázó valóban csak szír terület felett haladt, de a törökök által használt – egyébként amerikai – helymeghatározó rendszert „valaki” manipulálta, így a törökök azt észlelték, hogy az orosz gép az ő területük felett repül! Vagyis mindkét félnek igaza van az általa kapott jelek értelmezésében, de a hunyó az más! Az USA!

A bolgár jósnőnek, Baba Vangának mégis igaza lenne?  (http://magaspart.hu/?p=462 ) Imádkozzunk, hogy mégse, mert ez lesz az emberiség utolsó nagy háborúja!

Madarász László

http://magaspart.hu/

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Készülőben az emberiség utolsó nagy háborúja?

  1. Mit veszthet az emberiség, egy ilyen szemétdombon, férgek közt, semmi értelme az életnek.!! Legalább egy új „faj jöhet létre,remélhetően, magasabb értékrendekkel, fejlettebb lelkivilággal. Már nagyon itt az ideje.

  2. A cikk végkövetkeztetéséhez: „…, de a hunyó az más! Az USA! ” — Még egy réteggel beljebb: IZRAEL!! Minden disznóság, aljasság és gyilkosság mögött ugyanaz!

    Tóth Fernc véleményéhez: Nyilvánvaló, hogy ez a „civilizáció” haldoklik. Az erkölcsi leromlása már olymérvű, hogy gyakorlatilag megfordíthatatlan a folyamat. Már csak a szikra kell, és kirobban az „utolsó háború”. (Ami persze már most is javában folyik, csak még nem atommal.)

    Ide kívánkozik egy szimbolikus Baranyi-vers:

    I ST E N R I M Á N K O D Á S A

    Le nem törölhetem táblámról
    a hatodik napot,
    úgy sokasodnak bűneim,
    ahogy ti sokasodtatok.
    Hát várom remegő reménnyel,
    hogy föloldozzatok:
    hogy kioltsátok már a Földet,
    e satnya csillagot —
    s én nem teremtek többé embert,
    csak növényt, csak állatot!

  3. Hát nagyon jól kifejti a cikk a valóságot — hogy mi lesz holnap az már nem az emberiség dönti el– csak azt sajnálom , hogy meg sem fogom ismerni a valós demokráciát — hiszen arról álmodoztak a komcsik , azután meg ezek a hazugok — szóval elmarad —

  4. ” A legtöbb ember bizonyára a háborút tartja a szenvedések és nyomorúságok legtömörebb konglomerátumának. Csakugyan,ez a háború egyik arca.De ne felejtsük el,hogy a háború is csak okozat,sok ember cselekedeteinek kollektív karmája. Betegség vagy annak kiküszöbölésére irányuló műtét. Sok bűnnek és mulasztásnak a visszahatása. De van a háborúnak is másik arca,a gyógyító,a felemelő és magasztos! A háború „egyszerűvé átlátszóvá teszi a bonyolult problémákat. Nincs tegnap és holnap,csak ma van.Elenyésznek a társadalmi élet mesterkélt konvenciói. Az ember természetes lesz és őszinte.Isten kezében van,minden pillanatban közel a halálhoz. A lövészárkok katonái katedrálisok hangulatában élnek. A lélek levetkőzik és igazi mivoltát mutatja. Nincs hiúság,csak alázat: nincs irigység,csak segítés. A barátságban csupán két ember szolgálja egymást,a háborúban mindenki szolgál mindenkit. A háború az altruizmus iskolája… „( Dobossy lászló: A háború dicsérete.”)

    1. T.T.F!
      Az erdőtűz is pusztít,de jótékony hatása is van
      A háború is egyfajta megtisztulás,csak az a baj,hogy a férgek olyankor be bújnak a föld alá és amikor minden elrendeződött akkor jönnek elő hősként ünnepeltetni magukat.
      H.B.

      I ST E N R I M Á N K O D Á S A

      Le nem törölhetem táblámról
      a hatodik napot,
      úgy sokasodnak bűneim,
      ahogy ti sokasodtatok.
      Hát várom remegő reménnyel,
      hogy föloldozzatok:
      hogy kioltsátok már a Földet,
      e satnya csillagot —
      s én nem teremtek többé embert,
      csak növényt, csak állatot!

  5. Einsteintől megkérdezték,mi lesz a harmadik világháború kimenetele,erre Ő azt mondta,hogy a „harmadikét nem tudom,de a negyedikét megtudom mondani. Mosolyogtak rajta,ha nem tudja a harmadikét,hogyan mondja meg a negyedikét. Erre Ő, „negyedik NEM LESZ!!

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük