Kegyetlenül tolja Márki-Zay szekerét a háttérhatalmi média
Éppen csak egy kevés idő telt el azóta, hogy Márki-Zay Péter lett az ellenség miniszterelnök-jelöltje, – merthogy állítólag megnyerte ezt az előválasztásnak nevezett cirkuszt – egymásnak adják a kilincset a neomarxista, szociál-liberális, háttérhatalmi médiumok, hogy interjút készítsenek vele.
Márki-Zaynak ezzel persze nem sok problémát okoznak, hiszen nyomják alá a kérdéseket. Miután a CNN kellőképpen megtámogatta őt a mindent is jól tudó és állandóan jól informált Christiane Amanpour segítségével, tegnap az Euronews nyújtott segítő kezet a hódmezővásárhelyi polgármesternek.
Természetesen az interjú hemzseg a valótlan állításoktól, miszerint Magyarországon nincs demokrácia, nincs jogállam és persze sajtószabadság sincs, miközben mindent ellopnak. Szóval nyomta a szokásos kliséket.
Márki-Zay tehát máris megkapta a „nemlétező” háttérhatalmi erők médiatámogatását. Arról ne is beszéljünk, hogy maga a kampánya, milyen összegeket emésztett fel, amiről senki sem tudja, honnan származik.
Nem szabad lebecsülni ezeket az erőket, ahogyan arra Orbán Viktor miniszterelnök is utalt október 23-án elmondott beszédében.
Ami jelenleg zajlik Magyarországon és Magyarországgal szemben, az nem más, kísérlet az ország függetlenségének a felszámolására, egy bábkormánynak a nemzet nyakába ültetésére. Ennek a folyamatnak lehetünk a tanúi az ellenségi szereplők valamennyi megnyilvánulásában.
SZ. Á.
Kapcsolódó:
Demokráciából akarta kioktatni Szijjártó Pétert a CNN műsorvezetője – saját magát húzta csőbe
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







