Jogerősen elbukott a MÚOSZ politikai támadása
Elbukott az a pernek álcázott politikai támadás, amelyet a magát függetlennek mondó Magyar Újságírók Országos Szövetsége indított a közmédiával szemben.
A Hatvani Járásbíróság ítélete már korábban jogszerűnek ítélte, hogy az MTI OS nem továbbítja a médiumoknak a MÚOSZ azon közleményeit, amelyek a közmédia jó hírnévhez fűződő jogait és üzleti érdekeit sértik. A baloldalhoz ezer szálon kötődő, botrányokat sem nélkülöző szervezetnek lehetőségében állt ugyan fellebbezni, de nem élt vele, az ítélet így jogerőre emelkedett: a bíróság a közmédiának adott igazat.
A magát függetlennek nevező szervezetről érdemes tudni, hogy szereti magát az 1896-ban alakult Budapesti Újságírók Egyesülete utódjának beállítani, de újjászervezésük 1945-re datálódik és a diktatúrában élte fénykorát, mint az állampárt és a KGB elsőszámú hírszerzési forrása. A MÚOSZ vezető pozícióiba hátszél nélkül bekerülni gyakorlatilag lehetetlen volt és a kádergarnitúra a rendszerváltást is könnyedén átvészelhette a szervezeten belül.
Ennek egyik ékes bizonyítéka a 2000-es évek eleji, Teller-levélként elhíresült botrány, amikor a néhány nappal korábban elhunyt Teller Edének hazudott levelet jelentetett meg a Népszabadság annak érekében, hogy a Fidesz megítélésének ártsanak. A történet pikantériája, hogy miután kiderült a hamisítás, a részben az MSZP által birtokolt baloldali lap akkori főszerkesztője, Eötvös Pál a MÚOSZ „megrovásában” részesült, majd a szervezet egy évvel később ugyanezt az Eötvöst elnökévé választotta.
A „független” MÚOSZ elnökségében alelnökként jelenleg is ott ül az egykor a Klubrádiónál és a 168 óránál edződő Vicsek Ferenc, aki a közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy a nyári, hivatalosan zártkapus, de gyerekeknek a helyszínen megtekinthető magyar-angol mérkőzéssel kapcsolatban azt írta, hogy „az MLSZ túljárt a FIFA eszén, rasszista fiatalkorúakkal töltötte meg a Puskás Arénát, ha már a rasszista felnőtteket kitiltották.”
De találunk az elnökségi tagok között a baloldalhoz húzó Magyar Hang-újságírót, egykori moszkvai tudósítót, a Magyar Néphadsereg központi lapjának volt főszerkesztőjét és a 2021-ig elnök, egyébként népszavás Hargitai Miklóst, aki támadta és kigúnyolta Müller Cecília országos tiszti főorvost. Az se lehet nagyon meglepő, hogy konzervatív újságíróként bármilyen MÚOSZ-díj megkapására legfeljebb akkora esély van, mint hogy Katar megnyeri a foci vb-t.
A baloldali kánont erősítő teljesítményeket viszont előszeretettel jutalmazza a szervezet. Épp két éve, hogy a MÚOSZ egy vallásgyalázó karikatúrát díjazott. Azt az ízlésesnek nem nevezhető, Pápai Gábor által készített népszavás művet választották a szakma 2020-as évi legjobbjának, amely Müller Cecíliát ábrázolja a megfeszített Jézus mellett, a következő szavakat adva a tisztifőorvos szájába: „Alapbetegsége függőséget okozott.” Csak emlékeztetőül: a díj odaítélésének pillanatában egészen véletlenül pont a Népszavát erősítő Hargitai volt a MÚOSZ elnöke.
Szintén emlékezetes a szervezet néhány évvel ezelőtti botránya, amikor szabálytalanul hívták össze tisztújító küldöttgyűlésüket, és emiatt őket elmarasztaló, jogerős ítélet született. A küldöttgyűlésen hozott valamennyi határozatot a bíróság megsemmisítette.
A bíróság tehát akkor sem és most sem adott igazat a MÚOSZ-nak, hiszen az ítélet szerint mind a Polgári Törvénykönyvnek, mind a médiatörvénynek megfelel a közszolgálati médiaszolgáltató tevékenysége akkor, amikor a saját érdekeinek, jó hírének, üzleti érdekeinek védelme érdekében szerződésben rögzített megtagadási jogát gyakorolja.
A Hatvani Járásbíróság októberi, elsőfokú ítélete után a MÚOSZ-nak meg kellett fizetni a Duna Médiaszolgáltató számára a 285.750 forintos perköltséget. Ekkor lehetőségük nyílt arra, hogy 15 napon belül fellebbezést nyújtsanak be.
A szavakon és nyilatkozatokon kívül azonban másra nem futotta a Magyar Újságírók Szövetségétől. Nem éltek a fellebbezéshez való jogukkal, az erre rendelkezésre álló időkeret pedig letelt. Az ítélet így most már jogerős: a közmédia megnyerte a pert a MÚOSZ-szal szemben.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…